Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Egy büntetőeljárásban szokott...

Egy büntetőeljárásban szokott lenni olyan, hogy a rendőrség bizonytalan?

Figyelt kérdés

Ha pl valaki egy lopást elkövet, sátort vágott ki, nem tetten érik, hanem azt látják, néhány perc mulva, hogy meg van bújva a bokorban, aztán egy ember látja csak, hogy eldobott egy kést, több nem, viszik elszámoltatni a biztonságiak, kihívják a járőröket, akik a helyszínen mindenkit meghsllgatnak, de nem állítják elő emberünket, hanem elengedik. A sértett feljelentést tesz másnap ismeretlen tettes ellen vagy nevén, mindegy és nyomozás indul. Fél év mulva emberünket beidézik tanúkihallgatásra, ahol a nyomozó mondja neki, hogy tudjuk, hogy maga volt, elég színes az előélete is, ráadásul jelenleg is felfüggesztett alatt van, és rablás miatt az ország másik végén jelenleg is eljárás van ellene. Igaz ezek semmit nem bizonyítanak jelen ügyben csak jobban egyértelmű, hogy az ember lehetett, mert nagy a bűnlajstroma, ezért is gyanúsabb, hogy ő volt. A nyomozó mondja neki, hogy 8 ember tanúskodott, hogy ő vágta ki a sátrakat és lopott belőle. Az embert tanúként kihallgatják, majd három hónap múlva az ember kap egy levelet a rendőrség bűnügyi osztályvezetőtől, hogy alapos a gyanú, hogy az ember 2019 nyarán sátrakat vágott fel és lopott, a határozatban fel van sorolva, hogy kiket hallgattak ki tanúként. A határozatot kipostázzák az embernek valamint a járási ügyészségnek. Ekkor az ember felhívja telefonon a nyomozót és kérdezi, hogy mi az, hogy alapos a gyanú, a nyomozó közli, hogy hát úgy néz ki, hogy meg lesz gyanusítva, esélyes, hogy gyanusított lesz az ügyben, azt is mondja a nyomozó, hogy a tanúk neve azért van leirva, hogy az ügyész is lássa, hogy kik tanúskodtak, mert ő is megkapta. Továbbá közli a nyomozó, hogy ez a gyanusítás várhatóan egy-másfél hónap körűl lesz és majd vagy telefonon vagy levélben idézi, hogy mikor menjen be kihallgatásra.


Az ember felkeres egy ismerős ügyvédet, és elmond mindent, az ügyvéd viszont azt mondja, hogy a bűnügyi mult, jelen máshol az nem bizonyíték, hogy van jelenleg is máshol ügy. Valamint azt mondja az ügyvéd, hogy nem biztos, hogy meg lesz gyanusítva, csak bizonytalan lehet az ügy és a rendőrség nem tud dönteni, megkérdezi az ügyészt, hogy ezzel érdemes e valamit kezdeni, lehet az ügyész azt mondja, hogy igen, de lehet azt, hogy nem, ő ezzel nem fog bíróságra járkálni. Tehát az ügyvéd ezt mondta.


Elnézést, hogy hosszú voltam, csak azért, hogy értsétek, hogy mire fel kérdezem a kérdést. Ügyvédtől is meg lett kérdezve, de úgy döntöttem, hogy itt is megkérdezem, hátha itt is vannak jogászok.


Van ilyen ,szokott ilyen lenni tehát, hogy a rendőrség bizonytalan és fut még egy kört, hogy mi a véleménye az ügyésznek?


Mert ugye, ha alapos gyanúról beszélünk, van konkrét bizonyíték, akkor amint a rendőrség megtudja, hogy itt van a konkrét bizonyíték, akkor nem leveleznek, várnak, hanem már a határozat helyett nyomban az idézést küldik és mag is gyanusítsák a lehető leghamarabb az embert.



2020. jún. 7. 15:45
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

Azt hiszem értem, hogy mire akarsz "kilyukadni".


Nos te minden bizonnyal még soha nem kerültél közelebbi kapcsolatba a rendőrséggel!


Ha "tudják" hogy te voltál, akkor olyan pszihikai terrorba vágnak hogy bármit aláírsz, csak hogy elengedjenek! De nyugodtan számításba veheted azokat a fizikai ráhatásokat is, amelyek nem hagynak külsérelmi nyomot! XD

2020. jún. 7. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Ez a bejegyzést a helyedben törölném...
2020. jún. 7. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Első.

Olyan nincs, hogy bármit aláír az ember.

El kell olvasni és, ha nem követte el a gyanusított, akkor nem tagadni, nem is vallomást tenni, hanem egyszerűen semmit nem mond az ember. A gyanusítást pedig nem érti meg és panaszt tesz, hogy nem követte el.

Ez a legjobb, egy ügyvéd mondta.


Az, hogy te pszichikai és fizikai erőszakról beszélsz, ne akciófilmbòl idézz!

2020. jún. 7. 18:37
 4/14 anonim ***** válasza:

Mind a pszichikai, mind a fizikai terror valóság, nem csak akciófilmek eleme.

Ettől függetlenül, igen, a vádemelés az ügyészség dolga, ők döntik el a nyomozati anyag alapján, hogy egyáltalán vádat emelnek-e vagy sem, mert utóbbi is előfordul, nagy ritkán.

Még akkor is megtörténhet, ha amúgy példás munkát végzett a rendőrség és van elégséges bizonyíték az elitéltetéshez, de mondjuk az ügy elég pitiáner, vagy nagyon le van terhelve az ügyészség, vagy a bcs tipus amúgy is visszaszorulóban van, netán csökkent a tárgyi súlya, stb.

2020. jún. 8. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

#1 kérdezőnek:


Nem dicsekvésből, hanem azért mert te "akartad": 11-szeresen büntetett előéletű vagyok, eddig 6 év, 9 hónappal a hátam mögött.


Ennyit az akció-filmekről. XD

2020. jún. 8. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

#1, #4-nek:


Megkérdezhetlek, hogy milyen közöd van a rendőrséghez?


Mert hogy VAN, az tuti!

2020. jún. 8. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Utolsó előtti!

Én nem ítéllek el, hogy büntetve voltál és ültél. Aki már volt büntetve, az attól még lehet rendes ember.


De hidd el februárba a rendőrségen voltam tanúkihsllgatáson és a nyomozó beszélgetni akart velem, de "leállítottam" úgymond, hogy nem beszélgetni jöttem, hanem kihallgatásra azt kezdje el. Senki nem bán velem brutálul, elkezdte és kész, nem tetszett neki, mérgelődött de kit érdekel.

2020. jún. 9. 02:01
 8/14 A kérdező kommentje:
*bánt*
2020. jún. 9. 02:02
 9/14 anonim ***** válasza:

#6 vagyok:


Attól nem tartottam hogy elítélsz, mert ahhoz az kellene hogy érdekeljen mások véleménye. Ezt most nehogy sértésnek vedd! Ilyen vagyok és kész.

Amikor tanácsot próbálok adni valakinek, és az elutasítja a naiv elképzeléseivel, azzal még nincs semmi bajom. Ilyenkor fel szoktam hívni a figyelmét a "szakmai" múltamra. XD


Az tudja nagyon felbaxni az agyam, amikor megállapítja hogy büszke vagyok a múltamra! Ezért is kezdtem úgy, hogy: Nem dicsekvésből, hanem azért mert te "akartad"


Visszatérve az eredeti témára:


A kérdésedben végig egyes szám-harmadik személyt használtál (az ember), Így alaposan gyanúsítható voltál azzal, hogy te vagy a gyanúsított! XD

Ennek megfelelően válaszoltam eddig!


Egy tanúval nem szemétkednek. Nem tanácsos.

Ha egy gyanúsítottnak nem tetszik a rendszer, akkor a zsaru bármikor dönthet úgy hogy lebaxxa a fogdára, és indítványozza az előzetes letartóztatását!

2020. jún. 9. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Megyénként változó a szervezeti kultúra. Az ország nyugati felében és a Dél-Alföldön kultúrált a rendőrség a büntetett előéletű gyanúsítottakkal is, viszont a keleti csücskében (Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben) ott bizony kőkemények.
2020. jún. 9. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!