Szilveszterre vonatkozik a csendháborítási törvényből bármi?
A helyzet a következő. Van a településünkön (kis falu) egy buzgómócsing idióta, aki hatalmas DJ-nek képzeli magát, és állandóan bulikat akar szervezni, pedig az 1500 főből kb. 30 kíváncsi rá.
Na most, szavazást indított a facebookon, hogy csináljon-e szabadtéri bulit szilveszterkor, olyan módon, hogy kiteszi az erősítőit, hangfalait az udvarra, és este 8-tól éjszakába nyúlóan bömbölteti a környéknek a 80-as évek zenéit, annak ellenére is, hogy szinte ugyanannyi szavazó nem szeretné ezt hallgatni, mint amennyi igen, (24 nem - 25 igen).
Közben arra buzdít, hogy 10 főig lehet házibulikat szervezni, minden háznál jöjjön össze ez a 10 fő, és a zenéjére bulizzanak az udvaron, teraszokon.
Ez a barom egyébként tavasszal heteken át minden este 20 órakor 3 zeneszámot bömböltetett ugyanígy, tapsolással egybekötve az eü dolgozókért. Akkor is többen voltak rá kiakadva, mint amennyien tapsikoltak. Azt tudni kell, hogy a település hegyekkel körülölelve egy völgyben helyezkedik el, gyakorlatilag olyan, mint egy katlan, szóval a hangzavar elég nagy lenne, ahogy tavasszal is az volt. Gyakorlatilag zengett a házunk csukott ablakok mellett is (1 utcával lakik alattunk az illető).
Lehet ezzel valamit kezdeni?
3, Kutakodtam, a legfrissebb, amit a csendháborításról találtam, egy októberi cikk. Ott a tüzijáték használatot külön kiemelte, arra nem vonatkozik a csendháborítás jeles alkalmakkor, de a szabadtéri hangerősítésre ezt nem írja, ott még mindig a 22 óra szerepel, hogy max. addig mehet a cirkusz.
Szerintetek az frankó, hogy ennek a baromnak a zenéit hallgassa órákon át a település fele? Ráadásul mindezt a facebook csoport tagjai döntsék el? Ne már!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!