Kifizettethetem a jégkrém árát, amiért miattuk olvadt meg?
Siettem haza a jégrémemmel, mikor leállítottak igazoltatni. Igen ám, de előttem még állt egy autós, akivel valami probléma volt. Mondtam nekik hogy sietnem kéne mert jégkrém van nálam. Mondta hogy mondjárt végez a kolléga és akkor én jövök. De mondom nem lehetne hogy maga egyedül leellenőrizzen és akkor már mehetnék is. Nem, nem mindjárt végez és jön. Több mint 10 percet kellett várnom az előttem lévőre, aztán jöttem én, de akkor se nagyon kapkodták magukat. 5 percre lettem volna otthonról, de így majdnem 20 percembe telt. A jégkrém szarrá olvadt, ehetetlen volt mert visszafagyasztva kristályos lett.
Jogos lenne követelnem rajtuk azt az 1500 forintot, amibe a jégkrém került, ami ha nem tartanak föl, nem olvad meg? Azt se értem minek kell megállítani a következő autóst, ha még az előzővel nem végeztek? Mert ha az előttem lévőre nem kell várnom, és ők egy kicsit kapkodják magukat, akkor nem olvad föl a jégkrém.
Sokkal inkább neked kellene ezzel számolnod és nem felháborodnod!
Az 5 perc út alatt 2 egymástól független rendőr is igazolhat, nem?
Legközelebb vigyél hűtőládát!
Mellesleg nekem ízlik olvadtan is, de ez ízlés kérdése.
"Ezek ma már mindent megtehetnek" LOL
Ezt úgy mondod, mintha random elvittek volna 3 napra egy cellába anélkül, hogy bárkivel beszélhettél volna. Kicsit kényesek manapság az emberek. Nem gondolod, hogy egy igazoltatás valamivel fontosabb, mint egy nyavajás jégrém?
Azt kellene észrevenni, a társadalom, benne a hatóság silányodik, az empátia a múlté, így működik egy ilyen politikai rendszer.
Aki akarja,azt is felismerheti, következményt soha nem lehet orvosolni,különösen nem, míg az ok fennáll. (ha neked tüdőgyulladásod van, ami lázzal jár, akár el is tüntethetik a lázadat,attól még simán belehalsz. Nem a lázzal, hanem a tüdőgyulladással kell törődni,aláz magától elmúlik).
Aki meg ezt nem érti, vagy nem akarja érteni, szívjon csak, megérdemli. Hiszenazt se érti, más eset nincs, a "jégkrém" önmagában soha nem védhető meg.
És ha baleset vagy útlezárás vagy forgalmi dugó miatt nem értél volna haza 5 perc alatt?
Különösen a forgalmi dugó lenne vicces: haragszol a sok hülye autósra, amiért pont akkor és pont ott akarnak közlekedni, ahol és amikor te. :-)))))
Amúgy nem egyszer és nem kétszer fagyasztottunk vissza jégkrémet. Semmi bajod nem lett volna tőle. Szóval teljesen öncélú kekeckedésnek tűnik a kérdésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!