Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van joga a munkáltatónak...

Van joga a munkáltatónak arra, hogy figyelőrendszerrel nézi azt, mit csinálok a munkahelyi számítógépen, mindezt előzetes tájékoztatás nélkül?

Figyelt kérdés

Figyelik a látogatott internetes oldalakat, billentyűleütés figyelőjük is van, egérmozgás figyelő, képlopó.

Nagy multiról van szó.


Nem tájékoztattak erről előzetesen, pedig szerintem anélkül, hogy ezt ismertetnék velem, és beleegyeznék, ilyet nem tehetnének.


Nemcsak hogy rögzítve van amit csinálok, és több embernek van ehhez hozzáférése, de több kollégából álló csapat ezt figyeli is. Munka közben kikapcsolódásként gondoltam 10 perc alatt feltöltődök youtube-on vicces videók nézésével (nem ez volt az első ilyen alkalom), és még akkor rögtön rám küldték a felettesemet, hogy rajtakapjon, mert látták, hogy éppen abban a pillanatban mit csinálok. Nem szép, amit kaptam. Azzal tudtam meg, hogy figyelve vagyunk.


Ehhez komolyan van joguk így, előzetes tájékoztatás nélkül? Mert akkor ez azt jelenti, hogy mindenbe belenézhettek eddig is. "Privát" beszélgetésekbe. Ugyanis van a munkahelyen belüli chatelő rendszer, ahol elvileg privát módon tudunk irkálni egymásnak, ahol olyan privát dolgok is szóba kerülnek, ami csak rám és a kollégámra tartozik. Például ez vagy az a kolléga ma úgy néz ki mint egy b.zi. És még rosszabbak is vannak.

De akkor ha ezt ilyen mértékben figyelik, akkor azokat az üzeneteket is láthatták.



2020. dec. 15. 17:24
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Tájékoztatás nélkül nem figyelhet, azt neked is tudomásul kell venned és alá kell írnod. Ha ilyen nem történt, akkor jogilag aggályos a munkáltató cselekedete.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Munka törvénykönyv szerint a munkavállaló a céges számítógépet kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja, így jogilag ebbe is bele lehetne kötni.

Az erre vonatkozó rész egyébként a Mt. 11/A §.

2020. dec. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Talán a munkáltató úgy gondolja hogy a vicces videoid nem termelnek elég profitot. Tudod, abból fizetik a béred amihez szintén ragaszkodsz.
2020. dec. 15. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Joguk sztem nincs, de sok cég xarik a szabályokra, simán megteszik, mert mit tehetsz ellene?


Semmit.

2020. dec. 15. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Feltehetően mindenütt figyelik a géphasználatot, de konkrétan a privát, vagy annak minősülő kommunikációt szerintem értesítés nélkül nem használhatják fel a munkavállaló ellen. Különösen akkor nem, ha az abban szereplő dolog nem sért semmilyen törvényt. Persze szerintem ha van egy igazán gonosz, szándékosan használtam ezt a szót, egy gonosz, rosszindulatú főnök, az megteszi ezt is.
2020. dec. 15. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 árokpart ***** válasza:
Ezt meg hogyan csinálják? Mekkora cég ez, hogy ilyen technikai kapacitással bír. Maximum ilyen szintű biztonsági óvintézkedéseket, szerintem legfeljebb pl. gyógyszergyárak vagy kutatóintézetek csinálnak.
2020. dec. 15. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Nem kell ehez az 1-el előttihez nagy kapacitás, megfelelő program ami figyeli a hálózatot, hozzáértő ember aki beállítja a figyelendő szempontokat, portokat annak ismeretében nagyjából milyen programokat ismernek, használhatnak az ügyfelek/dolgozók.. Egy valamilyen szerveren sok más feladat mellett elfut egy ilyen monitorozó cucc is. Nem reklámozzák, de csak amiket néha egyes TV-s müsorokban bemutatnak, azok nevére rákeresve is én is csodákat találtam a neten :))
2020. dec. 15. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!