Támogatnád a legális fegyvertartást?

Önök mit szólnának ahhoz, ha a tilosban parkolás büntetése az lenne, hogy 2 évig nem ülhetnének a volánhoz, és el kell adniuk a rendőrségi telepre leadatott autójukat, akár töredék áron is, különben hat hónap elteltével a rendőrség megsemmisíti? Vagy az autósboltot a rendőrség azonnal bezárná, amiért egy darab reflektor izzóval több van a raktárnyilvántartásban, mint amennyit leszámolnak a leginkább razziákra emlékeztető boltellenőrzésekkor, kavicsos szélvédőjű autójukat pedig üvegcsere után műszaki vizsgára kellene vinni?

Nagyjából így jellemezhető a legális fegyvertartók, vadászboltosok és puskaművesek helyzete ma Magyarországon. Egy egész nemzetgazdasági ágazatot, a világelső magyar vadászatot és turisztikai ipart, a vagyon és személyvédelmet és a nagy múltú magyar felnőtt és ifjúsági sportlövészetet teszi tönkre módszeres szívóssággal a rendszerváltozás óta az a mérhetetlen jogalkotói gyűlölet, amely mellett a vak tudatlanság áll őrt.

Sohasem értettem, miért fél egy demokratikus hatalom a polgároknál lévő legális fegyverektől? Honnan ez a hisztérikus rettegés? Mi táplálja a polgári lőfegyvertartás felszámolására irányuló inkvizíció szadista szigorát?

Amikor Genfben fegyverzetkorlátozással és non-proliferációval foglalkozó diplomata lettem, amerikai kollégám egy fogadáson azt mondta: „A leszerelés a fejekben kezdődik, mert – és ekkor az orrom alá dugta ezüst desszert villáját - egy evőeszköz is bármikor halálos fegyverré válhat!” Magyarán: a helyiértékükön kezelt valós információkat kell a lőfegyverekről a köztudatba elültetni, különben a média által mindig felkorbácsolt alaptalan rettegés egyre fokozódni fog, e nem mérhető félelem pedig rossz tanácsadó.

Messziről indítom, de így lesz nyilvánvaló. Magyarország hadak útján fekszik. Nekünk ez jutott. Nincsenek ellenségeink, csak történelmileg sematizálható veszélyhelyzeteink. Aki pedig egy történelmi átjáróházban lakik, az egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy fegyverforgató korú lakossága ne legyen széles körben járatos a lövész sportok, általában a löfegyverek területén. Ezt a tudást tovább kell adni a jövő generációknak. Mindenkoron túlzott gazdasági és élőerő kockázatot kell jelentsünk egy megszálló hatalom számára. A világtörténelemben soha, sehol, senki nem tudott olyan népet tartósan leigázni, ahol a lakosok tudtak bánni a kézifegyverekkel és volt is nekik. Ezért aztán Magyarországon a polgári lőfegyvertartás ügye nemzetbiztonsági ügy, aki pedig ez ellen cselekszik, arról tudjuk, mit kell gondolni.

Nálunk a polgári lövészet majdhogynem régebbi, mint a vadászat, és míg ez utóbbi egy szűk főúri réteg kiváltsága volt, addig városaink polgársága, magát a zsoldos csapatoktól megvédendő lövész egyleteket alapított. Az első lövész versenyt és lövészkirály választást 1510-ben tartották. Késmárkon 1510-től, Lőcsén 1516-tól működött lőegylet, a soproni lőegyletet 1523-ban alapították. De említhetném nagyjából 400 évvel később Sopron és a Rongyos Gárda, vagy Balašské Ďarmoty (alias Balassagyarmat) esetét is, amit csak azért nem hívnak ma így, mert vasutasok és hozzáértő diákok mindenféle elgórált Mauserokkal és összeguberált töltényekkel vissza tudták venni a bitorlóktól. De kíváncsi lennék arra is, meg merte-e volna kockáztatni a Tatárszentgyörgyi gyilkosok csapata a bestiális tettét vagy, egyáltalában bárki egy tanyán lakó idős házaspár megkötözését, megkínzását, torkuk elvágását és kirablásukat, ha az otthonvédelmi célú lőfegyvertartást már korábban megengedte volna a törvény?

A hazai (de a világ) statisztika ugyanis azt bizonyítja, hogy a lőfegyverrel elkövetett bűncselekményeket kivétel nélkül illegálisan, törvénytelenül szerzett fegyverekkel követik el. A könnyű azonosítás miatt nincs az a féleszű bűnöző, aki engedéllyel tartott fegyvert használt volna valaha bűnelkövetéshez. Ezzel szemben a széles körű, oktatott civil lőfegyvertartás a világon mindenütt a személy elleni erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények számának drasztikus visszaesésével járt. Ha pedig valaki azt hinné, hogy itthon a közkézen forgó legális fegyverek száma nagy, annak elmondanám, hogy az ENSZ statisztikái nem is jegyzik hazánkat a fegyvertartás terén, olyan alacsony, és az EU-ban is nálunk a legkisebb a 100 főre jutó lőfegyverek száma (2,34). Csak összehasonlításképpen, ez a szám az USA-ban 97, Finnországban 69, Svájcban 61, Németországban 36, Franciaországban 34, Olaszországban 17,3, Svédországban 40, ránk pedig még lemondóan legyinteni sem érdemes. Ezek pedig olyan tények, amelyek ellentmondanak annak a kíméletlen jogalkotásnak és a könnyű prédát levadászó bulvársajtónak, ami a vadászokban és a sportlövőkben a potenciális gyilkosokat láttatja manapság, hobbijukat pedig perverziónak tekinti. Egy mondat erejéig, ide kívánkozik, hogy a közelmúltbéli pécsi eset a füstnélküli lőpor megjelenése óta, azaz 140 éve egyedül álló itthon. Egyébként belegondolt valaki, hogy hány halálos áldozata lett volna, és meddig tartott volna a leleplezése, ha diploma után a szakmájában kezd el csendben mérget keverni egy patikában? Ugyanúgy, ahogy régóta ismert tény: az utcára kiküldött rendőrjárőrök száma (ezt hívják minden nemzeti ünnepünkön mostanában „fokozott rendőri jelenlétnek”) nincs hatással a bűncselekmények számának alakulására, úgy a legálisan tartott lőfegyverek számának sincs.

A balti országokban, így Lettországban a bűnügyi statisztikák látványosan javultak a szovjet fegyvertartási szabályok konszolidálását követően, az 1.9 milliós országban 2007-ben 10 595 engedéllyel tartott önvédelmi pisztoly és revolver volt, és 780 önvédelemre tartott vadászfegyver. Összehasonlításképpen a 10 000 000 lélekszámú Magyarországon, csökkenő tendenciát mutatva 8968 önvédelmi maroklőfegyver van a polgároknál, az önvédelmi szálfegyvert pedig még hírből sem ismeri a jog. London bűnügyi statisztikái ma rosszabbak, mint New York-é, a fegyvertartás szigorítása nyomán 100 éves rekordszintre ugrott az illegális fegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma. A sztereotípiákkal ellentétben hiába nőtt 1991 óta az USA-ban a lőfegyverek száma 65-70 millióval, az erőszakos bűncselekmények száma 38% gyilkosságok száma 43%-al esett vissza, és ma történelmi mélyponton van amerikában (FBI) a gyermekbalesetekkel együtt.

Hogy értsék milyen súlyos a helyzet, ma a rendőrök önvédelmi maroklőfegyver tartását is kritikusan kezeli a rendőrség! Úristen! Egy nyugdíjas nyomozó vagy egy aktív rendőr jogát az önvédelmi fegyverre, akit az általa börtönbe juttatott bűnözők hozzátartozói bármikor megkereshetnek? Akinek szabadidejében kötelessége magát szolgálatba helyezni? Akinek a lőtéri lövészsport hobbiját kellene minden módon támogatni? Tudják önök mi a jellemző egy olyan rendőrre, akinek nem készség szintű a lőfegyverkezelése vagy alapszintű versenyzőé a lőtudása? Megmondom. Az Ön és közveszély!

Ehhez képest Európa pont az ellenkező irányba tart. A tagországoknak a harmonizációra idén július 28-ig türelmi időt adó 51/2008 EU irányelv a polgári lőfegyvertartást a közös európai kultúra és a hagyományok részének tekinti, pártol minden legális fegyvertartási formát. Azt már nem is merem mondani, hogy a szülői, edzői felügyelet mellett engedi a 14 éven felülieknek a vadászatot és a lövészsportot. A lőfegyvertartástól eltiltott személyi kör pedig mindössze azoké, akiket szándékos, erőszakos és súlyosan veszélyes bűncselekményekben jogerősen elítéltek, vagy akik ön és közveszélyesek. Ehhez képest itthon az év elején orvul hatályba léptetett fegyvertörvény módosítás szemében minden bűncselekmény „játszik”, függetlenül attól, hogy gondatlan (tipikus a közlekedési baleseteknél), nem járt erőszakkal (ilyen pl. az adócsalás), vagy milyen veszélyes a társadalomra (mondjuk a bigámia). Aki fegyvert tart, arra nem vonatkozik az ártatlanság Alkotmányban rögzített alapjogi vélelme, mert ha szerencsétlenségére a törvényben meghatározott bűncselekmények egyszerű gyanúja alapján gyanúsítottként kihallgatják, egyből bevonják a fegyvereit is. Tudják, milyen könnyű a szomszédunkat garázdaság miatt feljelenteni?

Arról viszont mélyen hallgatnak a fegyver jogalkotásban eddig főszerepet játszó Teve utca igazgatásrendészetének tisztviselői, hogy hány bűncselekményt akadályoztak meg legálisan tartott fegyverekkel3, vagy, hogy hány százalékkal esett vissza a betörések és a rablások száma ott, ahol törvényessé és egyszerűvé tették az otthonvédelmi fegyvertartást, önvédelmi fegyvertartást. A fegyvertartási joggal foglalkozó ügyvédek szerint betarthatatlan kormányrendelet és háttér miniszteri rendeletek tálcán kínálják a korrupció lehetőségét azoknak, akik ebben a kiszolgáltatott helyzetben nem akarják, hogy vállalkozásukat bezárják vagy fegyverüket elvegyék egy, a valóságban a társadalomra veszélyt nem jelentő apró mulasztásért, adminisztratív hibáért (pl. fegyvertartási engedélyében másik puskájához tartozó műszaki kártyával megy vadászni, vagy akár 1 lőszer eltérés mutatkozik a nyilvántartó könyv és a raktárkészlet között).

Mi, legális fegyvertartók mindig övön alulinak tartottuk, hogy a jogszabályok végrehajtói írják minden érdemi társadalmi egyeztetés nélkül a fegyvertartás szabályait és aztán a jogalkotóra (ezen aztán soha nem magukat értették) mutogattak, amikor az emberek a törvényt átkozták annak igazságtalansága, könyörtelensége vagy szarvashibái miatt. Alapos okuk volt így tenni, az ugyanis nem derülhetett ki, hogy az okmányirodák tevékenysége miatt napi munkájuk a fegyverengedélyezésre szorult, ami drasztikus létszám leépítésekkel járt volna4. Az egyetlen módszer állásaik megtartására a feladataik növelése volt, amit a folyamatos szigorítással, az ellenőrzések növelésével és a bürokrácia csúcsrajáratásával értek el. Eddig.

Mert tavaly eltört valami. Az IRM ugyanis nem a rendőrséget kérte fel a „parasztlázadással” fenyegető helyzetben a jogalkotásra, hanem egy civil bizottságot, amiben helyet kaptak a vadászok, a sportlövők, a fegyver-, és lőszer gyártók, kereskedők, a puskaművesek, szakírók, ügyvédek, volt nyomozók és a fegyverengedélyezés egyes korábbi szakemberei. A mű elkészült, a Teve utcában dermedten ültek. Vélhetően tudtán kívül, egy átgondolatlan politikai igényt kielégítendő, a helyzetet Draskovics Tibor mentette meg számukra, aki a pécsi egyetemi gyilkosság utáni első indulatában, félrelökte a kész munkát, és a bűnügyi nyilvántartásról szóló salátatörvénybe Ecsődi László (MSZP) egyéni képviselői indítványa segítségével áterőszakolta a parlament szocialista szavazógépén a magyar lőfegyvertartás eddigi legszégyenteljesebb módosítását. Tapasztalva a hatalom széthullását az önjáróvá vált végrehajtó gépezet a napokban készül kiadni a másodikat, átlépve a sportlövők önként vállalt önszabályozásán és minden józan megfontoláson.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a média által motivált budapesti egyetemista előkészületi cselekményeihez hasonló cselekmények bármilyen rendszeres pszichológiai vizsgálat vagy jogi szabályozás mellett kivédhetetlenek. Ezzel szemben a kis közösségek mikrokozmosza, a család, a barátok, a vadásztársaság, a sportolói közösség szinte száz százalékban le tud leplezni egy magányos merénylőt, mint ahogy meg is történt. Csak komolyan kell venni a rendőrségnek ezeket a bejelentéseket.

Ezért is szükséges ismertetni minden befogadó fórumon az alternatív új szabályozást.

Ami nem olyan bonyolult. A fegyvertartás ugyanis egy-két fontos kérdés körül forog. A legfontosabb, hogy ki ne tarthasson fegyvert? Bűnözők kezébe mi sem kívántunk fegyvert adni. Ebben a kérdésben az EU irányelvét követtük, nem akartunk kettős mércét alkalmazni a magyar lőfegyvertartók kárára, a többi európai fegyvertartóhoz viszonyítva. Az eltiltott kör a szándékos, személy elleni erőszakos bűntettesek, a társadalomra különösen súlyosan veszélyes bűncselekményért jogerősen elítélt bűnelkövetők köre. Mivel azonban nem akartuk, hogy egy gyilkos a jogerős ítéletéig esetleg fegyverrel flangáljon, ezért megadtuk a lehetőséget a rendőrségnek, hogy személyre szabott döntést hozhasson fegyvertartásuk szüneteltetéséről.

Egyetértés volt az otthonvédelmi fegyver kategória bevezetéséről (az én házam az én váram), ami közterületen soha, semmilyen körülmények között nem viselhető, és nem lehet félautomata fegyver (öntöltő pisztoly), a rendőrök előnyét megőrzendő. Ez az új fegyvertartási forma jelentősen javítaná a vidéki lakosság, az idős emberek, a tanyán lakók, az egyedül élők biztonságát és a biztonság érzetét, továbbá eltántorítaná, kockázatossá tenné a sérelmükre elkövetett bűncselekményeket. Ennek eszközei a javaslatunk nyomán a sörétes puska, és a 140x190mm-es téglalapnál nagyobb külméretű revolverek maradtak, a forgótár geometriai korlátja miatt, és az elrejtést nehezítő finn minta alapján.

Ettől eltérően az utcán is viselhető önvédelmi maroklőfegyverek tartásánál szakítottunk azzal a gyakorlattal, mi szerint az kaphat önvédelmi fegyver tartására engedélyt, aki ( viccesen boncolási jegyzőkönyvével) igazolja, hogy életét olyan veszély fenyegeti, amit csak lőfegyverrel lehet elhárítani. Szerintünk ugyanis a rendőrség helyett, ki-ki maga tudja a legjobban eldönteni milyen veszély fenyegeti, és hogy mivel akarja megvédeni magát. Mi az önvédelmi fegyvertartást a fegyverismereti vizsgán túl egy lőkészségi és egy konfliktus kezelési vizsgához kötöttük. Aki tudja az IPSC El Presidente, Blue Line szintjét, és részt vett élő az színészekkel tartott több napos konfliktus kezelési tanfolyamon az megtanulta, mit kell csinálnia egy kocsmai verekedés, rasszista támadás, rablás, vagy betörés során, és gyakorlatilag többet fog tudni, mint egy kezdő utcai rendőr.

Kiemelt figyelmet fordítottunk az otthoni tárolás kapcsán a gyermekek biztonságára. A tárolási, szállítási szabályokat egyértelműsítettük, a szükséges biztonsági szintből egy jottányit sem engedtünk. Mindannyiunk családos ember volt a bizottságban, erről nem nyitottunk vitát.

A teljesség igénye nélkül néhány további konszolidációs lépés: Megszüntettük a külön vásárlási engedélyt (eddig minden új fegyverhez külön ellenőrzési eljárást kellett lefolytatni érvényes tartási mellett!), a fegyverkereskedőknek jogot adtunk egy korlátozott on-line betekintéshez (zöld/piros válasz), eltöröltük a nemzetközi joggal ellentétes műszaki kártyát (Brüsszeli CIP Egyezmény), egyszerűsítettük és ésszerűsítettük a fegyver és lőszer gyártás teljes vertikumát. Ésszerűsítettük a jogi személyek, így a munkájukat kéziszerszám gyanánt lőfegyverrel végzők életét, egyszer és mindenkorra pontot tettünk a magyar vagyonőr vállalatok nemzetközi pénzkíséréssel kapcsolatos ördögi procedúrájára. Ismét olimpia és verseny baráttá, népsporttá tettük az ifjúsági és felnőtt sportlövészetet, eltöröltük a sportfegyverek numerus clausus-át. Bevezettük a lőszervásárlást kizáró fegyvergyűjtemény és a személyes tárgyi emlék kategóriákat azok kedvéért, akik a fegyvert, mint befektetési műtárgyat keresik vagy laikusként fegyvert örökölnek a szülőjük után és szeretnék megtartani. Lehetővé tettük a lőszerek házi utántöltését, egy rendőrségi lőszer utántöltési vizsga letételét követően, ami radikálisan csökkenti a sportlövők és a vadászok költségeit. És végül sarkig tártuk kaput a lakosság által eddig illegálisan tartott fegyverek legalizálása előtt, ha egyébként biztonságosan engedélyezhetők, nem követtek el velük korábban bűncselekményt és nem bűncselekményből származnak.

Azt kell megértenie a társadalomnak és a rendőröknek, hogy nincs hova hátrálnunk, nincs mit vesztenünk. Ha nem akarják szolgálatilag kézigránáttal vagy golyószóróval ritkítani a magyar vadállományt a szórókon, ha szeretnék a magyar himnuszt hallani az olimpián, de nem szeretnék őrizetlenül hagyni Paksot, a távközlési állomásokat, bankokat, közintézményeket, akkor jó volna végre „leszállni a rendőrlóról” és emberszámba venni a legális fegyvertartókat. Nem vagyunk bűnözők, az ellenség nem köztünk van.

(A szerző ügyvéd, az IRM által felkért Fegyverügyi Civil Bizottság titkára)