Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ez hivatali visszaélés a...

Ez hivatali visszaélés a rendőrségtől?

Figyelt kérdés

Tavaly voltam egy nyári rendezvényen, bűncselekmény történt, kihívták a rendőröket, hogy én loptam a rendezvényről. Másnap is visszamentem, de észrevették, hogy ott vagyok, ezért a biztonságiak kipakoltattak velem mindent. Hazamentem és észrevettem, hogy 140 ezer forintom hiányzik. Másnap feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen lopás miatt, de mondta a rendőr, hogy előző nap pedig egy sértett volt feljelentést tenni, mert tőle is loptak előző napon amiben én vagyok a sáros. Egy ügyszám alatt egy nyomozó úrhoz került az ügy, idén februárban tanúként kihallgattak, hogy mit kerestem a rendezvényen, mikor az 35 év alattiaknak való én pedig elmultam, mit csináltam, miért álltam a bokorban, mondtam wc-ztem stb. Aztán azt is kérdezte, hogy másnap mit láttam mikor pakoltatott ki az őr, vett e el tőlem valamit, miért mentem annyi pénzzel stb. Most múlthéten jött egy levél a rendőrségről amit nem is a nyomozó irt, hanem a bűnügyi osztályvezető, hogy mivel nem lett megállapítható, hogy tőlem elloptak 140 ezer forintot, így a nyomozást megszüntette, de arra viszont alapos a gyanú, hogy előttevaló nap én bűncselekményt követtem el ott és az ügy ez a része új ügyszámon folytatódik. Tehát irták, hogy alapos a gyanú.


Ha alapos a gyanú és levelet küldtek az nem szabályos szerintem, mert amikor azt irták, hogy slapos a gyanú, akkor ezekszerint ők tudják, hogy én követtem el és akkor haladéktalanul ki kell hallgatni engem gyanusítottként, mert ha nem az hivatali visszaélés.


Ez, ahogy leirtam, hivatali visszaélés lenne a rendőrség részéről?


Az sántít ebben, hogy csak ilyesztgetni akarnak, mert nem találják a tettest és azt hiszik én követtem el, mert anno estén a biztonsági a lopás időpontjában engem látott a környéken de a cselekményt nem látta csak engem megbújva a bokorban, de csak wc-ztem. Gondolom ilyesztgetni akarnak és várható, hogy újra be fognak idézni kihallgatni, ha nem járnak sikerrel szerintem hagyják. Késsel sátrat vágtak ki. De hiába kihívták a járőröket, hogy szoljanak a technikusoknak, hogy ujjnyomatot kéne venni, a technikusok nem jöttek. Pedig azt kellett volna, hogy szépen kijönnek és a késről ujjnyomatot vesznek, beviszik összehasonlítják és kész. Biztos nem az enyém lett volna rajta. Nem mentek hejszínelni, miért nem, skkor mi alapján küldenek olyan levelet, hogy tudjam hogy gyanú alapos ellenem.



2020. jún. 1. 16:25
 1/4 A kérdező kommentje:
Elnézést a helyesírási hibákért.
2020. jún. 1. 16:27
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem hivatali visszaélés, hanem teljesen értelmetlen képzelgés.
2020. jún. 1. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Arra lehet valami bizonyíték, hogy Te valamit elkövettél, ezért azt a nyomozást nem szüntette meg, de azt igen, amikor tőled loptak.


Utóbbiról nem volt bizonyíték.


Ehhez látni kéne a nyomozati aktákat, mert ezt így nem lehet eldönteni....


De azt már most megmondom : ez nem hivatali visszaélés!

2020. jún. 1. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Bocsánat az OFF-ért, tudom, hogy nem ez a lényeg, de mi az, hogy "mit kerestem a rendezvényen, mikor az 35 év alattiaknak való én pedig elmultam"


??


Van már a rendezvényeknek felső korhatára is? És miért pont 35 év? Ilyenről még nem hallottam. Milyen rendezvény volt ez?

2020. jún. 2. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!