Ha behív a rendőrség kihallgatásra és ezért nekem szabadságot kell kivennem a munkahelyemen, a rendőrség kifizeti ezt a napomat?
Van egy folyamatban lévő ügy, ahol mint tanú egyszer már ügyvéd jelenlétében meghallgattak, úgy tűnik most került oda az ügy, hogy a rendőrség is elkezdi a kihallgatásokat, ezért engem is behívtak, de természetesen hétköznap 8-16 között amikor én is dolgozom.
Így ismét szabadságot kell kivegyek. A múltkori ügyvédes meghallgatásnál eltekintettem ettől, de így a második alkalommal már felkerült a kérdés, hogy mi van ha többször is el kell majd menjek, erre fogom felhasználni a javarészét az éves szabadságomnak?
Kaphatok ezért valamilyen igazolást amit a munkahelyemen elfogadnak, így nem a szabadságom fogy, vagy bármilyen kártérítést ezért?
Munka Törvénykönyve 55. § (1) bek. i)
A munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartamra.
Vagyis nem kell szabadságot kivenni. Előfordulhat, hogy a munkáltató hivatkozik a szabadság kiadására vonatkozó jogosultságára – mely szerint évente 7 munkanap kivételével az érintett munkavállaló kérésétől függetlenül adhat ki szabadságot –, de ez sérti a munkavállalónak a munkavégzés alóli mentesüléshez fűződő jogát.
A fenti kedvezményből nem következik jogosultság a tanúzással érintett munkanap egészét érintő távollétre, hiszen a törvény csupán a személyes részvételhez szükséges időtartamra korlátozza ezt a lehetőséget. A tanúzási kötelezettség teljesítéséről a munkavállaló kérésére a bíróság igazolást állít ki, amelyben hiteles módon rögzítésre kerülnek az indokolt távollét időtartamának megállapításhoz szükséges adatok.
Emlékeim szerint csak a bírósági tárgyaláson kérheted bizonyos költségek kifizetését.
Beszéld meg a főnököddel, h mi a helyzet. Hátha enged ráhúzni aznap egy-két órát és le tudtad, persze ha lehetséges.
"Az utóbbi 80 évben szabadságra szoktak fizetést adni."
És ennek mi köze van ahhoz, hogy a korlátozott számú fizetett szabadságomat nem tanúskodásra akarom elhasználni, mert oda a munkáltató köteles elengedni?
Kérdező!
Az 1-es elmondta.
Még annyi, hogy erre az időre neked távolléti díj jár a munkáltatótól.
Igazolást kérjél és a megjelenéssel járó költségtérítést kérhetsz.
buszt, vonatot, autót fizetnek, ha más településről mész.
Köszönm az értelmes, segítő hozzászólásokat.
Állítóttak ki igazolást.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!