Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Gyermektartásdíj, ez így...

Gyermektartásdíj, ez így rendben van?

Figyelt kérdés

A két szülő hivatalosan nagyjából öt éve váltak el.


Ebből a házasságból három gyermek született, ebből kettő már nagykorú (mindketten 20-25 év közöttiek, egyik egyetemista, másik abbahagyva tanulmányait, dolgozni kezdett), ők gyakorlatilag már nem élnek otthon, hivatalosan (lakcímkártya szerint) viszont igen.

A harmadik gyermek még kiskorú, ő az édesanya nevelése alatt áll.


Közben az apának született még egy gyermeke. Ő minden gyermeke után gyermektartásdíjat fizet (fizetésből történő levonással).

Tehát a három gyermek édesanyja mindhárom gyermek után kap gyermektartásdíjat, illetve a negyedik gyermekének édesanyja is részesül a saját részéből.


A két kiskorú gyermek után vitathatatlan módon jár a gyermektartásdíj.

Azonban a két, már nagykorú gyermek után - akik nem is az édesanyjukkal élnek már - jogosan jár-e a gyermektartásdíj?


Az apa szerint ezt az anyának kellene bejelenteni, illetve kérvényezni.

Azonban ismerve az édesanya anyagi helyzetét, ezt valószínűleg okkal nem teszi meg.

A saját fizetése nagyjából nettó 100-110 ezer Ft, a három gyermek után kb. 90-100 ezer Ft-ot kap (plusz a kiskorú gyermek utáni családi pótlékot).

Tehát az apa fizetésének 50%-a letiltásra kerül (gyermektartásdíj négy gyermek után, illetve bizonyos összeg utáni végrehajtás).

Az anya a két nagykorú gyermek után járó összegeket csak részben fordítja rájuk, havonta nagyjából a fejenként rájuk eső összeg felét küldi el nekik.



2020. dec. 17. 17:43
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:

Már miért lenne a család az anya és a három gyermeke? Az anya egy kiskorú gyermeket nevel, a két idősebb már nagykorú, és nem laknak otthon.

Vagy mégis számít, hogy még nekik is ott van az állandó lakcímük?

2020. dec. 27. 14:53
 12/24 anonim ***** válasza:

#11


Miért ne számítana hogy hol az állandó lakcímük?

A szavazásnál, orvosi ellátásnál, esetenként az adózásnál nagyon is számít.

De az ő dolguk, nem a tied.

2020. dec. 27. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:
Azt nem gondolod esetleg, hogy érintett vagyok az ügyben?
2020. dec. 27. 15:04
 14/24 anonim ***** válasza:
100%

#13


Biztos vagyok benne, hogy érintett vagy, de abból nem következik, hogy bármilyen jogosítványod is van a kérdést illetően.

2020. dec. 27. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:
Abban kérnék segítséget, hogy merre lehetne elindulni az ügy előremozdulása érdekében.
2020. dec. 27. 15:21
 16/24 anonim ***** válasza:
100%

#15

Az attól függ, hogy milyen módon vagy érintett.

Ha te vagy az új asszony, akkor talán a férjeddel kellene megbeszélned a kérdést.

Ha az új asszony felmenője vagy, akkor semmi közöd az egészhez.

Ha a férj felmenője akkor se.

2020. dec. 27. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 A kérdező kommentje:

Az egyik gyermek vagyok. Édesapám nem házasodott újra, még csak nem is élnek élettársi viszonyban (emiatt kötelezték a negyedik gyermeke után is gyermektartás fizetésére).

A fő célom az lenne, hogy csak annyi tartásdíjat vonjanak tőle, amennyi jogos.

2020. dec. 27. 15:31
 18/24 anonim ***** válasza:

#17


És ő is azt akarja amit te?

2020. dec. 27. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:

Nem jókedvéből "fizet ki" ennyi összeget. A fizetése 50%-át évek óta letiltás terheli. Ebből nagyobb rész a gyermektartásdíj, kisebb rész egyéb tartozás.

Tehát nem önként határozta el, hogy ő támogatja a gyermekeit továbbra is.

De ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy édesanyám "kerül eltartásra" - mivel a teljes összeget ő kapja - a gyermekek helyett.

Természetesen a kiskorú gyermekek részére - édesanyjuktól függetlenül - jogos a gyermektartás, ezt nem is vitatom.

2020. dec. 27. 15:42
 20/24 anonim ***** válasza:

#19


Szólnod kellene édsanyádnak, hogy levében jelentse be a bíróságnál, hogy egy (vagy két) gyemek után már nem jogosult gyerektartásra.

A bíróság a tartási kötelezettséget peres eljárás nélkül megszünteti, ti meg éltek annyiból amennyi marad.

2020. dec. 27. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!