Milyen rendőrséget látnátok szivesen ebben az
országban?
Figyelt kérdés
Itt mindenki a rendőröket, rendőrséget szidja. Milyen az általatok elképzelt rendőrség? Milyen egy Nektek megfelelő rendőr? Egyáltalán fel lehetne állitani egy olyan rendőrséget, ami a nagy többségnek megfelel?
Most tekintsünk el a kirivó esetektől, mert azok mindenhol vannak.
OK kedves kérdező, én tudom, mit jelent az, hogy polgárbarát. A "mitől" kérdésen én azt értem, hogy minek kell megváltoznia, kinek és mit kell tennie ahhoz, hogy ez így legyen. Mert annak úgy önmagában nem sok értelme van, hogy elmondjuk a vágyainkat, ha ahhoz egyébként a valóságnak semmi köze.
2009. júl. 28. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
22/30 anonim válasza:
Aki azt mondja, zavarjuk el az összes rendőrt:
Miután megszüntették a nyugati végeken a határőrséget, a határőröket rövid átképzés után rendőrnek sorozták be. Kemény árat fizettek azért, hogy megtanulják, egy jó rendőr kinevelése kb 5-6 év, mert az első egy évben hárman is meghaltak, többen pedig megsérültek, mert szakszerűtlenül jártak el, és egy civilt (aki baltával fenyegetőzött) is lelőttek, pedig a sajtóvisszhang szerint a helyzet kezelhető lett volna.
A rendőr meló nem egyszerű, sok fontos kiforrott szabálya van, nem lehet csak úgy lefejezni a vezérkart, vagy elküldeni a közrendőröket, mert pillanatok alatt összeomlik a rendszer.
2009. júl. 29. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
23/30 anonim válasza:
a probléma megoldásához, kb az egész ország hozzáállását, és gondolkodását meg kéne változtatni. ( a politikával együtt)
ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy lehetne normális vezető az ország élén. tényleg sehogy, a hatalom miatt. de ezt már írtam.
2009. júl. 29. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
24/30 anonim válasza:
szabolcsi kisvárosi példa: egyik barátom megbüntették a rendőrök, mert egy motorral kb 5 métert gurult a bicikliúton(csak amíg kiért az autóútra), és egész este a főutcán furikáznak az autóval fel, le a kis utcákba be sem néznek, ahol a betörések történnek. De bezzeg, mikor rájuk telefonált egy másik ismerősöm, hogy cigányok épp most törnek be hozzá, akkor érdekes módon kifogyott a benzin... Szóval összefoglalva, mindenki piszkálnak, akitől nem félnek, főleg a fiatal surmókat, akiknek csak a szájuk nagy, de a légynek sem tudnak ártani. De mikor komoly dologról van szó, behúzzák fülüket, farkukat és megpróbálnak láthatatlanná válni...
2009. júl. 29. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
25/30 anonim válasza:
Az éppen hatalmon lévő politikai oldaltól mindenkor független jogszabályokat betartó és betartató rendőrséget. Sajnos a rendőri vezetőknek és rendőröknek megvannak az elképzelései, de ha az nem felel meg a hatalmon lévő kormánynak akkor annyi. sajnos a rendőrséget ledegradálták nagyon és a végrehatjtó állomány teljes bizonytalansága végett valóban elszaporodtak a szakszerűtlen intézkedések. A rendőri felső vezetésben még nem volt redszerváltás (A jelenlegi Országos főkapitány tanácselnök volt az átkosban) Alapjaiban kellene megváltoztatni a rendőrséget de erre szerintem a jelenlegi helyzetben semmi esély.
2009. júl. 29. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
26/30 anonim válasza:
10:08
remélem a szakszerűtlenül intézkedőket azonnal elbocsátották, mégis melyik multi tűrné el pl, hogy valaki szakszerűtlenül intézkedjen és ezzel kárt okozzon? Miért kellene a rendőrségnél szsmet hunyni? A frászt! Egy ilyen eset után menjen és keressen máshol munkát ahol a sok eszével tud, aztán majd eg ypár ilyen példás eset után talán rendőreink is megtanulják mi is a szabályszerűség.
2009. júl. 29. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
27/30 anonim válasza:
Olyan rendőrséget képzelnék el, ahol a többséget védik, és ha a kisebbség gyülekezik és végigmegy a város főterén (Siófok)akkor közbe is szólnak, nem két nappal később annyit mondanak hogy nem kéne. Vagy ahol egy tisztességes koncert után odajönnek a "citromok" vascsövekkel meg késekkel úgy 30-an, és hozzájuk megy oda a kiérkező 2 rendőr, és nem hozzánk. Apropó, olyat is elképzelek ahol 30-20 ember közé nem 2 újoncot küldenek.
2009. szept. 16. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
28/30 anonim válasza:
Police State forever !
2010. márc. 8. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
29/30 anonim válasza:
(ha elengedhetem a fantáziámat:)
A rendőrségnek a tisztességet kelljen védenie, ne a törvényhozókat.
...ezt ugyan nem feltétlen szeretném, de egy vicces, gyakorlatiasabb tipp: a rendőrség legyen a mindenkori ellenzék kezében! :)
2010. jún. 29. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
30/30 anonim válasza:
az is gáz, hogy a "Rendőrség" téma a "Politika"-ának az altémája itt... :(
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!