Hogyan kérdezhetem le hogy egy ellenem folyó büntetőügyben milyen anyagok gyűltek össze eddig? (iratbetekintésnek hívják ezt..!?)
Rendőrségi ügyem van. Bűnügy. Ellenem. Egy bizonyos illető párhavonta feljelent. Nem tudom, hogy eddig mikor és miért jelentett fel,
azért sem, mert rendőrség nem szokott keresni engem.
(De ez nem mérvadó, mert amikor egyszer mégis kerestek, megtudtam hogy az illető már azelőtt egy évvel is feljelentett és azóta is néhányszor.)
Hogyan tudhatom ezt meg?
Úgy értem, lehetséges-e ügyfélkapu/akármi bejelentkezéssel, otthonról/fotelből lekérdezni ezt?
Vagy mi ennek a módja?
kiegészítés:
Az ügyben gyanúsított vagyok, ügyészség gyanúsítottá "léptetett elő". (Vádlottá _még_ nem.)
#11:
Ha már sértegetni kezdesz, akkor az idióta TE vagy, barátom. A helyzet az, hogy bíróságra sem akarok menni, ügyvédtől kérdeztem azt mondta hogy még csak bűncselekményt sem követtem el és nem kizárt h ejteni fogják a vádat, de ehhez számít hogy megkapják-e a vallomást. Gyanusított vagyok csak egyelőre.
"Azt is mondták hogy velük ne levelezzek, hanem az ügyészséggel."
Áruld már el, ha mondták, hogy az ügyészségre írj, akkor miért is a rendőrséggel levelezel?
Csak kérdem....
Én biztosan rosszul érezném magamat, ha sértegetést kezdeményeznék.
Meglehetősen elegem van az ügyből, a feljelentőm egyoldalúan, sőt valótlanságokat állítva mutatott be. Szerencsére nem is igazán foglalkozott velem a rendőrség, rendőrt csak kihallgatáson láttam, egy évvel a legelső feljelentés után, de nagyon bánt az ügy mert érzelmileg közel állt hozzám a feljelentő.
Idejövök érdeklődni, és sértegetés jön. Nem, nem vagyok "egy érdeklődő idióta", én egyetlen egy személy vagyok, aki én vagyok és nem a többi /korábbi (másvalakik), és nekem még igazi rendőrségi ügyem se volt még, és sose érdeklődtem korábban... tapasztalatból sem tudom hogy ilyenkor mi történik. (Amikor hónapok óta semmi viszajelzés nem jön arra sem hogy a rendőrségnek beküldtem a vallomásomat... vajon továbbították-e az ügyészségnek..? Tényleg nehéz megérteni, hogy nem közömbös számomra, vajon az én állításaimat is figyelembe veszik-e, anélkül h majd bíróságra is kéne mennem? A privátban megkérdezett ügyvéd szerint, aki éppen ilyesmi ügyekkel foglalkozik, és aki mindent is elolvasott az ügyemben, nem kizárható hogy ejtik a vádat, szerinte bűncselekmény nem történt, és hogy nyugodtan írjak/küldjek be akár harminc oldalnyi vallomást (személyesen megtagadtam), ha kell, én pedig ezt tettem, nem kevesebb mint harminc oldalt írtam (és küldtem be). Itt pedig nem "egy érdeklődő idióta vagyok", nekem csak ez az egy ügyem van (a legelső), amiben igaztalanul érzem magamat egyáltalán csak gyanúsítva is.)
#14-#15:
Ostobán írsz, de nem biztos h ennyire ostoba is vagy.
"A privátban megkérdezett ügyvéd szerint, aki éppen ilyesmi ügyekkel foglalkozik, és aki mindent is elolvasott az ügyemben..."
És, ezt ő pontosan azután mondta hogy elolvasta a panasz elutasítását is, és megjegyezte hogy ezt így szokták, sebben semmi meglepő.
Tehát: buta, ostoba hozzászólásaid vannak, egy igazi, unatkozó, frusztrált trollt üdvözlök személyedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!