Ha el akarnak fogni a rendőrök valakit, a villamos elé is eléállnának?
Figyelt kérdés
Tegyük fel megtörtént egy feljelentés, van mikor elindul a nyomozás, és ha kiderül ki a tettes, beidézik. Van azonban olyan helyzet is, hogy amint a sértett magyarázza, hogy mi történt, párhuzamosan elindulnak keresni a tettest, mert közben kiderítették ki az. Ki van adva a járőröknek, hogy ha meglátják, "taxizzák már be" a rendőrségre. Ha mondjuk a tettes épp egy villamoson utazik, elhalad egy rendőrautó is pont a villamos mellett, és véletlen a rendőrkocsiból felismerik, hogy ott ül a villamoson egy személy, akit be keresnek, képesek a rendőrök megelőzni a villamost, majd a sínre állni villogva, a villamost megállítani, hogy ledzedjék az emberkét, vagy megvárják, hogy az utcán gyalog legyen valahol és odamennek, majd elfogják?2023. febr. 4. 17:14
2/6 anonim válasza:
Ahogy leírtad, úgy nem fordulhat elő, de inkább gyakorlati okokból. Olyan előfordult már, hogy körözött személy miatt minden, az adott úton elhaladó járművet megállítottak a rendőrök. Én egy helyközi buszjáraton utaztam, a rendőrök azt is megállították, felszálltak és megkérdezték a sofőrt a körözött fényképével, hogy felszállt-e az az ember a buszra. A sofőr nemleges választ adott, a rendőrök nem nézték végig az utasokat, hanem továbbengedték a buszt.
3/6 anonim válasza:
Elé áll a megállóban. Fuck logic levike.
4/6 anonim válasza:
5/6 anonim válasza:
Néhány éve a Petőfi hídon közlekedőket ellenőrizték a rendőrök, egytől-egyig, s csak azután mehettek tovább, oda-vissza.
Kerestek valakit, valakiket, akikről tudták, hogy ott kerülhet horogra.
6/6 anonim válasza:
Mint amikor egy villamos lerobban. Elé és mögé is beáll egy-egy rendőrautó. Az ajtókhoz meg a rendőrök. Onnan nincs menekvés.
Amúgy a villamosvezetőnek a diszpécsertől azonnal megy a füles. Nyilván a rendőrség könnyen kapcsolatba kerül a diszpécserközponttel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!