Ennek a facebookos kommentnek lehet következménye?
Bevallom, én is hibás voltam kicsit, de nem én kezdtem. Egy hírportál egyik cikkje alá írtam egy kommentet a témával kapcsolatban, majd egy illető jött és idi.tának nevezett engem, hogy nem bírom rendesen értelmezni a cikket, meg olvassam már el (elolvastam és értelmeztem is, de mindegy). Erre én meg egy baromnak neveztem, aztán írta, hogy ment a feljelentés.
Nem tudom, hogy viccelt-e. Hozzátartozik, hogy felnőtt emberek vagyunk. Én nem ismerem őt, ő se engem, csak látom a profilján, hogy nem gyerek se ő se én.
Elvileg becsületsértésbe beleillene ez a komment, főleg, hogy facebookon nem üzenetbe volt, hanem komment egy cikk alatt, így bármennyire is nevetséges gyerekes dolognak tűnik, de elvileg valóban bele is illene talán, bár nem vagyok jogász.
Viszont ő idi.tázott le engem, én csak arra fel reagáltam hasonló hangnemben. Ennyi erővel én is jelenthetném őt. Én konfliktuskerülő vagyok, inkább nem is kommentelek sokszor, most az egyszer futottam bele egy ilyen szituba, de ő nevezett engem először sértő módon, aztán ő írta, hogy ment a feljelentés.
Én utána írtam neki üzit, hogy sajnálom a kommentet, kicsit eltúloztuk a vitàt, töröltem is a kommentet. Nem olvasta az üzenetet, de megkapni sztem megkaphatta az engedélykérésekbe mert úgy jelzi a messenger. Aztán nyilvánosan is írtam, hogy sajnálom az értelmetlen vitát, de ő sértett meg először. Ezután ő is törölte az ő kommentjét.
Szerintetek ebből lehet valami? Tudom nevetséges gyerekes szitunak tűnik, és az is, de olyan komolyan írta a feljelentést.
Na jó... 1. itt már egyszer le lett írva, hogy a tag valószínűleg a Facebookon jelentette a sértő hozzászólást - NEM A RENDŐRSÉGEN
Attól parázol, hogy a Facebook külön börtönt tart fenn a szitkozódóknak?
2. a becsületsértés VÉTSÉG és nem bűntett, talán egy figyelmeztetést kapnál a bíróságon, ami abból állna, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Nem sűrűn olvasgatod a BTK-t, ha jól sejtem...
Nem értem, mit pörögsz itt két napja, troll vagy, vagy mi bajod van???
#14 nem tudom mi bajod van most. :D
Lehet én vagyok kissé paranoiás elismerem, de már inkább csak elméleti szintű a kérdés, felfogtam, amiket írtatok, csak mondom játszunk el a gondolattal, mi lenne, ha mégis ez meg az lenne.
2. Nem két napja pörgök, tegnap este tettem fel a kérdést.
Nem vagyok troll, tisztába vagyok vele most már hogy nevetséges a szitu, és napi szinten 100 ennél sokkal durvább eset van, de azért mai eljárások menetét elnézve sokszor már felmerül az emberben, hogy szabad-e nagyobb levegőt venni...
Tudod, eleinte még teljesen melletted álltam, de most már kezdem megérteni a másik felet.
Teljesen jogosan ment a feljelentés.
#16 Tényleg nem értem hogy most miért kell engem támadni.
Egy teljesen normális hangnemben megírt komment volt a kiindulópont az említett esetnél.
Itt is sztem teljesen korrekten feltettem a kérdést. Oké, túlgondoltam, de ettől még nem kellett volna indulatosan nekem esni, mint a 14-es kommentben tetted.
Tényleg nem értem sokszor az embereket. Arra nem gondolsz, hogy esetleg én ilyen temperamentumú vagyok, aki beismeri a hibáit és elgondolkozik rajta? Meg esetleg tényleg bánt utólag még ez a nevetséges szitu is? Ettől mèg nem gondolom, hogy támadni kellene engem, szerintem inkább így kellene mindenkinek hozzá állnia, és kevesrbb mocskolódás lenne. Pont ezért bosszant, hogy én futok bele egy ilyen szituba, aki am. sose sérteget senkit. Bezzeg a napi szintű mocskolódások mehetnek.
Szinte sose keveredek konfliktusba, már itt ezen az oldalon se írok szinte semmit, pont azért mert itt is a full indulatos reakciók jönnek teljesen ártalmatlan kommentekre.
Köszöm a válaszokat azoknak, akik nekem esés nélkül tették, mentek a zöld kezek mindenkinek. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!