Csak szerintem nem normális dolog, hogy a legfelső bíróság így fogalmazott? (lent)

Már többször leírtam, hogy a kihívás elfogadása a verekedésre - kölcsönös tettlegességre - való kihívás elfogadását jelenti, nem az épület elé kihívásét. Azt hiszem, ez elég egyértelmű. Ha nekem nem hiszed el, akkor itt vagy konkrét ítélet (mondjuk közel 40 éves, de ma is irányadó).

BH1981. 215.

I. Nincs megfosztva a jogos védelem lehetőségétől, aki nem kölcsönös verekedés szándékával megy a támadó felhívásában megjelölt helyre.

A sztori:

A vádlott az egyik eszpresszóban italozott, amikor az általa csak látásból ismert sértett őt minden előzmény nélkül hátulról, több ízben megütötte. A jelenlevők a vádlottal közölték, hogy ha a sértett iszik, mindig így viselkedik.

A vádlott távozásakor a sértett is elhagyta az eszpresszót, aki az utcán a vádlottat magához hívta, őt ököllel bal vállon ütötte úgy, hogy a vádlott megtántorodva a földre esett. A földről felkelő vádlott többször is megkérdezte a sértettet, hogy miért bántotta, aki őt azzal, hogy ezt megmagyarázza, egy közeli utcaközbe hívta be, ahol visszakézből a vádlott szájára ütött. Az ütés folytán az italos vádlott hátra esett, néhány másodpercre az eszméletét is elvesztette, és a száján keletkezett sérülés folytán a foga is meglazult. A sértett ezután a földön fekvő vádlottat többször megrúgta, majd egy bottal több ízben a vállára ütött. A vádlott a kezére támaszkodva igyekezett a földről felkelni, közben a kabátzsebéből kivette az étkezés céljára használt 11 cm pengehosszúságú kését és azzal a sértett felé szúrt. A kés hegye elérte a sértett testét, aki a botot ismét ütésre emelte. A vádlott ekkor újólag a sértett felé szúrt. Ez a szúrás is elérte a sértett testét. A sértett a közben kettétört botot a földre engedte és a helyszínről eltávozott.

És mit mondott a bíróság?

A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal az - első fokú ítéletben kifejtett - okfejtéssel, amely szerint a vádlott akkor, amikor a sértett hívásának eleget téve őt a néptelen utcaközbe követte, ezáltal a kölcsönös tettlegességre való kihívást elfogadta, következésképpen - az ezzel kapcsolatos bírósági gyakorlatra figyelemmel - nincs alap a jogos védelem megállapítására.

A tényállásban rögzítettekből kitűnően a sértett a vádlottat már az eszpresszóban minden indok nélkül bántalmazta, majd amikor az hazafelé indult, megvárta, magához hívta és újólag megütötte. Ezután hívta a bántalmazás oka után kérdezősködő vádlottat az említett utcaközbe azzal, hogy majd megmagyarázza: miért ütötte meg. A vádlott az utcaközbe beérve - az ittas személyekre jellemző módon - újra a tettlegesség oka iránt érdeklődött a sértettől, aki őt ezután a tényállásban írtak szerint különböző módon bántalmazta.

Az adott körülményekből nem vonható olyan következtetés, hogy a vádlott akkor, amikor az események során mindvégig tipikusan garázda és provokatív magatartást kifejtő sértett hívásának az említett módon eleget tett, a kölcsönös bántalmazásra - tehát a jogellenes tevékenységre - történő kihívást is elfogadta volna. A vádlott magatartásában semmi olyan mozzanat nem észlelhető, amely arra utalna, hogy ő is verekedni akart volna, vagyis hogy elfogadta volna a sértett kihívását.