Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » A rendőrök miért ilyen túl...

A rendőrök miért ilyen túl szigorúak?

Figyelt kérdés

Ma délután a vonaton lejjebb húztam a maszkot, mert ettem egy csokit (csak arra az időre húztam le), jött a kalauz, semmit nem szólt, ráadásul a kalauznak is csak a száját takarta el a maszk, az orrát nem, de ismétlem ő nem is szólt. Majd felszállt két rendőrjárőr, ez kb. 3 perccel azután volt mikor a kalauz elment, még ettem a csokit és azt mondta az egyik rendőr, hogy "Uram húzza fel a maszkot a szájára, orrára. Mondtam eszem a csokit, azután felhúzom. Erre az volt a válasz, hogy "Nem tudja megenni a csokiját, ha leszállt?!" Mondom, De! Azt mondták, hogy a szabály szerint míg a vonaton utazik az utas, végig a száját, orrát el kell takarni a maszknak, tehát végig, és ha a vonatról leszállt, míg el nem hagyja a vasútállomást, addig le nem szabad venni, mert 150.000 forint.


Kérésüket teljesítettem azonnal.


Viszont: Miért ennyire nagyon szigorúak a rendőrök?


A vasút alkalmazott nem szólt, nem csak ma, máskor sem ezért, ha pl.ittam vagy ettem és le toltam a maszkot. Most pedig rendőrökbe botlottam, akik szóltak érte.


Elhiszem meg tudom, hogy kötelező orton szájon hordani, szgor van, érzékelődött, hogy a rendőrök túl szigorúak voltak.


Ez miől és miért volt?



2022. febr. 22. 20:55
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
55%

Ilyenek a gyorstalpalón végzett fakabátok. Régen 3 év rendészeti szakközépiskola, most meg 8 hónap. A rendszert mindig azok szolgálják ki a legjobban, akik könnyen jutottak hatalomhoz. Szerinded Kanadában kik azok akik agyba főbe verék a békés tűntetőket és lovakkal taposták őket agyon, csak erről nincs hír, mert a média az Orosz konfliktussal terel.


Máskülönben azt mondod szigorúak voltak, miközben mégsem bírságoltak meg. Inkább rendesek voltak, nem?

2022. febr. 22. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 árokpart ***** válasza:
0%
Illetve a postavonatokat rendszeresen kísérik a rendőrök, sokszor még gépfegyverekkel is felszerelve. Egyszer mutatták a Kékfény-ben.
2022. febr. 22. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
51%

5


" Szabály szerint tilos a vonaton enni/inni, így teljesen korrekt a rendőrtől, hogy szólt."


Honnan veszed ezt a baromságot?

2022. febr. 22. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
67%

árokpart


Hol vannak minálunk postavonatok? Nagyon régen megszűntek már!

2022. febr. 22. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 árokpart ***** válasza:
65%
Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy a kérdés kamu. Valamiképpen nekem életszerűtlennek tűnik a szituáció.
2022. febr. 22. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 árokpart ***** válasza:
100%
14-es Ez nem most volt ezt 2002-ben láttam. A Déli Pályaudvarról indult és Nagykanizsára tartott és ahol megáltt géppisztolyos rendőrök várták mikor pakoltak ki belőle és mikor bepakolták.
2022. febr. 22. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
46%
Amúgy pedig a vonaton nem a jegyvizsgáló intézkedik, hanem a mozdonyvezető hívja ki az illetékeseket (mentő, tűzoltó, rendőrség) attól függően, hogy mi történt.
2022. febr. 22. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
100%
Simán meg kellett volna nekik mondani, hogy a vonaton semmi nem tiltja az étkezést és míg maszkon keresztül ez nem kivitelezhető, addig meg csak így tudod megoldnai.
2022. febr. 23. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
25%
Én a vonaton két és fél órát utazok általában. A nő velem szemben egyáltalán nem hordott maszkot. Nem is volt rajta. A kalauz nem szólt neki, viszont engem zavart. Van egy egyszerű szabály amit mindenkinek be kell tartani. Mi akik betartjuk nem jó szemmel nézzük az olyat aki nem képes erre. Persze jelentéktelen dolog, de ha ezt kérték akkor be is kell tartani. Ez a szabályzat. Én is rendőrnek tanulok és sok esetben zavar az ilyen. A vonaton az a szabály, hogy a maszknak rajtad kell lenni. Ha a kalaut nem szól rád, az azt jelenti, hogy hibásan végzi a feladatát. Viszont ha vonatozni akarsz akkor tartsd be az ezekhez vonatkozó szabályokat. Természetesen ha éppen eszik valaki azt ellehetne nézni amúgy. Bár én ha eszek valamit azt is csak úgy, hogy amíg beleharapok. Utána visszahúzom.
2022. febr. 23. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
42%
Az értelmes szabályokat be szokták tartani az emberek, a maszkozás már nem az.
2022. febr. 23. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!