Van-e joga egy üzlet pénztárosának a vevő személyi adatait kérni, hogy sztornózhasson egy téves pénztárgép-műveletet?
A konkrét eset: egy gyógyszertár önkiszolgáló polcáról levettem egy terméket. A pénztárnál konkrétan ezt mondtam: "Nem kérek mást, kártyával fizetek, érintős." Az eladó beütött valamit a gépbe, majd kérdezte, hogy készpénzben tudok-e fizetni. Nem tudtam. "Akkor sztornózni kell. Neve?" Az ezt követő párbeszédet, a többszöri tisztázó és értetlenkedő kérdéseimet nem írom le, lényeg, hogy a nevemet, címemet rögzítette a gépben, majd kaptam egy hivatalos pénztárbizonylatot, hogy a tétel sztornózva lett, és visszakaptam a téves tétel árát. Amit nem is fizettem be. Ezt követően egy helyes pénztárművelettel fizettem kártyával.
Tehát: a vevői szándékomon (vagyis hogy levettem egy terméket, és odavittem a pénztárhoz) kívül semmilyen kapcsolatban nem voltam az üzlettel. Nem fizettem semmit és sehogy, nem kértem egy megtörtént vásárlás törlését. Az eladó a saját téves beütésének törlését intézte el úgy, mintha az az én kezdeményezésemre történt volna. A cég rendszerében pedig most ott az információ, hogy én, név és lakcím alapján (is) azonosíthatóan akkor ott jártam.
Tudom, nem nagy ügy, de ilyet még életemben nem tapasztaltam. A diszkontokban ilyenkor a pénztáros hívja a műszakvezetőt, aki jóváhagyja a sztornót, és nem a vevőt faggatják ki az adatairól.
A visszáruzás miatt kellett!
A normál boltokban is ez van, a csalás kiszűrése miatt.
Aldi/Lidl/stb. eleve csak vásárlói kártyával lehetséges a visszáruzás, azon pedig ott van a neved-címed elektronikusan is.
Úristen, ilyen barom embereket!
Hihetetlen...
Kérni bármit kérhetnek. Ettől te még nem kell hogy megadd! Mert nem kötelező.
Neki viszont a főnökei előírták hogy megtegye, ne rá haragudj emiatt!
Választhatták volna:
1. Megtagadod és akkor neki más módon kell sztornóznia. Az ő hibája, meg kell oldja - meg is lehet. Csak hosszabb idő mert vagy kell hozzá a főnöke, vagy jegyzőkönyvet kell írni. De kívánatos.
2. Bemondasz egy kamu nevet és címét.
3. Ott hagyod amit venni akarsz és elmész másik patikában, oldja meg ahogy tudja. Nem fizettél, már nem ér, csak nem kapod meg amiért mentél.
4. Elfogadod és megadod a neved, címed. Te ezt választottad, ennyi.
Ja-ja, jogos!
Bármilyen nevet és címet bemondhatsz, nincs joguk igazoltatásra... A papírmunka miatt kell.
# 1/5: Itt nem volt szó visszáruról, hiszen a sztornót megelőzően nem történt vásárlás. Éppen ez a döntő szempont: úgy kérte el az adataimat, hogy semmilyen jogi kapcsolat ("adás-vétel") nem volt az üzlet és a vevő között.
# 3/5, # 4/5: Az ügy szempontjából a jogilag korrekt válasz, illetve megoldás lenne a lényeges. Tudom, hogy nemzeti jellemvonásunk a fondorlatos észjárás, a kamuzás, a kiskapuk keresése, a megkerülés, de mégis van egy helyzet, amelyre vállalható válasz kellene.
Én is otthagyhattam volna az egészet, de negyed órával a boltzárás előtt, amikor megkaptam a szükséges terméket, nem fogok csakazértis másik gyógyszertárat keresni. Így elkerülhettem volna a vitát, de majd jön a következő vevő, akivel ugyanazt eljátsszák hasonló esetben, és nem változik semmi. Ez az eljárás - hogy egy jogi személy, amellyel az ember semmilyen kapcsolatban nincs, a saját belső eljárási problémájának megoldása érdekében visszaél a helyzetével - sérti a természetes jogérzékét az embernek.
#7: nem vagy képes felfogni...? Ha valamit beütött a gépbe, az már (NAV oldaláról) vásárlásnak számít!
A többit leírták már fentebbb...
#5 "Az ott dolgozók csalása ellen van. Nem a patikákra, általában. Hogy ne lehessen beütni a tételt, elvenni a pénzt, majd lazán sztornózni, mintha nem is adtak volna el semmit"
De ha nem ellenőrzik a NAV-nál a nevet, címet honnan tudják, hogy nem a dolgozó találta ki a kamu nevet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!