Valamely büntető bírósági ügyek miért felmentéssel végződnek?
Nap mint nap megannyi ügy, ítélet van a járásbíróságokon.
Ez úgy működik, hogy bűncselekménynél, ha van konkrét bizonyíték a rendőrség meggyanusítja az embert, az ügyész pedig vádat is emel, ha vannak bizonyítékok. Az ügyész, mielőtt dönt, hogy vádat emel, jól átgondolja, hogy hogy legyen, mert bizonytalanra feleslegesen nem járkál ő sem bíróságra, tehát vádemelés csak is akkor van, ha a rendőrség által összegyűjtött bizonyítékokat az ügyész újra átnézi.
Elmondható, hogy bíróságra csak olyan ügy kerűl, ahol vannak bizonyítékok, viszont a bíró néha úgy gondolja, hogy felmenti a vádlottat.
Az ilyen miért van?
Ha ott vannak a bírók előtt a bizonyítékok, akkor néha miért nem ítéli, hanem felmenti a vádlottat?
Egy megtörtént példa. Van egy ügy egy ismerősömnek, lopással vádolják, mert bement egy sportlétesítmény folyosólyára és felvette a kamera, hogy a folyosóról bement az öltözőbe. Az öltözőbe van egy előtér, onnan bal oldalt wc nyílik, jobb oldalra pedig az öltöző. Kb négy percet volt bent majd távozott. Ez este egy ott kosarazó bácsinak eltűnt 60 ezer forintja.
A bácsi az iskola renszergazdájával megtekintették a kamerafelvételt és az látható, hogy este 6 óra körűl érkeznek a sportolók, bemennek az öltözőbe, majd onnan kijönnek, mennek a terembe. 6-8 óráig folyamatos a ki-be járkálás az öltözőbe, mert a játékosok kosárlabda közbe ki-be mennek, wc-re, inni stb. Ez idő alatt egy idegen személy bekukucskált az ajtón, majd amikor látta, hogy nincs senki a folyosón bement az öltözőbe és kb 4 perc mulva jött ki.
A rendőrségen a feljelentő előadta, hogy a csapattársai biztos nem voltak, bennük maximálisan megbízik, közülük ilyenre nincs senki rászorúlva, biztos, hogy az az idegen ember volt, mármint a barátom. Ennyi a rendőrségnek kétséget kizáró bizonyíték és az ügyész is vádat emelt ennyiért. Szerintem az említett szituáció is felmentéssel zárul majd, mert ha már más játékostárs is ki be járkál az öltözőbe és a terembe, akkor a bíró nem fogja elfogadni, hogy a csapattársakba megbízik, nincs senkinrászorulva, nem fogja kétséget kizáró bizonyítéknak venni. Szerintem.
Elnézést, hogy a példa szitu hosszú volt.
Azért nem ítélnek el embereket, mert nem látják bizonyítottnak azt, hogy az adott cselekményt a gyanúsított/vádlott követte el.
Az ügyész előadja a maga véleményét és bizonyítékait, az ügyvéd meg előadja azokat a bizonyítékokat, amik cáfolják a bűnösséget.
Amit leírtál abból nem csodálom, hogy nem csukták le az "idegent".
Látta valaki, hogy ő vette el a pénzt? Nem.
Az, hogy ő is lehetett, mert ott volt, nagyon szerény indok.
Az, hogy a sértett megbízik a csapattársaiban szintén nem bizonyítja az idegen bűnösségét.
Ja nem, most látom hogy 3 órával ezelőtt is tett ki egy kérdést, hogy a rendőrjárőr megtagadhatja-e a vallomását.
Abból kiderült hogy ugyanaz az ügy, csak ez a történet egy része itt :D
2!
Teljesen igazad van.
Az, hogy az ügyészség vádat emel, még nem jelent automatikus elítélést is egyben.
A bíró a bizonyítékok mérlegelése eredményeképp a legjobb meggyőződése alapján hoz ítéletet, ami felmentő lesz, ha nem látja bizonyítva a bűnösséget.
És bizony, nagyon sok esetben hibás a vádirat.
Nincs kellőképpen felderítve a tényállás, nincs elég bizonyíték, ami van, az pedig csak közvetett, így teljesen más következtetéseket lehet levonni belőle.
A bizonyítás egyik sarkalatos alapelve: In dubio pro reo. Vagyis ha valamely bizonyíték nem kétséget kizáróan a terhelt bűnösségét támasztja alá, akkor az nem értékelhető a terhére.
Na, így lehet felmentés.
Csak abba a maradék majdnem 10%-ba remélem beleesek utolsó. Ha nem, akkor megy másodfokra.
Mármint az én békéscsabai ügyem.
"Ha kamerafelvétel is lett volna, bíróság elé állítás lett volna, így csak sima vádemelés."
Látszik, hogy nem vagy jogász, így nem is tudod, hogy miről beszélsz.
A bíróság elé állítás vagy beismerés vagy tettenérés esetén van, de ekkor sem automatikus, lévén, hogy ez egy LEHETŐSÉG az ügyész számára.
Egyébként meg a példádban semmilyen BIZONYÍTÉK nem támasztja alá az "idegen" bűnösségét. A kamerafelvétel kevés, nincs rajta olyan, ami kétséget kizáró lenne az idegen bűnössége mellett.
Már ha tényleg csak ennyi a történet és nem hallgatsz el dolgokat......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!