Rendőrsztorik, azaz volt már olyan eseted a rend őreivel, amikor egyértelműen nagyot hibáztak?
Kezdem én. Még nyár elején próbálkozott betörni hozzánk valaki, a szokásos módszerrel: becsönget, ha nincs otthon senki, próbálkozik. Viszont otthon voltam, csak a kádban, így nem mentem ki. Már felöltöztem, amikor hallom, hogy valaki próbálgatja a kilincset a bejárati ajtónál. Utána hátrament, és a terasz ajtajával próbálkozott. Végül elment oldalra, és nekiesett az ablaknak pajszerral, ekkor leptem meg, elfutott.
Kihívtam a rendőröket, hiszen naív módon azt hittem, majd tesznek valamit. Bő 35 perccel később(rendőrség autóval 2 percnyire) jöttek is ketten. Felvették a vallomásom(amiben külön kiemeltem, hogy az illető a kilincseket megfogta, ahogy talán az ablaküveget is), az adataim, majd szépen készültek elmenni. Megkérdeztem, szintén nagy naívságról tanúbizonyságot téve, hogy nem nézik meg a helyet, ahol be akart az illető törni? Csak EKKOR ment hátra nagy nehezen, nézegette a sértetlen ablakot 1 percig, majd tájékoztatott, hogy nem tehetnek semmit, majd többet járőröznek erre pár napig.
Se ujjlenyomat keresés, se a szomszéd kamerafelvételeinek elkérése(van nekik 3 a kertben, láthattak valamit), se a szomszéd kertészének kikérdezése, aki pont akkor nyírt ott füvet, semmi.
Kikérdezés közben még én éreztem magam vád alatt, úgy kérdezgettek, mintha én találtam volna ki az egészet.
Tanulságos volt.
Egyetértek. Nem a rendőröket kéne cseszegetni, hanem a törvényeket, ugyanis ha bűncselekmény nem történt akkor a rendőrség nem tehet semmit, ugyanis nincs mit bizonyítani. Azt meg pláne nem, hogy be akartak törni. Az ismeretlen tettes simán érvelhet azzal, hogy keresett valakit, azért volt az udvrodba, így még a magánlaksértés sem áll meg. És Te hiába bizonygatod, hogy láttad ahogy épp be akarja törni az ablakot, ezt semmi nem bizonyítja.
És már ne is haragudj, az, hogy 35 perc múlva értek oda, egyáltalán nem azt jelenti, hogy lusták, és nem érdekli őket más baja. Épp ellenkezőleg, fogalmatok sincs, hogy naponta hány idiótábbnál idiótább risztásra kell kimenni, és mennyi dolga van egy rendőrnek abba a rohadt 12 órában. Ja gondolom most jön, hgy persze kávézni van idő, másnak nincs ideje egy kávére meló közben? Amúgy aki kifogásolja, hogy későn érnek ki az tehet panaszt, vissza fogják keresni, hogy mikor érkezett a hívás a rendőrségre. Valószínű hozzád is azért értek később, mert épp valami dolguk volt. És az, hogy a kapitányság előtt áll az autó, nem azt jelenti, hogy épp nem dolgoznak, mert pl a kérdező esetével kapcsolatban kb fél órányi papírmunkája volt a járőröknek. És akkor ez csak egy volt a nap folyamán a sok közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!