Meddig fog ez az igazoltatások lenni?
Nyár óta ma este 7 óra körül épp mentem hazafelé és egy autóst igazoltattak a rendőrök, de pont végeztek és az autó ment el. A két rendőr meg szállt visszafele a szolgálati gépkocsiba, ekkor értem a járdán melléjük. Jó fény volt, sapka nem volt rajtam, pont arra is néztem, egyből meg is ismertek, vissza kiszálltak és köszöntek a nevemen, majd mondták, hogy mondjam az adataim, mikor születtem, minden adatot. Nem kérték a személyit most. Ezután most nem tàskakipakolás volt, hanem csak kérték, h nyissam ki a táskàm minden rekeszét, tartsam meg csak a taskám. A rendőr belevilágított mindegyikbe làmpával, még annyit kért, hogy a táskàmban levő pénztáscát nyissam már ki, mennyi pénz van benne. Csak egy ezres volt benne, meg némi apró. Mondták, hogy rendbenvagyunk. Aztán megköszönték, tisztességesen elköszöntek, mentek. Két fiatal normális járőr volt, az egyik nő, ráadásul az aki tavaly április 30-án kísért be a kapitányságra ahol videó is van. A másik egy srác volt. Ráadásul a nő vezetett. Mindegy, a lényeg, hogy 2 perc volt az egész. A pénztárcámra mindig kíváncsiak. Arra nem is gondoltak, hogy több tízezer forint, 30 ezer pontosan, van nálam, csak az a kabátom belső cipzáros zsebben volt. Tudom, azért igazoltatnak, mert voltak ügyeim, azonban már nincsennek, a független bíróság elítélt és leültem a büntetésem, majd mikor szabadultam, megjavultam. De úgy làtszik ezek nem fekejtenek.
Meddig fognak tartani ezek az igazoltatások, hogy ha meglátnak, igazoltatnak?
Tíz év múlva lehet kicserélődik a járőrgárda, meg a szolgálatirányító tiszt is lehet más lesz, azok már nem fonak ismerni?
Mostmár jól viselkedek, nincs is baj, ha igazoltatnak, mert utána mindenki megy a dolgára, de olyan égő, mivan ha messziről lát valami ismerős. Mostmár nincs ok rá.
"olyan égő, mivan ha messziről lát valami ismerős."
És szegény anyád mit mondott, nem volt égő amikor kerestek az ismerősök, és te bent ültél?
21 karácsonyán nem tűnt fel senkinek, hogy nem rontod a levegőt a családi asztalnál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!