Közeli rokon eltitkolt tartozása és annak végrehajtása?
Sziasztok! Átmenetileg bátyám hozzánk költözött, mert tönkre ment a kapcsolata, és nincs hova mennie. Nem részletezte, mi volt, de szó szerint ki lett dobva, pedig pár hónapja már a gyereket tervezték.
Kiderült, hogy van több mint 5 millió végrehajtás alatt álló tartozása, és a párjának ebből lett elege. Mikor írtam a csajnak egy nem szép dolgot, akkor szépen elküldte a dolgokat. Előtte is titkolta, akkor derült ki mikor ő szabin volt és átvette a levelet.
Kérdés, hogy mivel ide lett most bátyám bejelentve, hogy bármikor jöhet a végrehajtó és az én dolgaimat is viheti? Szerinte "semmiség, úgyis elévül". Nagyon nem örülök most ennek.
És már értem, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy a leendő közös lakásuk csak a nő nevén legyen, és miért dolgozik az utóbbi időben olyan helyen, ahol nem jelentik be.
Az utolsó sztori eléggé hihetetlen, hogy miért, azt most nem ecsetelném, mert hosszú. Viszont annyit hozzáfűznék, hogy az új lakó eléggé ostoba lehetett akkor, ha tényleg megtörtént vele úgy, ahogy mesélte, ugyanis az ingatlan felnyitás időpontjáról értesítést kap a végrehajtótól, és egyébként is elég sok minden dolog még előtte történik, amire ha reagál, nem jár így. A struccpolitika nem jó tanácsadó. :)
A végrehajtó olyan ingóságokat keres alapból, ami piacképes. Ha az ingóságon lévő jelből, bármiből egyértelműen megállapítható, hogy nem az adósé, akkor nem foglalja le. Van egy csomó dolog, ami egyébként is mentes a végrehajtás alól, tehát azokat még akkor sem foglalhatja le, ha Te kéred.
" Ha a szüleidnél laksz, akkor sok esélyed nincs, de emiatt ők is bajba kerülhetnek."
Valójában ez az egyszerűbb eset. Ha az adós a szüleinél lakik, akkor valószínűsíthető, hogy az ingatlanban lévő ingóságok a szüleid tulajdonában vannak, maximum egy ággyal (ami mentes a végrehajtás alól), és néhány személyes dologgal rendelkezel ott, de a hűtő stb. nem a Tied.
Egy helyszíni foglalás gyakorlatilag nem úgy megy, ahogy sokan gondolják. A végrehajtó nem csapja a hóna alá az ingóságokat és viszi el, hanem jegyzőkönyben összeírja, ez által "zár alá veszi". Ez annyit jelent, hogy az adós a tulajdonjogát nem idegenítheti el és az állagát köteles megőrizni, de tovább használhatja. Az ingóság értékesítését pedig akkor kezdi meg, ha hosszabb időn keresztül hiába próbálta más úton (bérletiltás, bankszámla inkasszálás) behajtani a tartozást.
Azt pedig nem sok végrehajtó vállalja fel, hogy más tulajdonában lévő ingóságot foglal le. Ugyanis a valódi tulajdonos benyújtott igényével kapcsolatos eljárás (igényper) felesleges terhet jelent nekik.
Persze láttam már olyat, hogy egy ingatlanban két adós élt. Az egyik ügyében kimentek helyszínre foglalni, ahol azt állították, hogy minden a másik illetőé azért, hogy ne tudjanak semmit lefoglalni a végrehajtók. Jegyzőkönyvezték ezt a nyilatkozatot, emberünk aláírta. Majd előkapták a táskából a végrehajtók a másik illető ügyiratát és az Ő tartozására foglaltak le ingóságokat. Igencsak meglepődtek ezen, mert nem számítottak arra, hogy a végrehajtók sem hülyék.
Nem sikerült megmenteni a mosógépet, TV-t, hűtőt és a "Munkácsy festményt" sem, hiába hazudtak egy nagyot. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!