Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Kivizsgálja ezt a hatóság?

Kivizsgálja ezt a hatóság?

Figyelt kérdés

A kisgyerekünk antibiotikumot szedett és a hétvége miatt írattam neki még egy üveggel, mert nem lett volna elég. Férjem ment el érte, de amikor hazajött, nem láttam, hova tette és utána, amikor kerestem, nem találtam azokon a helyeken, ahol gyógyszereket tartunk (2 m magasságban), de mivel álló nap én futkorászom mindenért, menni kellett más dolgok után. Este vacsi után kicsit hagytam játszani a gyermekem, s igyekeztem gyorsan rendet tenni, végezni a szükségleteimmel, mielőtt ágyba dugom. 7 percre magára hagytam (pontosan tudom, mert percenként néztem az órát), s csak füleltem, mit csinál: amikor otthagytam, játszott, amikor megint ránéztem, a vadiúj, gyárilag lezárt gyógyszer kibontva, szája tele, a szirup szétfröcskölve a padlón, az üveg szinte üres. (Ezek szerint a férjem valami számomra nem evidens, de a gyerek számára elérhető helyen hagyta a dobozt.) Azonnal hívtam a mentőt, akik egy órával a baleset után már leadtak minket a kórházban. Két napig voltunk bent, majd szerencsére egészségesen jött ki a gyerek (bár az infúziót rosszul kötötték be neki és szinte szétrobbant a karja).

A baleset miatt én magamat hibáztatom, mert nem kerestem kitartóbban a gyógyszert, amikor láttam, hogy az nincs a biztonságos helyeken, meg mert azt hittem, a gyerekem nagyobb biztonságban van, s nem néztem rá sűrűbben. A férjem engem hibáztat, mert én “hagytam magára” a gyereket, ami teljesen igaz, én is hibáztatom magam emiatt, de ő sosem segít este (sem), mert állandóan játszik, összességében nagyon ritkán segít, a gyógyszerért is azért ment el, mert megkértem, hogy porszívózzon ki és akkor inkább elment a gyógyszerért helyette. Ha meg a gyereket magam mellett tartom, amíg elpakolok, vécére megyek, akkor az minimum 3x annyi idő, s már késő volt.

A kérdésem viszont az, hogy a mentőorvos elvitte a gyógyszeres üveget azzal, hogy ezt neki el kell vinnie, de nem mondta, miért, én meg nem kérdeztem, nyilván nem ezen volt a fókusz. Most viszont eszembe jutott, mert elolvastam az összes dokut, amit feltöltöttek az EESZT-be, s több helyen szerepelt, hogy ismeretlen szándékú volt a gyógyszertúladagolás, illetve egy helyen írták, hogy baleset/véletlen. A kérdésem, hogy számíthatunk arra, hogy még lesz ennek folytatása és megkeres/ kihallgat a hatóság?



2023. okt. 25. 02:48
1 2
 11/11 Ignis Subdialis ***** válasza:
100%

Nna, akkor egy válasz is a kérdésre: csak akkor vizsgálják ki, ha feljelentést tesz a kórház. Ott akkor szórakoznak ezzel, ha felmerül a szándékoltság, vagy ha a gyermeken egyértelműen látszik, hogy veszélyes számára az otthona, pl.verésnyomokkal érkezik vagy nem jön hozzá kísérő/látogató. A mentős azért viszi el a tárgyat, hogy ne csak a szülő bemondása alapján tudják, hogy mit ehetett meg a gyerek, hanem ott van az adott anyag maradványa is. Nem kell ezt túlgondolni. Ilyen erővel a toxikológia/traumatológia stb. sürgősségi osztályoknak egy nonstop munkaerőt kellene felvenniük a feljelentgetésekre… Aki azt állítja, hogy még sose hagyta magára a gyerekét öt percre, viszi magával a klotyóra is, vagy hogy a gyerek életében nem csinált hülyeséget, nem evett/ivott fogyasztásra alkalmatlan dolgokat, esett le helyekről, az vagy hazudik, vagy túlféltéssel életképtelen zombit nevelget…

Aki meg nem tudja elképzelni, hogyan működik egy bántalmazó család, ahol az egyik féltől nemcsak segítséget kérni nem lehet, de hozzá szólni se, mert agresszív/ szenvedélybeteg/ mentálisan sérült stb., menjen el önkénteskedni egy emberjogi civil szervezethez. Ennyire vakon minek élni?

2023. dec. 6. 03:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!