Végrehajtási joggal terhelt ingatlanon lehetek haszonélvező utólag?
# 2
Nem, a végrehajtási jog az még nem a tulajdonjog megváltozása.
#3 Természetesen igazad van. Nem is a bejegyezhető tulajdonjogra gondoltam, hanem arra, hogy az ingatlan értéke már nem annak a tulajdona, akinek a nevén van, vagyis aki bejegyzett tulajdonosa, hanem azé aki miatt végrehajtás alá került.
Rokonságomban volt eset, amikor végrehajtás alá került egy ingatlan és természetesen közben is eladhatták, nem kellett megvárniuk az árverezést, csak az árából a tartozásukat kellett először kifizetniük azoknak akik a végrehajtást indították. Így tehát én is tudom, hogy ez nem jelent valódi tulajdonjogban változást. Mindazonáltal azt már jelenti, hogy ilyenkor nincs joguk haszonélvezetről dönteni, hiszen az általánosságban az ingatlanon nagyobb jogot biztosít még a tulajdonosnál is.
Ha erre lenne lehetőség, akkor szimplán minden végrehajtás alatt levő ingatlan tulajdonosa a gyerekét vagy közeli rokonát kijelölné haszonélvezőnek és onnantól nem számítana ha elárverezik, mert mint haszonélvező, élete végéig maradhatna az illető az ingatlanban stb.
A haszonélvezeti jog az egy teher, olyasmi mint a végrehajtási jog. Utólag a végrehajtási után be lehet jegyezni de végrehajtáskor törlődik is. Ha a végrehajtási előtt lett bejegyezve akkor viszont nem törlődik.
Szóval végrehajtást kitrükközni ezzel nem lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!