A sértett miért nem akar velem találkozni? A bíróságon sem?
17 rendbeli üzletszerűen elkövetett a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó helyiségbe a jogosult vagy a használó beleegyezése nélkűl megtévesztéssel elkövetett lopás vétségével gyanúsítanak.
Van olyan sértett, akitő egy tízezrest hoztam el, amely miatt Ő ugyan nem tett feljelentést, de a kameraképen a sportcsarnok tulajdonos megmutatta nekem a képen, hogy én jártam ott -mint illetéktelen-.
Tehát nem tett feljelentést, de más igen és én mint gyanúsított elismertem és beidézték tanú/sértettként kihallgatásra az egyik sértettet, egy 16 éves lányt.
Olvastam a tanúvallomását (ZÁRT ADATOK) és nyilatkozta, hogy eltűnt tízezer forintja, amely ezidáig nem térűlt meg, polgári igényét viszont előterjeszteni kívánja, 10.000 forint értékben, kárt szenvedett. Iratokat nem kívánja megismerni, bírósági tárgyaláson nem kíván részt venni, Ő engem -mint elkövetőt- nem akar látni, nem akar találkozni velem, mert -elmondása szerint- Ő kiskorú és nem akar találkozni.
Vajon miért nem akar velem találkozni? Nem vagyok emberevő, egy szelíd ember vagyok, aki soha sem bántott még senkit. Mi az amiért nem akar találkozni?
Kéri a kárt? - Igen.
Zárt adatok, azaz nem tudom hová küldeni.
Egy lehetőség van, találkozni, ami úgyis a bíróságon lenne, de nem akar.
Pedig mivel zárt az adatai, a bíróságon szerettem volna, hogy találkozzunk és ott megtérítem a kárt, de Ő nem akar.
Mi az ami miatt nem akar találkozni?
Csak azért kérdezem, mert akkor a többi nem kártalanított sértett se akar találkozni?
Levike, mikor tavaly felmerült nálam tavaly, hogy közveszèllyel fenyegetőztem, kijöttek a rendőrök ès kèrdès nèlkül elvettèk a mobilom....
Ha ellenszegülsz, szèpen kapsz egy hatóság akadályoztatása miatt is vmit... Levke, gyülik ez....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!