Miért nem lehetett várni a kettős állampolgárság szavazásával a szlovák választásokig?
Röviden: Kenyeret és cirkuszt a népnek.
Hosszabban: A FIDESZ-nek komoly gazdasági problémákat kell majd orvosolnia, megszorítások lesznek (megint), különben csődbe megy az ország. Ez nem lesz népszerű, szóval kell valami, amivel a népszerűségét növelheti olcsón és hatékonyan. A régóta hangoztatott kettős állampolgárság ilyen szempontból olyan magas labda volt, hogy bűn lett volna nem leütni. Két legyet egy csapásra: saját népszerűsége nő, ráadásul részben a Jobbik javára. Főleg hogy Vona szavazáskor való távollétével csak erősíti ennek hatását. Egyrészt. Másrészt van egy olyan érzésem, hogy idővel szavazati jogot is fog adni (tudom, a mostani tervezetben nincs bent) és választási időszakban hivatkozhat rá, hogy ő mekkora hazafi, hiszen egy több évtizedes "adósságot" rótt le és ez volt rögtön az első dolga.
"Miért nem lehetett várni a kettős állampolgárság szavazásával a szlovák választásokig?"
Mert nem lett volna értelme.
"Eléggé megromlott a kapcsolatunk a szlovákokkal"
Fenét romlott meg. Folyamatosan rossz volt, mióta a Fico-Slota páros volt kormányon.
"Anyósom szlovák, már 1 1/2 éve nem voltunk náluk, most még jobban félnék elindulni."
Ez a te egyéni problémád. Senki más nem fél (kivéve a Népszabit olvasó szerencsétlen agymosottakat).
"Senki más nem fél (kivéve a Népszabit olvasó szerencsétlen agymosottakat"
Azért gondolkozni is kellene néha. Szlovákiában hoztak egy törvényt amivel eleveszik az állampolgárságát. Ez nem félelem hanem tény.
ma 10:11
Honnan tudja a szlovák állam, hogy ki vesz fel idegen állampolgárságot? Sehonnan.
Neked kellene gondolkodnod, bunkó baloldali, de úgysem vagy rá képes.
Orbán a hatalmát megakarja tartani! Ha a következő választások előtt ezt veszélyeztetettnek látja,akkor megadja a szavazati jogot a kettős állampolgárságúaknak is, Nem csak a Szlovákiában,vagy Erdélyben élők szavazhatnak,hanem a világ más táján élők is. Akár az is,aki 56-ban hagyta el az országot,és sem ő,sem a gyereke azóta nem is járt itthon. Csupán törvénymódosításra van ehhez szükség,az pedig a Fidesznek nem gond.
De nekem legalább olyan érdekes a földeladással kapcsolatos vetülete is. Most olvastam egy cikket a Startlapon:
2011-ig moratórium van,aminek értelmében külföldi állampolgár nem vásárolhat Magyarországon földet. Egy kettős állampolgár viszont igen! Erről miért nem beszél a Fidesz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!