Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Önvédelemből jó lenne, ha...

Önvédelemből jó lenne, ha jobban ki lenne terjesztve a támadó életének kioltása?

Figyelt kérdés

Az arányosság érvényes, ha kézzel nekimennek valakinek, csak kézzel védekezhet, ha már késsel nekimennek valakinek, késsel is védekezhet. 2013 óta, ha éketveszélyesen megtámadnak, ki lehet oltani a támadó életét, de csak ha meg akar ölni.

Ez úgy ahogy van hülyeség.

Volt már olyan, hogy valaki kézzel nekiment valakinek, ugye akkor még nem szabad csak a támadottnak is kézzel védekezni, de volt olyan, hogy valaki valakit pofonvágott és, úgy, annyira nem jó helyen érte az ütés, hogy egy pofontól meghalt. Hihetetlen de igaz.


Ezért ki lehetne terjeszteni, hogy ha valaki meg akar támadni valakit és kézzel ütne, akkor ki lehessen oltani az életét, akár egyéb eszközzel. Ugyanis, nem lehet tudni, hogy nem megölni akarja az illetőt csak megverni, de ahogy említettem, ki tudja, hogy hol érné a pofon és úgy járna az illető, akit megütött, mint az előbb említett ember. Tehát, ha fizikailag megütnek, vagy meg akarnak ütni, akkor már lehessen alkalmazni a végzetes önvédelmet és nem büntethető aki megvédte magát, mert nem lehet tudni, ha éri a keze a sértettet, túléli vagy nem.


Ha lenne ez a törvény, legalább igencsak sok embernek eszébe jutna, hogy nem veréssel rendez valamit, hanem szép szóval, máshogy, mert ha veréssel menne valakinek, a megtámadott kiolthatja a támadó életét. Igencsak visszaszorulna, nem lenne annyi verekedés.


Szerintetek jó lenne egy ilyen törvény vagy tulzás lenne?



2020. aug. 15. 18:00
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Az arányos védekezés szerintem nem feltétlen azt jelenti, hogy csak olyan eszközzel, fegyverrel védekezhetsz, mint amivel a támadó rendelkezik és amivel támad.


Ha valaki közvetlen életveszélyben van, azt sürgősen el kell hárítani, akkor a támadó életét veszélyeztető eszköz is alkalmazható. Így is értelmezhető az arányosság. De ez adott szituációtól függ, utólag nehéz rekonstruálni, bizonyítani, hogy pontosan mi hogyan történt, ezért a bíróságok is sok évet rágódhatnak az ilyen ügyeken.

2020. aug. 15. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Deák Dominik 2020 ***** válasza:
52%

Próbáld az ilyen eseteket mindig a visszaélések szempontjából nézni: ha odamegyek hozzád és agyonlőlek, simán hivatkozhatom arra, hogy meg akartál verni.


Tudom, nem vigasz, de ha meghalsz egy pofontól, az elkövetőt gyilkosságért ítélik el és nem köönnyű testi sértésért.

2020. aug. 15. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
29%

Nem lenne túlzás.

Az arányos védekezést eleve hülyeségnek tartom, csak azért nem vezet be a kormány sokkal életképesebb törvényeket,hogy a liberális jogvédők ne nyavalyogjanak.


Egy 50 kilós nő védekezzen kézzel egy nagy darab , kigyúrt nem a napon barnult ellen?


Miért ne vehetne elő a stukkerét és pumpálhatná meg ólommal, h

a kirablás vagy megerőszakolás szándék fennáll?Márpedig fennáll.


Aki törvénytelen útra téved, miért ér annyit az élete, mint egy törvényesen élőnek?

2020. aug. 15. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
84%

De miért akarnál bárkit is megölni? Ha engem megtámadnak, nekem se az lenne a célom, hogy meghaljon, hanem hogy támadásképtelenné váljon addig, amíg el tudok kerülni a közelből és segítséget hívok.

Egyébként valóban csúnya lenne, hogy azért, mert valaki feléd indul támadó szándékkal, akkor megöld érte. Honnan tudod, hogy meg akart ölni? Egy ilyen támadás jelentős része nem az élet kiontása ellen irányul, szóval szerintem jó ez így, ahogy van.

2020. aug. 15. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
17%

4#


Saját értékeidet, magántulajdonod védelme, illetve saját épséged védelme a legfontosabb.


Mondjuk ha nem lelövöd, hanem fejbe csapod az öntött vas serpenyőddel, lehet akkor is meghal.


Ne értékeljük már egy törvénytelen útra tévedő életét ilyen sokra.

2020. aug. 15. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
50%

Egyrészt logikus lenne a lazítás, másrészt a gyakorlat azt igazolja, hogy sokan visszaélnének vele és a rossz szándékkal lépnének fel.

Ha megnézed például a lőfegyvertartás terjedése sem feltétlen azzal jár, hogy az elrettentőerő miatt lecsökken a bűnözés, nő a közbiztonság, hanem jellemzően inkább a bűnözők gyakrabban használnak lőfegyvert, több a halott (lásd pl. USA).

2020. aug. 15. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
22%
Nem teljesen lenne jó. Mert ha például valaki puszta kézzel ki akar rabolni, azért ne legyen önvédelem egy baltával agyonverni érte......
2020. aug. 15. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
82%

Kedves 7,


miért nem?


Ha valaki betör a házadba, akkor miért ne vághatnád fejbe egy baltával, vagy lőhetnéd le egy nyílpuskával.

Utóbbit könnyű beszerezni és tartani.


Nem értem mi ezzel a baj.Valaki el akarja vinni az értékeidet.Miért fontosabb a betörő testi épsége a te értékeidnél?

2020. aug. 15. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
27%
#8 Nem a védekezéssel van a baj. De miután szétütötte a tulaj a betörő fejét, nem kéne még felnégyelni önvédelem címen. Ártalmatlanítsa akár az élete elvételével is, de utána azért álljon le.
2020. aug. 15. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
66%

9#


Nyilván, nem szabad szadizmusba átcsapni.

De, igenis, lehessen bármivel védekezni a betörők ellen és ne lehessen felelősségre vonni az áldozatot, mert meghalt a bűnöző.


Jelenleg azért van máshogy a gyakorlat,hogy a liberális jogvédők ne hisztizzenek.

2020. aug. 15. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!