Hogyan találjak meg egy olyan embert, akin szeretnék bosszút állni, mivel rászorított a fiam nyakára?
A fiam és a barátja (még kis gyerekek mind a ketten, 12 évesek) mint utólag számomra kiderült, azzal szórakoznak, hogy autók visszapillantó tükreit hajtják vissza.
Viszont ahogyan a szavaiból vettem ki, az egyik autó gazdája pont akkor ment le amikor visszahajtották az Ő visszapillantóját, és így lebuktak, az az ember pedig elvileg ordítozott velül, és megfogta a nyakukat és rászorítva azt mondta nekik, hogy még egy ilyen, és eltöri mind a kettőjük nyakát.
A fiam sírva jött haza, konkrétan síró görcsöt kapott, 2 óra volt, mire egyáltalán szóra lehetett bírni, a nyaka tiszta vörös volt, itt mondta el, hogy mit csináltak, de az autó típusokat nem ismeri, annyit tudott mondani, hogy fekete, és ennyi, a csávóról aki ezt csinálta pedig annyit, hogy magas és erős, de ennyi,ha látná gondolom megismerné, viszont az utcán mégsem sétálhatunk fel alá egész nap, hátha meglátjuk.
Egyrészt elbeszélgettem a fiammal, hogy ez nem jó amit csináltak, egyáltalán nem vicces, és rossz dolog másnak a tulajdonát csesztetni.
Másrészről az autótulajdonos kemény legénnyel is elbeszélgetnék, hogy mégis ehhez hogy volt mersze, rászolni egy kamaszra egy dolog, kiabálni vele az is még elmegy, de rászorítani a nyakára törvénytelen, és szükségtelen.
Azon kívül, hogy esetlegesen az utcán figyeljük egész nap az autókat, milyem módszerrel lehetnr megtalálni?
Esetleg rendőrség? Ők tudnának vele mit kezdeni mondjuk?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!