









Ellenzem a halálbüntetést, ennek kettő oka van.
Az egyik: ha valakiről évekkel később derül ki, hogy mégsem ő volt az elkövető, nem sokra megy egy emlékét érintő formális rehabilitációval.
Másik: azt az ítéletet valakinek végre is kell hajtania. Ki vállal fel önként ekkora lelki terhet?





A jelenleg hatályos Btk. - véleményem szerint - megfelelő súlyú büntetési tételeket tartalmaz, amelyek megközelítőleg arányban állnak a hozzájuk kapcsolt bűncselekményekkel.
Emiatt a halálbüntetést én kifejezetten a TÉSZ-esek esetében, mintegy alternatívát ajánlanék fel, ezáltal az életéről a bűnös dönthet, ha ezt a méltányos jogát kiérdemli a büntetőeljárás alatt.
Pl. Klasszikus emberölés, mely során megvalósítanak legalább 5 minősítő körülményt: Amennyiben a vádlott beismerő vallomást tesz és a büntetőeljárásban partnerként a hatóságok rendelkezésére áll - úgy az ő döntése, hogy tényleges életfogytiglant, vagy halálbüntetést kér. Amennyiben nem hajlandó a büntetőeljárásban partnerként részt venni, elesik a halálbüntetés választási jogától.
Álláspontom szerint ezzel a módszerrel az állam nem sérti meg az egyén élethez való jogát (mivel arról ő maga rendelkezik), illetve bűncselekmény sem valósul meg, mivel az öngyilkosság nem bűncselekmény.





"Álláspontom szerint ezzel a módszerrel az állam nem sérti meg az egyén élethez való jogát (mivel arról ő maga rendelkezik), illetve bűncselekmény sem valósul meg, mivel az öngyilkosság nem bűncselekmény."
Ez csak akkor helytálló, ha ez elítélt önkezével vet véget az életének. Ha végrehajtják rajta az ítéletet, az akkor sem minősíthető öngyilkosságnak, ha az elítélt rendelkezése szerint történik.
Továbbá jogi paradoxin is, hiszen az eutanázia meg tilos, szintén (részben) az élethez való jog érvényesítése miatt.





10:23-kor kommentelőnek:
Valóban jogi paradoxon, viszont érdemes megvizsgálni akkor az eutanázia elméleti hátterét. A passzív eutanáziát itt nem érdemes érinteni, mivel az egyrészt legális Magyarországon (megfelelő körülmények teljesülése esetén: belátási képesség, három tagú orvosi konzílium megerősítő nyilatkozata stb.), másrészt logikailag nem kapcsolódik a témához.
Az aktív eutanáziánál szerintem fontos szempont, hogy mire terjed ki a személy tudattartalma - technikailag nem az állam "akarja" elvenni az életét, hanem csak eszközöket szolgáltat hozzá (ad absurdum példával élve, a nyaktól lefelé lebénult ember képtelen az öngyilkosságra, ezért az állam ad neki egy "kezet" amellyel véget vet a saját életének).
Ugyanez a fictio érvényesülne az általam leírt elméletben, mivel az elítélt tudattartalma, szándéka saját halálára terjed ki, az ő döntése érvényesül, amelyhez az állam jogellenességet kizáró okot, illetőleg eszközöket biztosít.





Ma 11:37
Az elgondolásod egyébként annak ellenére is logikus és mindenképp érdekes, hogy nem értek egyet vele.
Az egyet nem értésemnek egyetlen oka van, ami inkább nevezhető érzelmi mint racionális oknak: vélemébyem szerint az életfogyt, bármennyire is üdülésnek, vagy épp "megúszós büntetés" nek gondolja a közvélemény, azért óriási teher egy elítéltnek. Tudom, az államnak is, de emiatt mondom, hogy inkább érzelmi az indokom. Ha egy elítélt nem is döbben rá soha a tette súlyára, azt azért idővel már megsínyli, hogy csak létezik, de nem él. Ha élete végéig börtönben marad, azzal azért egy kemény meló lehet minden nap szembesülni. Nincs nő (vagy épp férfi) nincs szabadság, nincs semmi, csak szabályok és rendszer. Egy kivégzés ennek a gyötrődésétől szabadítaná meg az elítéltet. Ráadásul az ő kérésére..
Vagyis még itt is ő diktálna és a "könnyebb" utat választva kiszáll.
A társadalom egy súlyos bcs után elégtételt követel és sokan csak a halálbüntetést érzik annak.
Én az élethosszig tartó kilátástalanságot súlyosabb büntetésnek látom, még ha az államnak többe is kerül.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!