Ha valaki tanúként szerepel a rendőrségen, de azt hiszik, hogy ő követte el, de csak tanú akkor is, így lekérhetik egy másik város ügyészségétől a vádiratot?
Tehát, ha valaki rosszat csinált egy pl. campingben de nem tudják ki, rámutatnak valakire, hogy "te voltál", nyomozás indul, de mindent megtesznek, nincs elkövető, a gyanús ember ellen sem tudnak bizonyítékokat összeszedni. Viszont a gyanús embernek pl. van egy ügye máshol éve és vádirat is van.
Az adott embernek lekérheti és le is kéri a rendőrség a vádiratot vagy nem tehetik meg, mert tanúként szerepel a fent kérdezett ügybe?
Bármennyire is hihetetlen lesz amit most írok, hidd el.
Lényegében azt kérdezed, hogy a nyomozó-hatóság követhet -e el hivatallal való visszaélést?
Hát igen. Ez Magyarország.
#7, #8-nak:
Valamit nagyon félreértettél.
Én arra hívtam fel a kérdező figyelmét, hogy ahhoz hogy a rendőr a kérdésben megfogalmazott cselekményt megtegye, bűncselekményt kellene elkövetnie! Mármint a RENDŐR követne el hivatallal való visszaélést.
Kihallgatnak tanuként ahol köteles vagy igazat mondani.
Aztán kiülsz a folyósra. 10 perc múlva visszahívnak és közlik, hogy megkezdjük gyanusítotti kiallgatását.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!