Mi történik, ha feljelent valaki valamiért, el is ismerem a tettem, de azt állítom (be is bizonyítva), hogy nem a feljelentővel szemben követtem el a tettet?
Példa:
Példa János feljelent rágalmazásért, mondván, azt állítom, hogy úgy "lopta össze" a családi vagyont.
Én a tárgyaláson elismerem, hogy mondtam ilyet, de nem Példa Jánosról, hanem Példa János apjáról, ő csak magára vette, ezt pedig sikeresen be is tudom bizonyítani.
Ilyen esetben mi történik? Végülis, a felperest nem sértettem, a per értelmetlen innentől, ám az ügyész és a bíróság előtt elismertem, hogy vétettem - igaz, más személy ellen.
A rágalmazás magánindítványos, így csak a sértett jelenthet fel. ( Illetve a nevében bizonyos esetekben eljáró - de ez bonyolult.) Lényegtelen hogy elismered-e a cselekményt, ha a sértett nem tett feljelentést. Mondjuk lehetőséged sem lenne elismerni, hiszen a sértett magánindítványa nélkül el sem indul az eljárás.
Más a helyzet a hivatalból üldözendő bűncselekményeknél. Ott mindegy ki jelent fel, mindegy ki ellen követted el, megindul az eljárás, és ha elismered el is ítélnek.
Köszönöm a választ!
Nem biztos, hogy kellőképpen pontosan fogalmaztam meg.
A feljelentés megtörtént korábban, folytatom a fentebbi példa által szemléltetve: a feljelentés megtörtént, ugyanis a vélt sértett (Példa János) úgy vélte, hogy őt rágalmazta az alperes.
A tárgyaláson azonban bizonyításra kerül, hogy nem őt, hanem az apját.
Ezesetben mi történik? elbukja a pert, hiszen személy szerint őt nem rágalmazták, az apja pedig dönthet úgy, hogy indít egy új pert (hiszen, mint kiderült, őt rágalmazták), de ez nem automatikus?
"Ezesetben mi történik? "
Semmi, mert el sem jut tárgyalásig.
A kérdést egy valós szituáció ihlette, a tárgyalás időpontja is ki van tűzve.
Egészen konkrétan, nem a felperesre tettem megjegyzést, hanem a vele egy háztartásban élő vejére, melyet tanúk is igazolnak.
A válaszadó jól megválaszolt.
"Ezesetben mi történik? elbukja a pert,"
Két eset lehetséges, vagy polgári a per vagy büntető.
Ügyet bukni csak polgári peres eljárásban lehet. Büntetőperek esetén az van, hogy a terheltet vagy bűnösnek találják, vagy nem.
Köszönöm a segítő szándékot, szerintem nem sikerült a problémát teljes pontosságában továbbítanom.
Feljelentést tettek ellenem rágalmazás vádjával. Polgári peres eljás folyik, a tárgyalás időpontja is kitűzésre került.
Az ominózus mondat valóban elhangzott, tagadni sem fogom, de NEM a feljelentőt sértve, hanem a vejére gondolva - ezt bizonyítani is tudom, legalábbis tegyük fel.
A kérdésem tehát: ezesetben a vád nem állja meg a helyét, lévén, a feljelentőt nem rágalmaztam?
Legfeljebb - később - dönthet úgy a veje, hogy feljelent engem, de hivatalból ez sem történik meg, hiszen a rágalmazás magánindítványos.
Te azt írtad, hogy polgári peres eljárás folyik.
Na, ha így van, akkor ott nincs olyan, hogy vád.
Ott az van, hogy a felperes keresettel él a zalperessel szemben és ezt a keresetet bírálja el a polgári kollégium valamelyik bírája. Két eset lehetséges: Megitéli részben/egészben a kereset jogosságát, vagy nem itéli meg.
A kereset célja lehet kártérítési igény érvényesítése, sajtó helyreigazítás, stb.
A dolog büntetőjogi oldala egészen más.
Ott a sértett - és csakis ő - tehet feljelentést, a sérelmére elkövetett rágalmazás, vagy becsületsértés, esetleg jó hírnév megsértése ügyében.
Ez már büntetőper, amelyben a bűnösséget vizsgálja a per bírája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!