Jelentkeznél határvadásznak?
Betöltött 18-55 évig, 3 éves szerződéssel. Első év őrvezető, második tizedes, harmadikban szakaszvezető. Esküszöveg:
"Én, .......................................... becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom, szolgálati kötelezettségemet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem; elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimről legjobb tudásom szerint gondoskodom; Magyarország államhatárának védelme érdekében kötelezettségeimet betartom, hivatásomat a magyar nemzet javára gyakorolom. (Az eskütevő meggyőződése szerint:) Isten engem úgy segéljen!"
Sikeres vizsgát kell tenni:
- az Rtv.-ben részére meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti ismeretekből, azok gyakorlati alkalmazásából,
- a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló törvényben – az államhatár védelméhez, valamint a hivatalos személy jogálláshoz kapcsolódó – meghatározott rendelkezések ismeretéből,
- a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott rendelkezések ismeretéből.
A vizsga elméleti és gyakorlati részből áll.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem.
Van egy kényelmes, diplomás, jól fizető állásom.Home office lehetőséggel.
Akkor mennék határvadásznak,ha:
-Kapnék egy tiszti pozíciót,irodát.
-Ahol magasabb a fizetés, mint amit most kapok
-Ténylegesen lehetne határt védeni, nem csak papírmunkát végezni meg biztonsági őröset játszani
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Bruttó 280 ezerért.
Ezt azért tegyük hozzá.

Majd ha a saját házam megvédéséhez lehet fegyverem otthon akkor talán.
Addig meg védje a határt az akinek most is van otthon puskája.
Mondjuk a kndp-s fővadász úr.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#6
Heti 48 óra havi bruttó 280 ezerért?
Szerinted mégis ki fogja ezt elvállalni? Egy szimpla portás jobban keres, és ott nem kell kalasnyikovval felszerelt pakikkal sem szembenézni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem is kényelmes diplomás munkám van.
Nem kéne ez a meló.
Egyébként 165 cm vagyok, és 56 kg.
Én sem kellenék nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!