Miért nem jár végkielégítés?
A tudományban vannak bizonyítékok és feltételezések. Utóbbiak néha tévesek is. Egy dolognak nem szabad lennie, tekintélyelvnek. Az, hogy valaki 40 éve csinál valamit, épp ne jelentsen semmit. Az jelentsen valamit, amit bizonyítani lehet.
De mivel a facebookot hitelesebb forrásnak tekinti a tömeg, mint pl a Lancet-et, így kár is mondani, szart se ér az egész.
Egy bizonyított tényt közölni is csak egy-két mondat és a maszkférgek, vakcina-chip, 5g, chemtrail, laposföld, stb ostobaságok kijelentése is csak egy-két mondat, aki nem tud különbséget tenni tény és vélemény között, annak egy a súlya is ezeknek.
12-es, de Merkely proffeszor, aki kardiológus, vagy Rusvai doktor, aki állatorvos,Boldogkői mester aki biológus agymenéseit minden további nélkül elfogadod ugye, mert benne vannak a tv-ben és a Miniszterelnök úr is kezet fogott velük. Még akkor is, ha már 100x beégtek, az internet nem felejt, az összes nyilatkozatuk meg van😄.
13-as, a féreg, a chip, az 5G szándékosan van bedobva a köztudatba, ezek marhaságok. De a céljuk az, hogy ezekkel egykalap alá vegyék azokat, akik valóban aggasztó információkat akarnak nyilvánosságra hozni és így nevetségessé tegyék őket.
De mondok is egy példát: valaki állít valamit, ami akár igaz is lehet, de akadályozni kell, mert ez a döntés. Az internet világában tiltani nem lehet semmit, mert napvilágra kerül úgyis. Mit lehet tenni? Berakják ilyen világhelyzete, alternativhírek, vagy hasonló oldalra 15, laposföld, féreg, chip, gyíkember cikk közé és ezzel meg is ölték. Mert te, mint gondolkodó ember, nem fogadod el egy ilyen oldaltól, konteónak nyilvánítod és vége. Soha többet nem lehet hivatkozni a cikkre. Ez amúgy egy létező stratégia, lehet olvasni erről a módszerről. Nevetségessé, komolytalanná, súlytalanná tétel. Még az emberek is csinálják egymással.
Ebben igazad van, de a tények attól még tények, a vélemények meg csak vélemények.
Ismeritek a mondást, hogy a vélemény olyan mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra.
Igen, gratulálok, rátapintottál a lényegre, Boldogkői vagy Karikó Katalin mint biológus ért a vakcinákhoz. Épp ezt kéne felfogni, hogy te a fotelből vagy a háziorvosod a fotelből annyit tud a vakcináról, amit összeolvas valahonnan. A vakcinát biológusok és kutatóorvosok fejlesztik, más nem foglalkozik ilyesmivel.
Rusvai Miklós pedig virológus, akinek az adenovírusok az egyik szakterülete, mit ad isten egy vírus okozta járvány közepén vagyunk és a vakcinák egy része az adenovírus technológián alapszik. De igen, mert te addig jutották, hogy állatorvos ezért ő nem lehet kompetens csak azok az állítólagos orvosok, akik főleg redditen léteznek, vagy a kínaiak fejében nem létező svájci orvosként.
Hát igen, Rusvai, Boldogkői mesterek.
Ezt csak beszúrom ide, nézegessétek, már persze akit érdekel. Elég riasztó, de az index lehozta.
Erről beszélünk mi, akik nem akarunk oltatni😂.
Még a legnagyobb tudósok sem tudják, hogy hosszabb távon milyen hatása lesz az mrns vakcináknak. Eddig erről sem lehetett hallani semmit, a kampányban nem volt szó.
Ja, még annyit, hogy ha magamba szúrattam volna valamelyik vakcinát, a víz leverne az ilyen híreket olvasva. Azt nem hiszem el, hogy aki beadatta mondjuk a pfizert és leközöl az index egy ilyen cikket, annak nem remeg a keze egy kicsit utána. Ha igazak ezek a mellékhatások, akkor azt nem lehet tudni, hogy mennyi idő után jelentkeznek. Akár hónapok is eltelhetnek, vagy évek.
14#
"Szerdán tett bejelentésében az EMA nem részletezte, hány feljegyzett eset alapján indítja el a vizsgálatot, csak annyit közölt, hogy adatszolgáltatásra kéri a két céget, amelynek egyelőre nem kell változtatni a vakcinája használati útmutatóján."
"Júliusban az EMA az mRNS-vakcinák kiváltotta esetleges szívizom-gyulladásra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy az oltás előnyei messze felülmúlják a lehetséges kockázatokat."
El szabad ám olvasni a neked nem tetsző részeket is a cikkekből, amit linkelsz. Senki nem állítja, hogy nincs mellékhatása, még azt se, hogy nagyon ritka esetben nincs súlyos mellékhatása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!