Muszáj vagyok elküldeni az adataimat?
Nem szeretnék a részletekbe belemenni. A lényeg, hogy van egy ügy, amelyben a másik fél, ügyvédjén keresztül hajlandó megállapodni, azonban addig nem írja meg az ügyvéd a papírokat, amíg nem küldöm el az adataimat.
Eddig akármilyen ügyvéddel kapcsolatos dolgom volt, soha nem kellett senkinek semmit előre elküldenem, a papírokba a helyszínen lettek beírva az adatok. Tartok tőle, hogy csak az adataimat akarják kicsalni, utána pedig nem lesz semmilyen megállapodás.
Szóval a kérdés az, hogy mondhatja-e azt az ügyvéd, hogy addig nem írja meg a megegyezést, amíg a személyes adataim nincsenek nála? Szerintem az adatok beírása a legkevesebb. Vagy szerintetek minden gond nélkül elküldhetem?





De pont ez a baj. Egyfelől szóban már megállapodtunk, tehát már megbeszéltük a feltételeket, de az ügyvédje csak azt szajkózza, hogy neki se áll megírni a papírokat, amíg az én adataim nincsenek nála.
A helyzet az, hogy én vagyok a „károsult”, és azért kellene a megegyezés, hogy azzal kártalanítson a másik fél, szóval akár az is lehetne, hogy ahogy megszerzik az adataimat, rögtön visszalép az ajánlattól.
Sajnos a másik félnek nem most lenne az első húzása, hogy átver. Nagy vonalakban a történet annyi, hogy van egy fél tulajdonrészem egy osztatlan közös tulajdonban, a másik fél pedig úgy kiadta azt, mintha 1/1-ben csak az övé lenne, és még a pénzt is csak ő kapta meg. Ezek után én már bármit kinézek belőle.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!