A rendőrök miért ilyen túl szigorúak?
Ma délután a vonaton lejjebb húztam a maszkot, mert ettem egy csokit (csak arra az időre húztam le), jött a kalauz, semmit nem szólt, ráadásul a kalauznak is csak a száját takarta el a maszk, az orrát nem, de ismétlem ő nem is szólt. Majd felszállt két rendőrjárőr, ez kb. 3 perccel azután volt mikor a kalauz elment, még ettem a csokit és azt mondta az egyik rendőr, hogy "Uram húzza fel a maszkot a szájára, orrára. Mondtam eszem a csokit, azután felhúzom. Erre az volt a válasz, hogy "Nem tudja megenni a csokiját, ha leszállt?!" Mondom, De! Azt mondták, hogy a szabály szerint míg a vonaton utazik az utas, végig a száját, orrát el kell takarni a maszknak, tehát végig, és ha a vonatról leszállt, míg el nem hagyja a vasútállomást, addig le nem szabad venni, mert 150.000 forint.
Kérésüket teljesítettem azonnal.
Viszont: Miért ennyire nagyon szigorúak a rendőrök?
A vasút alkalmazott nem szólt, nem csak ma, máskor sem ezért, ha pl.ittam vagy ettem és le toltam a maszkot. Most pedig rendőrökbe botlottam, akik szóltak érte.
Elhiszem meg tudom, hogy kötelező orton szájon hordani, szgor van, érzékelődött, hogy a rendőrök túl szigorúak voltak.
Ez miől és miért volt?
Embere válogatja. Nekem egyszer még diákként volt dolgom két kalauzzal, pont nem volt kész diákigazolványom, és csak egy lapot kaptam ideiglenes igazolásnak. Haverokkal utaztunk vonaton, és a papírlapot nyilván otthon felejtettem. Diákjegyet vettem, eszemben sem volt a dolog, el sem kérték a pénztárnál, de odafele a kalauz kérte a diákot és akkor esett le, hogy nincs nálam. Nem kaptam semmit, de megmondta hogy visszafele mindenképpen rendeset vegyek, ha egyszer nincs nálam a diákigazolvány.
Visszafele nem tudtam az állomáson jegyet venni, a kalauztól vettünk a vonaton, direkt egészet kértem, erre ez a kalauz meg kérdezte, hogy miért nem diákot kérek. Mondom azért, mert nincs nálam az igazolványom. Azt mondta az tökmindegy, ő diákot ad :D
Valaki szigorú, van, aki elnézőbb, és van, akinek minden mindegy, csak legyen nyugodt a napja. Nem lehet haragudni egyikükre sem, az esetedben a kalauz inkább utóbbi volt, ő sem szól, neki sem szólnak, és nem idegeskedik. A rendőrök meg szigorúak voltak, de ha egyszer ez a szabály, akkor ez a szabály. Ezzel nem tudsz mit kezdeni, nem vagyunk egyformák. Ameddig valóban nekik van igazuk, kénytelen vagy ezt elfogadni
Árokpart már megint okoskodsz. Aztán füll hülyeség amit mondasz.
Őszintén örülök levike ennek a történetnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!