Osztatlan közös tulajdonú telken lévő kizárólagos tulajdonú ház vásárlásakor, miként módosítható az osztatlan közös tulajdon?
Naív emberként teszem fel a kérdést. Jól értem, hogy ez azt jelenti, hogy a telek, ahol megtalálható a ház, több tulajdonossal rendelkezik, mint 1 fő? Ha igen, akkor az egyetlen megoldás, ha kivásárolod a másik tulajdonost?
Köszi!
Az ilyen általában társasházat vagy ikerházat szokott jelenteni, esetleg ha pl. a szülők házának kertjében építkezett a gyerek is és a telek így közös.
Olyanra nem nagyon hiszem hogy lenne példa, hogy egy átlag telek közös de van rajta ház ami meg csak valakié egyedül, de lehet, csak én nem tudok róla. Volt amikor venni akartunk telket, az nagy volt és sok külön kis telekre lett volna megosztható. Ott azt javasolta az ingatlanos, hogy mi, mint esetleges tulajdonosok, majd intézzük el a telek megosztását. Ez építkezés után is lehetséges.
Egy ismerősünknek két generációs háza van egy helyrajzi számmal, közös udvarral, a gyerekek végül mégis elköltöztek. Ők most akarják megosztani a telket az ingatlannal együtt, mert ott a telek valóban a szülőké egyedül, az ikerház egyik fele viszont tulajdonilag a gyereké. Ez is csak "egyszerű hivatali formaság" a szokásos díjakkal, milliárdnyi befektetett idővel és agyvesztéssel.
Egy nagyobb osztatlan közös tulajdonon lehetnek különálló házak persze. Egyik rokonom pár éve ezzel szenvedett. Egy régi gyümölcsösnek vagy kiskertnek (nem tudom pontosan) nyilvánított területet az évtizedek alatt nem csak műveltek a kijelölt parcellák tulajdonosai - az osztatlan közös tulajdonú teleknek egy helyrajzi száma is volt a közel száz kis telekrész ellenére, hanem mindegyiken építettek is valamit. Régebben kis hétvégi házat vagy akár csak szerszámtárolót, aztán ahogy nőtt a város, úgy lettek helyettük rendes lakóházak. Azt hiszem 4-5 éve volt lehetőség az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére, addig a kis telkeken a házak ugyanúgy gazdát tudtak cserélni, mint minden más. A tulajdoni hányadot adták vették az emberek a házzal együtt.
A lényege a rizsának: az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséhez meg van a törvényi szabályozás, azt kell megkeresned. Azonban ehhez az összes tulajdonos beleegyezése, aláírása, nyilatkozata stb. kell, hogy ezt akarják és hogy mind el is fogadja azt a tulajdoni megosztást ami utána kialakul. nem lehet vita, hogy eddig az én telkem, vagy ez már a szomszédé. Náluk az okozott gondot, hogy a közel száz tulajdonost felkutassák, mert voltak kis parcellák amiket rég nem használt senki. Volt olyan aki már meghalt és a rokonokat, örökösöket kellett megkeresni, az örökösödést előbb lejátszani, hogy legyen tulajdonos aki aláírhat bármit, meg volt aki majd 50 éve ment ki külföldre és ott kellett megkeresni. Eltartott majdnem 2 évig de megoldották.
Aki korábban ott vásárolt, az a tulajdoni hányadot vette meg a megjelölt ingatlannal és az ott élők közötti kiegyezés alapján voltak behúzva a telekhatárok, kerítések. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetését nem lehet egy személyre elvégezni, azt csak az összes tulajdonos teheti meg együtt, közösen. De ha akarják akkor nincs akadálya, csak idő és meló amíg sikerül.
Közös tulajdon az is, ha mondjuk két testvér örököl közösen egy telket, egymás közt felosztva használják kertészkedésre a két felét, aztán az egyik a saját részére épít egy házat, ami viszont már csak az ő tulajdona. Ez csak megállapodás kérdése. (Persze, hivatalosan lepapírozva.)
Egyik lehetőség, hogy megveszed a másik tulajdonostól a részét.
Másik lehetőség, hogy hivatalosan is megosztjátok és kiméretitek a részeket. Ha van lehetőség telekalakításra. (Helyi rendeletben van meghatározva, hogy minimum milyen méretű és elhelyezkedésű telek esetén van lehetőség megosztásra.)
Vagy ha nektek így is jó, és mondjuk eddig is volt a telek közepén egy kerítés, akkor továbbra is maradhat a jelenlegi felállás, azaz közös telek, saját ház. Bár idegen ember esetén ebbe nem túl jó belemenni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!