A jogászok kívülről tudják a törvényeket szakasz, bekezdés szerint?
Sokszor egy vessző vagy egy kötőszó értelmezésén megy a vita a komoly jogászok között, szerinted meg elég ha konyhanyelven a saját szavaiddal esetleg el tudod mondani körülbelül miről szól egy jogszabály ?
Hát sok sikert.
Igazad van kérdező, ha beesik egy ügyfél, akkor a meghallgatása után egy általános állásfoglalást ad az ügyvéd, utána meg megnézi, hogy aktuálisan igaza volt e. Senki sem tudja a törvényeket fejből. Vannak standard esetek, amik már a könyökükön jönnek ki, de ennyi.
Ha olyan könnyű lenne, ahogy azt egyesek hiszik, akkor a bírósági eljárások átlagos ideje 1 hét lenne, nem pedig hónapok és évek.
Lehetne ezt még cifrázni, de nem véletlen, hogy nem call center formában működik az ügyvédi pálya és jogi tanácsadás.
Csodálom, hogy ehhez még végzett jogász nem szólt hozzá.
A helyzet az, hogy a jogi szakma nem egyenlő azzal, hogy betanuljuk a törvényeket és kész.
Sőt! A törvények ugyanis időről időre változnak, nem ritkán elég markánsan.
A jogi ismeretek, a szakma ismerete ennél lényegesen több.
Egy jogásznak, legyen az ügyész, bíró, avagy ügyvéd, jogtanácsos, azt kell tudnia, hogy maga a jog miféle, azt kell tudnia, hogy egy-egy jogi helyzetet tisztázni legyen képes. Ehhez a legtöbb esetben a jogszabályok ismeretén messze túlmutató tudás kell.
Attól még lehet valaki brilliáns jogász, akár alkotmányjogásszá is válhat, hogy nem ismeri mondjuk a btk egyetlen mondatát sem.
A btk vagy a ptk más volt 20 éve, még inkább más volt 50 éve, mint ma.
Kb. az a megállapítás igaz, hogy az az ismeret elég, ha a jogász tudja, hogy hol nézzen utána pontosan a dolognak, csak hát, éppen ez a tudás teszi őt jogásszá, nem az, hogy bemagolta a ptk-t.
Egy-egy jogeset tisztán látása, pontos, szakszerű analízise és ehhez egy értő, adekvát cselekvési mechanizmus, stratégia kidolgozása teszi a jogászt jogásszá. Nem pedig az, hogy fejből tudja, hogy a "rablás alapesete kettőtől nyolcig megy".
Nem, nem tudják. Nem is kell tudniuk. Ami jó, ha tudja, hogy hol keresse. :)
Némelyik bűncselekménynek van nem tudom hányfajta minősítése, hogy követik el, milyen értékre, bekezdésekre, pontokra és számtalan alpontokra bontva. És akkor hány szakasz van még abban a törvénykönyvben?...Nem is lehetne megtanulni. Valami zseninek kéne lenni, hogy ezt valaki kívülről meg tudja tanulni.
Meg aztán mindig van idő felkészülni. Ideje van felkészülni egy bírónak egy tárgyalásra, mint ahogy az ügyvéd is előbb tájékozódik, hogy egyáltalán milyen ügyben fogadja az ügyfelet, tehát nem kell semmit rögtönözni. Nem ez az általános.
Ha már Btk, életemben nem hallottam olyan embert aki a pénzmosás tényállását szó szerint elkente volna.
Nem kell szó szerint tudni, de tudni kell hol kell keresni. Egyébként Btk-t tanulni még hagyján is, ha rááll az agyad sok tényállást megsem kell tanulnod, mert a fő tényállási elemekből össze tudod rakni, de ehhez jól kell tudni az általánost.
Az új Be.-vel na azzal szívsz majd szigorlaton.
Még szerencse, hogy a szakácsok nem így főznek. Megcsinálom emlékezetből aztán ha nem olyan az íze akkor megnézem a receptet hogy mit hagytam ki.
Jó szakma ez a jogász. Lehet félrebeszélni következmények nélkül. Mármint csak az ügyfél szív, mert az ügyvéd nem azért kapja a pénzt, hogy megnyerje a pert hanem hogy képviselje az ügyfelet.
Hát éppenséggel én már nem egyszer ettem rossz ételt étteremben. És bizony én, az "ügyfél" voltam, aki szopott, mert a szakácsot a legkevésbé se érdekelte, hogy többet nem megyek az ő éttermébe.
De ha szakácsos példát szeretnél mindenáron, akkor azt lehet párhuzamba állítani az ügyvéd munkájával (ill. a jogszabályok szó szerinti ismeretével), hogy a szakácsnak minden létező étel receptjét fejből kellene tudni, nem csak azt a párat, ami az étterem kínálatában szerepel. És nem csak körülbelül, hanem a legismeretlenebb étel esetében is pontosan kellene tudni, hogy 23 vagy 24 gramm sót ír a recept.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!