Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Hogyan derült ki ez a dolog?...

Hogyan derült ki ez a dolog? (lent)

Figyelt kérdés

[link]


ha jól sejtem, annyi történt "mindössze", mielőtt jött volna a rendőrség, hogy a két fiatal levett a polcról pár pulcsit és pár óvszert, aztán a próbafülkében megcsinálták a "disznóságot", utána a pulcsikkal törölték le a nedveiket magukról, végül a helyükre rakták vissza a cikk szerint a pulcsikat, mintha mise történt volna. Na mármost, jönnek az észrevételeim:

- a pulcsikkal és az óvszerekkel is csak azt csinálták az akciójuk előtt, hogy levették a polcról és bevitték a fülkébe (ami önmagában nem bűn, mert mindenki ezt teszi, aki csak felpróbál egy ruhát),

- elkövették a szemérmetlenségüket (ami ugyan már bűncselekény - lenne, ha kiderülne),

- visszavitték a pulcsikat a helyükre, amik akkor már "nedvesek" lehettek...


Szóval az lenne az igazi kérdés, hogy mi történt (időben) az akció vége és a rendőrség KÖZÖTT? Először is, nem állt soha és ezután se áll szándékomban ilyesmit művelni, mint amit ez a pár csinált, és semmi hasonlót se tennék. De ha (most csak tegyük fel) én lettem volna ott az egyik fiatal helyett, akkor azzal próbáltam volna még elérni, hogy ne hagyjak nyomot, hogy az elhasznált kotont és csomagolását (és ha maradt bontatlan csomag a polcról levettek közül, akkor azt is) bent hagytam volna a próbafülkében, méghozzá úgy, hogy előtte kidugom a fejemet megnézni, hogy ugye nem látja éppen akkor senki, ahogy kijövök onnan, és ha tényleg tiszta a terep, akkor kisétálok (és aki következő vásárlóként meglátná a prbflkében a gumit, már nem tudja ki volt ott előtte), ha pedig állna más is a fülke előtt, akkor átdobom a szennyezett terméket egy mellettem lévő üres fülkébe, és akkor utánam egy üres fülkét találnak... Aztán a következő dolog meg az, hogy tegyük fel nem láttak be magába a fülkébe, hogy ott mit csinált a pár, csak amíg bent voltak, akkor -elvileg- ne derült ki még azelőtt, mielőtt megpróbálták azt eljátszani a pulcsik visszavitelével, hogy elmennek mint ha semmi se történt volna és nem vesznek semmit. A pulcsikkal én azt tettem volna (de csak ha a helyükbe lettem volna), hogy a belső felükkel törölközzek én is meg a párom is, aztán cipzárt felhúzni (igen, pont ezért szabad csak olyat választani e célra, amin van cipzár), így kívülről semmi elváltozás nincs a pulcsin. A nemrég leírt gumióvszer-otthagyásról pedig: azért gondoltam e módszerre, mert ugye visszatenni a helyére nem tudod a már kibontott és használt árut úgy, hogy nem látszik rajta az elvégzett "művelet", és kivinne se tudod még úgy se a boltból, hogy a gumi már zsebibe csavarva és az egész csomag pedig a zsebbe, mert sztem ugyanúgy érzékeli még mindig vmi lopásgátló-féle dolog így, hogy még nincs megvásárolva a termék - de ha bent sikerül észrevétlenül hagynod úgy a fülkében a "csomagot", hogy tényleg ne tudják, hogy te voltál az, illetve a pulcsik is visszakerültek a helyükre, akkor elméletileg semmit se csináltál úgy, hogy tudnának róla mások.


Tehát mit szúrt el a pár a dolgában, ami miatt kiderül(hetet)t róluk a paráználkodásuk, és meg tudták őket büntetni?



2014. nov. 9. 15:40
 1/4 anonim ***** válasza:
Tudod kérdező, egy ilyen aktusnak utána "szaga" van. Ezért (is) szokás utána mosakodni. És vannak emberek, akiknek jó az orruk. Innentől már csak technika kérdése.
2014. nov. 9. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

szag... na erre meg aztán tényleg nem gondoltam volna XD kösz h okosabb lehettem ezzel is:D

de akkor rögtön ez a másik kérdés: azt hogy csinálta a pár, h amíg ment az aktus, addig meg se hallotta őket senki? :)) igaz, h kedvesem és én nem adunk ki hangokat közben, de a légzésén is ugyanaz hallatszik, amit más hangosan ad ki, csak nálunk hang nélkül... sokszor már ezt a légzésformát is meghallani mindössze pár méterről, és ha beleképzelem magam egy próbafülkébe, akkor a szomszédos fülkében lévő embertől is max 1-2m választ el...

2014. nov. 9. 21:13
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg rejtett kamera van az öltözőfülkében, ami persze nem legális.
2014. nov. 13. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
én úgy tudom, hogy amennyiben illegálisan kamerázol le vmit, azt bizonyítékként se használ6od fel, mert ha kiderül a kamera illegalitása, akkor félig önfeljelentést is tettél vele...
2014. nov. 15. 09:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!