Mit lehet tenni, ha a kirendelt védőm srmmit nem tesz, semmit?
Amikor kérdeztem egyszer tőle valamit, hogy most várható az ügyembe ez vagy az, azt mondta felemelt hangon, hogy "Nem vagyok jós..."
Ezek a békéscsabai ügyvédek nem tetszenek nekem.
Majd szépen meghatalmazok egyet és azzal megyek, ezért a bíróságtól a tárgyalás elnapolását kérem, továbbítom az ügyemet a védőnek, hogy ismerje meg és máskor legyen tárgyalás, mert jogom van megfelelő időre, körűlményekre a védőmmel való felkészésre.
#9
Igen el, ugyanis kamerafelvétel van rólam.
Tudod az erdős részen ahol voltak a sátrak felllítva, a falevél mögött is rejtett kamerák voltak, minden falevél mögött volt egy icipici kamera. Nem egy fa volt, sok.
Gondhatod, hogy egy fán hány falevél van. Nyár volt. Tele volt falevéllel és hány kamera volt egy fán, ha minden levél mögött volt, meg hány fa volt. És ezt mindet , mindegyik kamerát elemezték megnézték és elképzelheted, hány kamera, hány felvétel van a cselekedetemről.
Nem hiába több mint egy év múlva közölték velem a gyanúsítást, s nem véletlen van több száz akta az ügyről a nyomozó irodájában.
Szerencsétlen nyomozó nem fér el az irodában, mert tele van a sátorügyem rengeteg mappával mindenfelé. Több millió oldal.
Erre varjál gombot.
Uramatyám! :-DDDDDDDDD
Levike, pár napja már azon megdöbbentem, hogy 41 éves vagy... És most ez...
Paranoiával is kezelnek? :-D
Utolsó előtti!
Nem keresek cigányt, mert hallani se szeretek róluk.
Elég az, hogy ha jövök a vasútállomáson, mert leszállok vonatról, kéregetnek. Még megtisztelnek, mert azt mondják, hogy "Főnökúr, nem tudok hazamenni, nincs egy 200-asa?"
Nem szeretem a cigányokat, tisztet a kivételnek.
Nem is tudom, hogy mit csinálnának velem a cigányok, ha tudnák, hogy én utálom a fideszt, a jobbikot szeretem.
És ez hogy jön ide, Levike?????
:)))))
Ha tudod a dolgodat, akkor mi a fenéért írsz ki naponta n+1 kérdést ugyanarról a büntetőügyedről..?
:-D
a gyakoris vergődését fel lehetne használni bizonyítékként
annyi verziót olvastam már a sátras sztoriból, hogy ihaj
szerintem már Levike is belekeveredett :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!