Már többedszerre jön elő ilyen hír! Miért nem történik már valami? Ilyen rendőrséget akarunk?
Felháborítónak tartom, ismét a sajtóban elő jött egy hír, hogy most éppen a szegedi rendőrök vertek agyon kihallgatáskor valakit, de ez már szinte heti vagy napi rendszerességű, aztán persze valahogy mindig eltűnik az egész ügy (tegnapi Blikkben megjelent hír ez most éppen).
Az ilyen embereket miért nem teszik ki azonnal a rendőrségtől, miért akarunk mi renbdőrállam lenni egy normális jogállammal ellentétben?
Miért nem követjük azt a nyugati elvet, hogy a "rendőrség a barátod, a segítőd"??? Nálunk miért természetes az, hogy ezektől félni kell és amolyan kimondtalanul de köztudott, hogy nem egyszer agyonvernek valakiket? Ezek közül persze csak pár kerül napvilágra, d ejézus isten akkor mennyi lehet az amiről tudomást se szerzünk?
Komolyan mondom horror ez már, egy normális külföldi meghall egy ilyen hírt és nem tudja mit gondoljon, mégis mi folyik itt.
Ti mit gondoltok erről?
Nem kellene már abba hagyni ezt a rendőrállami viselkedést és normálkis emberek módjára viselkedni? És persze az ilyeneket azonnal elbocsátani, nem pedig évekig vizsgálódni, amíg feledésbe merül az ügy, aztán úgyse történik semmi?
13.11-es vagyok.
És ugyan Neked mit jelent az hogy polgárbarát? Megfogalmaznád? De a válaszodat ne élezd ki kérlek a korrupcióra, meg a tüntetésekre.
Kopasz, kigyúrt állatokk...
Te ezt veszed észre, más meg azt, hogy az utcán sétáló rendőr vaságyastól 20 kg és semmire sem jó. Ilyenek a magyar rendőrök a magyarok szerint: a kopasz kigyúrt, meg a kis vézna. Akkor milyenek legyenek?
Amúgy minden jogtalannak tűnő esetet kivizsgálnak a rendőrségnél, még akkor is ha nincs sajtó viszhangja. Arról már nem a kisrendőrök tehetnek, hogy ilyenek a törvények, és ilyenek a rendőri vezetők. Csak sajnos mindig a kisrendőrökön csattan az ostor, mindig őket találja meg az átlag állampolgár. Hallottál Te már olyat, hogy egy média által felfújt esetnek a parancsnok itta meg a levét és őt vették célba. (kivétel Gergényi) Mert én még nem. Pedig sokszor a parancsnokokat kellene elővenni.
És még valamit hozzáfűznék a kérdésedhez.
"Miért nem követjük azt a nyugati elvet, hogy a "rendőrség a barátod, a segítőd"??? Nálunk miért természetes az, hogy ezektől félni kell és amolyan kimondtalanul de köztudott, hogy nem egyszer agyonvernek valakiket? Ezek közül persze csak pár kerül napvilágra, d ejézus isten akkor mennyi lehet az amiről tudomást se szerzünk? "
Ismerek régi motoros rendőröket, akik még az átkosban is dolgoztak. Fogdaőrök voltak. Na ha oda bevittek egy bűnözőt és az nem úgy viselkedett, ahogy az elvárható lett volna tőle jól elagyabugyálták kibilincselték a rácsokhoz és mikor már könyörgött, hogy nem birja tovább, akkor esetleg levették onnan. Érdekes ez akkor senkit nem zavart és a dolog mindennapos volt. Vagy egy másik példa, a kihallgatásokon történt esetek. Ha olvasol régi könyveket, amit rendőrök irtak, szinte minden sztoriban megtalálható egy olyan kis bekezdés, hogy kihallgatáson, hogy ütötték-verték az illetőt, ha az nem birt az indulataival. Ma meg ha egy rendőr csúnyán néz egy bűnözőre már másnap a lapok cimoldalán van, azzal a felkiálltással, hogy jól agyonverték, igy meg úgy az emberi jogok.
Kérdem én? A regi rendőröktől nem félt senki? Csak most vannak ilyen félelmetes emberek a rendőrség kötelékében?Pedig sokkal durvább dolgok történtek régen.
A rendőrség sajnos issza a levét a média "jótékony" hatásának.
Nem mondom, hogy nincsenek korrupt rendőrök, mert igenis vannak, és azt sem mondom, hogy nincsenek rendőri túlkapások, mert azok is vannak. És az ilyenek repüljenek is a testülettől. Csak sajnos az emberek általánositanak.
Én sem mondom, hogy bunkók e.ü. dolgozók, csak azért mert találkoztam egy-kettővel. Az az egy kettő bunkó, attól a többi még lehet értelmes, a munkáját szivvel-lélekkel végző, segitőkész orvos vagy ápolónő, vagy bárki..
Ismerek régi motoros rendőröket, akik még az átkosban is dolgoztak. Fogdaőrök voltak. Na ha oda bevittek egy bűnözőt és az nem úgy viselkedett, ahogy az elvárható lett volna tőle jól elagyabugyálták kibilincselték a rácsokhoz és mikor már könyörgött, hogy nem birja tovább, akkor esetleg levették onnan. Érdekes ez akkor senkit nem zavart és a dolog mindennapos volt. Vagy egy másik példa, a kihallgatásokon történt esetek. Ha olvasol régi könyveket, amit rendőrök irtak, szinte minden sztoriban megtalálható egy olyan kis bekezdés, hogy kihallgatáson, hogy ütötték-verték az illetőt, ha az nem birt az indulataival. Ma meg ha egy rendőr csúnyán néz egy bűnözőre már másnap a lapok cimoldalán van, azzal a felkiálltással, hogy jól agyonverték, igy meg úgy az emberi jogok.
---
Jó, válaszolok majd részletesen, most futok, de
Te azt szeretnéd, ha megint ilyen agyonverős rendőrök lennének mindenhol? Bár éppen arról beszéltem, hogy végül is olyan nagyon nem változott ez, hiszen ismerek elég sok esetet, ahol a kedves beidézettet agyonverték stb, szóval nem is tudom van-e értelme miről beszélni.
De miért eleve így teszed fel ezt a kérdést?
Miért kell egy rendőrnek ilyen állatnak lennie? Mivel képzeli ő magasabbrendűnek magát mint más állampolgár, netán pont a gyanúsítottnál. És ne feledjük, gyanúsítottakról beszélünk, akik vagy bűnösek vagy nem, na azért erről ne a kis paraszt döntsön egy személyben, és majd ő "megrendzsbályozza"-. Megálljon a menet, erre ott a bíróság, azt most ne vitassuk azok hogyan dolgoznak, egy másik téma lenne, de nagyon helyes, hogy ha emberjogi szervezetk elő jönnek, tudod te a magyar rendőrség emberjogi szempontból ezeknél a szervezeteknél milyen horror-szinten van? Talán ez se véletlen. Úgyhogy igenis, 1000-szeres erővel ugorjon rá a sajtó az ilyen esetekre és azt se bánom, ha eltúlozva felnagyítják az összeset, mert ez megengedhetetlen, hogy az ember félve megy be a rendőrségre.
Nekem is volt egy személye stapasztalatom ha már itt tartunk, egyszer -azt se tudom máig miért-, behívtak, és kérdezték hol voltam kb két hete, de olyan stílusban, hogy "baxmeg addig ülsz itt amíg nem mondod meg, a te érdeked" ... és ez is qquurva szabályos ugye, hogy még csak nem is közölték miért, és nem is ez a durva (bár ugye ha jól tudom, kellett volna közülniük legelsőként mégis mi a fax van), hanem mellettem meg valaki feljeletést tett éppen valami pitiáner hülye lopásos ügyben, és azt hittem rosszul hallok, a kedves "nyomozó"nak elnevezett szekrényajtó kopasz barom ezt mondta a feljelentőnek, mert asszem nem volt semmi bizonyíték: "jól van, ne aggódjon, majd behozzuk, kap két olyat h leesik a székről, aztán majd bevallja, meglátja".
Na kérem szépen ez egy jó példája a magyar rendőrségnek azt hiszem, de más (ezer) példát is tudok ismerősi körből, és oké nem említem se a tüntetéseket, én nem is akartam ezt politikai kérdésnek feltenni, na a korrupció már nem semmi azért valljuk meg, aztán ez a Gergényi-ügy se semmi ezt is valljuk meg... az ész megáll.
Szóval itt a nagy európa-seggnyalás közepette persze igyekszünk jogállaminak előadni magunkat, közben meg ha bele gondolok nincs is olyan nagy különbség aközött amit te írtál az "átkosról" meg a mostani helyzet között. Végül is ma nem azt tesznek amit akarnak ha már a példánál maradunk a fogdában? Max ha félresikerül, majd beállítják öngyilkosságnak, lényeg, hogy a kutya nem tudja sajnos őket ellenőrizni. Jogász fórumokon is folyamatosan egyfajta "civilkontroll"-ról beszélnek a rendőrség felett, és akkor talán nem lenne ilyen se meg gergényi-ügy se, de ...... de sajnos ehhez jogállam kellene ugye.
És hogy milyet akarnék?
A "baxmeg kapsz két olyat h leesel a székről" helyett egy olyat szeretnék, ahol ha behívnak pl, udvariasan közlik mégis mi az isten van, egy kávé mellett, és maradéktalanul betartanak minden eljárási előírást, mert ez manapság nem igazán van így.
És miért mondod, hogy mindent kivizsgálnak?? Ne túlozzunk ... amikor ez amolyan vicc csak, hogy ha te panaszt teszel gyanústás ellen vagy házkutatás módja ellen stb, 100-ból 100 esetben megkapod a saját maguk által hozott "vizsgálati eredményt", hogy minden szabályos és jogszerű volt úgy ahogy volt, ez egy vicc gyerekek. Bár a jelenlegi "Be" is alaposan a "jogállamiságunkat" tükrözi, hogy ugyan ahhoz a szervhez nyújtod be a panaszodat amellyel szemben van a kifogásod, ez olyan poén, hogy hihetetlen.
Sajnos nem elszigetelt esetek, éppen erről beszéltem, itt már azon is kifejezetten ki vannak akadva, ha valaki egyáltalán mer élni a jogaival. De akkor hozok neked két mostani példát:
fogda: "itt vannak a kötelességei és a jogai leírva, de azért csak úgy mondjuk, nem nagyon szeretjük, ha valaki él is a jogaival, szóval ehhez tartsa magát", ezt egy ismerősöm mondta, mert valami faxság miatt bevitték, aztán persze semmi se lett belőle, csak mire a sokseszűek rájöttek, hogy melléfogtak, addig eltelt 2 hét, aztán meg másik eset: rendőrségi kihallgatáson egy tanítványom: a nyomozó (akin a tanítványom szétröhögte magát, úgy gépelt, és kb egy mondatot se tudott helyesen leírni, de olyan szinten hogy egy 4-es általános iskolásnak is jobb a helyesírása, szóval abszurd ismét), eleve kiakadt azon, hogy mert ügyvéddel menni, az ügyvéd meg persze talpraesett volt, aztán egyszerűen sakkban volt így a kedves nyomozó mert nem merte terrorozálni a "gyanúsítottat" , megjegyzem a semmiért ez is, lényeg, hogy tehát semmire s ejutott, csak egy újabb fantasztikus "felderítés" volt részükiről, lehet ha egyedül megy be, akkor rá húzzák az egész ügyet, na most ő mesélte, hogy ez a 4 általánosos ész annyira állat volt, hogy amikor az ügyvéd csak cigire kiment 2 percre, az alatt minden szemétládának elhordta, és megfenyegette, hogy majd behozzák ügyvéd nélkül, és akkor legyen ilyen nagyfiú. Szóval emberek ez egy vicc, ill. annak is rossz. Bele gondolni se akarok abba, mi történik ha nincs ott ügyvéd, és csak úgy bevisznek valakit és tulképpen azt iratnak vele alá amit csak akarnak. Ez egy felháborító helyzet, és látod, nem lehet semmit tenni ellene, bár én mindig azt mondom, hogy ugyan igen drága megoldás az államnak, de legalább biztosítva lennének az emberi, gyanúsítotti jogok, sőt még az eljárás szabályossága is, hogy "csak úgy" ne vihessenek be senkit, kötelező legyen azonnal az ügyvédet értesíteni, és amíg nincs ott, addig nem lehet megkezdeni semmilyen kihallgatást, mert ez egy csomó visszaélésre ad okot. Tudom nehéz, de hidd el, nagyon hamar rend lenne!
Csak mert olyan ismerősöm is volt, aki amikor ügyvédet akart hívni, egyszerűen kiverték akezéből, és közölték vele, hogy nincs telefon, nincs ügyvéd. És amikro meg a sjaát mobiljáról akar telefonálni, akkro ordítanak vele, hogy meg ne próbálja, és azonnal kapcsolja ki, majd amikor erősködik, hogy joga van ügyvédet hívni, akkor egyszerűen kiütik a kezéből és széttapossák a földön. Na szted ezek állatok vagy rendőrök? És a srác mondta, még ott fenygeetőztek, hogy nyugodtan lehet panaszt tenni, mert majd 8 rendőr fogja tanúsítani, hogy ilyen ugyan nem történt, még ő jön ki belőle úgy, hogy "hamisan" vádolja ezeket a szegény jóravaló rendőröket.
Szóval agyrém, hozhatnám a példákat ezerszámra ....
Na mit szólsz? Szted ezek elszigetelt esetek, amikor kb mindenkitől ilyeneket hallok akiknek dolga volt már valamilyen értelemben velük? Ugye nem gondolod komolyan? !
Mondok neked egy nem olyan régi tök jó esetet ami velem történt, na ezt is kommentáld lécci:
Van egy rongálásos esetem, valami idióta egyfolytában baxakodik velem, mindegy, lényeg, hogy este 8-kor csörög a mobilom, valami X hadnagy közli erélyesen, hogy most azonnal menjek be tanúvallomást tenni. Én erre mondom, hogy de hát ittam már sokat és vendégek vannak, ünnepelünk névnapokat, erre megkapom, hogy őt az nem érdekli egy cseppet se, most azonnal menjek be. Újra mondom neki, hogy DE ITTAM más nem is keveset, na újra megkapom, hogy őt ez nem érdekli. Erre mondtam neki, hogy vállalja afelelősséget ha útközben megszondáztatnak a kedves utcai kollégái, akkor elintézi, hogy ne vegyél el a jogsimat? Erre már egyre ingerültebb és idegesebb hangon közli, hogy őt ez nem érdekli, akkor is most azonnal menjek be.
Na azóta se tudtam meg mégis mi volt olyan fontos, mert kb 20-adszorra vett fel egy olyan jegyzőkönyvet mely szerint semmit nem tudok, de ő biztos tudja. Szerencsére megúsztam igazoltatás nélkül, de azért nem durva? Eleve már ez is, hogy ittasan behív, na meg ha jól tudom, ittas állapotban nem is hallgathatna ki tanúként se. vagy nem? De hát mit neki holmi szabályok? Elvégre ő az X hadnagy, neki lehet.
---------------------------
Na nem folytatom, 50 oldal lenne csak az amiről én tudok, és akkor mi az amiről nem tudok ........
----------------------------
A megoldás nagyon egyszerű: sajnos a kisebbségi komplexusos kopasz barmok gyülekezete ugyan úgy élvezi a helyztét, és azt látom, hogy sajnos ha talán kisebb mértékben is, de átveszik az idősebb generációkba rögzült mentalitást. De mégis mit várunk, amikor eleve a feélvételi követelményeik is olyanok, hogy tulképpen kifejezetten elmebetegeket keresnek, ez ténykérdés.
Úgyhogy be kellene már vezetni, hogy egy alap-intelligencia legyen elvárt, ill. a másik fontos dolog, hogy a legkisebb szabálytalanság esetén azopnnal utcára tenni az ilyet! Csírájában elfojtani a visszaéléses eseteket ill. elrettentő példaként kidobni azonnal. Már egyszer kérdeztem: melyik cég tűrné el, hogy az alkalmazottja hibázzon? Ezeknél meg az se számít, ha sorozatosan mellé fog ... Én legszívesebben bevezetném azt a szabályt, hogy elég egyetlen alaptalan gyanúsítás vagy egyetlen mellényúlás ill. egyetlen szabálytalan lépés, és azonnal repülés. Mivel így soha nem lesz rend ... ennyi.
Minden jót ! Tudom, nem tetszik amit írtam, pedig csak a valós élet, de persze
------------------------------
elnézést kell kérnem, hiszen ezt mind én találtam ki, ilyen a mai magyarországon elképzelhetetléen lenne, hiszen jogállam van, tehát a leírt dolgok a képzelet szüleményei. Rendőreink természetesen minden előírást betartanak és mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el!
egyébként ez az "így meg úgy az emberi jogok"
nagyon hűen tükrözi a te hozzáállásodat is, gratulálok, ez itt a baj, amíg ilyen emberek vannak, addig mit akarunk? ???????
ja meg h reagáljak erre is:
ilyen tvszékház elfoglalást meg egyéb hasonló jellegű dolgokat ne hozz ide, mert a politikai hátterű manipulálása a rendőrségnek ill az embereknek is megint egy újabb fejezet, hagyjuk ...
Csak két mondatra szeretnék reagálni. A többitől érezdd magad boldognak, hogy elmondhattad hasonszőrű barátaidnak.
Az egyik, ami a gyanusitottak védelmében hangzott el. Ne felejtsük el, ők GYANUSITOTTAK és ne a rendőr döntse el, hogy bűnös vagy nem, hanem a biróság. Ez egyébként igy is van, de akkor -reagálnék a másik mondatra is- a rendőrt is megilleti az ártatlanság vélelme, hisz ha gyanú merűl fel ellene, ő is csak egy gyanusitott és ne akard már egyből, de izibe az utcára rakni. A Te hozzáállásod hűen tükrözi az átlag állampolgárét, aki más szemében a deszkát, de a magáéban a szálkát se látja meg. Senki se tökéletes. Szerintem Te sem vagy az.
Közben eszembe jutott valami. Képzeld a fogdába kb havonta, ha nem kéthetente jár a Helsikni Bizottság. Nem tudom hallottál-e róluk? Jogvédő szervezet. Ha másnak nem, hát nekik kipakolhat szegény fogvatartott, hogy neki milyen rossz sora van benn a rácsok mögött. (a pici szivem meg ne szakadjon értük) Napi háromszori kaja, ingyen gyógyszerellátás, ha kell kirendelt védő és hadd ne soroljam. (szegények, de szar nekik, tán nem kellett volna olyan ügybe keveredni, ami miatt bevihetik őket)És mindezt a Te adódból.
Az ügyvéd kérdés. Mindenkinek joga van ügyvédhez. Ezt a kihallgatás legeljén fel is olvassák a kedves delikvensnek. A pici szöveg, azt is tartalmazza, hogy nem köteles vallomást tenni ügyvédje jelenléte nélkül. Na márha én valamit nem akarok elmondani az ügyvédem nélkül, akkor azt nem is szedi ki belőlem semmilyen kettesszekrény, kopasz rendőr. Ha megvernek, hát megyek látleletet vetetni. Sajnos sokan nincsenek is tisztába a jogaikkal, igy persze könnyű átejteni embereket.
tv székház!
Miért is politikai hátterű? (most az előzményeket figyelmen kivül hagyva) Csak nem a politikusok súgták a rendőrök fülébe, hogy na most pedig tessék hagyni hogy a békésen tüntető tömeg elfoglalja a székházat (mit elfoglalja, bírjuk már rá őket, hogy naaa emberek dobjatok már vagy két molotov koktélt hadd legyen mi elől menekülnünk), de közben áldozza már fel magát jópár rendőr az ÜGY érdekében, hogy hitelesnek hasson és nehogy valaki megszimatolja, hogy minden parancsra történt. HAHAHAHAHA :))))))))))
Na ne nevettess ...
A tv-székházas dolgokra nem reagálok mert aztán már este értem jönnek, de csak annyira amennyire a rendőrapalotára való lövés is ... kreációk, ahogyan merészebbek fogalmaztak és fogalmaznak.
"a rendőrt is megilleti az ártatlanság vélelme, hisz ha gyanú merűl fel ellene"
-igen, nagyon vicces vagy, csak azt ne feledd, mintha nem tudnád úgy adod elő, a kedves rendőr mellett 18 másik hasonszőrű fog tanúskodni (még azok is akik aznap szabadnapon voltak, sebaj, náluk ez nem probléma), hogy márpedig ott minden szabályos volt, a gyanúsított / tanú pedig lehetetlen helyzetben van, hiszen egyszerűen nem tud úgy igazat mondani, hogy az bizonyítható is legyen.
Röviden ennyi.
Na kisebb fajsúlyú, kis autós konfliktus miatt volt már nekem is összetűzésem, amikor is tudod mit kaptam meg a rend őreitől?
Be voltam kötve de állította h nem, mert -az okokat hagyjuk- kötözködni9 akart mindenképpen.
Mintha mi sem lenne természetesebb, nekem szegezte a dologt, amikor felháborodtam, hogy "és ezt mégis 3 rendőrrel szemben hogyan kívánja bizonyítani ?" és jót röhögött magában, pedig tudta jól, hogy ő hazudik, DE AZT IS TUDTA HOGY MEGTEHETI MINDEN KÖVETKEZTMÉNY NÉLKÜL !
Szóval ennyi, és itt a rövidzár ... azaz a kígyó a farkába harap. Nagyon jól ki van találva ez a rendszer valóban ...De mivel autóval kapcsolatban nekem bnem ez az első esetem a városban, már mikrofont akarok szerelni akocsi tetőlécébe, és nagyon remélem, hogy szépen abba fogja bele mondani ugyanezt majd nem egyszer. Gondolom, akkor majd "független" hangszakértők megállapítják, hogy a felvétel hamis. ..
És ismét ez csakis A KÉPZELET ÉS A FANTÁZIA SZÜLEMÉNYE, NÁLUNK TERMÉSZETESEN ILYEN NEM LEHETSÉGES !!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!