Letartóztatást előre tudja a bíró?
Akit a rendőrség űnügyi őrizetbe vesz, előterjesztést tesz az ügyészségre, hogy indítványozza a bíróságon a terhelt letartóztatását és az ügyész ha indítványozza, erről indítványt ír, melyet megkülönböztetés a terheltnek, védőnek, nyomozási bírónak.
A nyomozási bíró az ülés előtt elolvassa az ügyészi indítványt. Ekkor a bíró már előre tudja, hogy " Ezt az embert letartóztatom, már el van döntve magamban" , csak ülésén kell dönteni, vagy nem tudja, nem is sejti, semmit nem tud előre, mert az az ülésen derül ki, hogy mi a helyzet, attól függ mit mond a vádlott, meg az ülésen tudja meg a vádlottól, hogy milyen a családi helyzete?
*bűnügyi
*megküldi
Kérdező!
Lehet egy előzetes elképzelése a bírónak, de az ülésen kiderülhet olyan is, ami addig nem...
Azért van a védő és hallgatják meg a terheltet, mert ők elmondják azt, amit a hatóság "nem szeretne" előadni.....
Amikor gyorsított eljárást tárgyalok, mindig már kész végzéssel megyek le a tárgyalóba, amibe szerepel a büntetés neme, mértéke.
Ezeket az előkészítő eljárás irataiból állapítom meg.
Ehhez képest, amikor meghallgatom a jogi képviselőt és az eljárás alá vontat, gyakran teljesen más döntést hozok, mint amit előzetesen - az iratokból - megállapítottam.
Tudod kontradiktórius eljárás elve....
“Tudod kontradiktórius eljárás elve....”
Hát ezt ő “nagyon tudja”… 😂😂😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!