Miért tartanak az emberek ennyire a Jobbiktól?
Sziasztok! Először is szeretném leszögezni, hogy ez nem egy propaganda írás vagy demagógia a Jobbik javára, amit most leírok. Minden nagyobb pártot nyomon követek, mindegyiknek ismerem a programját, az értékrendjét. Elolvastam a pártok korábbi programjait, rendszeresen nézem a parlamenti közvetítéseket, kutatok a témában. Nagyon érdekel ez a téma és egyetemi tanulmányaim is kapcsolódnak a magyar közélethez. Bevezetőnek ennyit, előre elnézést kérek mindenkitől a továbbiakban.
Egyszerűen mélységesen felháborít az, ami ebben az országban megy. Korrupció, demagógia, buta és hiszékeny emberek, akik 10 ezer forintért kezet csókolnának a tisztelt Miniszterelnök úrnak. A facebookon is rendszeresen olvasok véleményeket, cikkeket minden párt médiájából és olyan megdöbbentő hozzászólásokat olvastam, hogy még most is az államat keresem.
Először is: teljesen aluliskolázott emberek mindenhol szidják Soros Györgyöt, Simicskát, fröcsögnek, ömlik az undorító kormánypropaganda minden egyes mondatukból, olyan helyesírási hibákkal karöltve, hogy nem tudom elhinni. Észérvékkel nem találkozok, csak a propaganda, minden poszt alatt megy a fikázás és egymás anyázása. Visszatérve a fentebb említett nevekre. Ezt a két nevet fújja minden egyes nyugdíjas és szellemileg erősen fogyatékos kommentelő. A legszomorúbb az egészben, hogy halvány lila gőzük sincsen arról, hogy kik is ők valójában. Lenyugodtam, gondoltam ezek biztosan csak bérkommentelők, a társadalom egy elenyésző százaléka. De rájöttem, hogy nem. Átmentem nagymamámhoz, beszélgettünk a szokásos dolgokról, később előjött a politika. Ugyanazt a mértéktelen, aljas propagandát szajkózta nekem több percen keresztül, amit az M1-en vagy a TV2-n hallott, amikor észérvekkel alátámasztottam az ellenkezőjét, azt mondta nekem, ne higgyek el mindent, amit az interneten olvasok.
Tényleg egy ilyen országban élünk? Annyira elkeserít ez az egész és nagyon borúsan látom a jövőt. Van egy korosztály, sőt inkább egy réteg, akik korábban megszavazták a szocialistákat, most pedig megszavazzák ezt a maffiakormányt.
Tisztában vagyok vele, hogy a Jobbik sem tökéletes, rengeteg támadás éri őket ugye a néppártosodás miatt, hozzáteszem, én is csalódtam egy kicsit. De az új irány nagyon meggyőző. Most jöhetnek, a hozzászólások, hogy a Jobbik pont emiatt hiteltelen. NEM, nem az. Gyurcsány KISZ titkár volt, Orbán szintén kommunista volt. Pont emiatt nem lehet ezt az arculatváltást túldramatizálni.
Továbbra is bízom a magyar emberekben.
Igazából a kérdésem az lenne, hogy miért tartotok ennyire a Jobbiktól?
Érveket szeretnék olvasni, nem fasisztázást és a Habony-média által a fejekbe sulykolt hazugságot.
Köszönöm a válaszokat és azt, hogy elolvastátok ezt a hosszú írást! 20/F
tájékozatlanok és buták
"há aszonta a viktor ezek nácik"
"há aszonta a viktor minden ci-gány gázkamrába megy"
ilyen és hasonló baromságok miatt félnek tőlük páran
csak azt felejtik el páran hogy az az 1-2 értelmes intézkedés amit tett, a jobbik előtte 1-fél évvel előtte benyújtotta de akkor a kormánypárt kánonba nevetett, eltelt fél év és bedobta a fidesz hogy ez az ő ötletük és megvédik a magyarokat
migrációs alaptörvény módosítás? vissza lehet nézni a parlamenti felvételeket, arra csak nem mondják hogy , libsi, baller stb DE MÉGIS AZT MONDJÁK
A fiatalok körében a jobbik a legnépszerűbb.
Az idősebbek csak tv-t néznek és abból tájékozódnak, a média meg a kormány oldalán áll mert az a tapasztalat hogy aki nem mellettük áll az elveszti az állását, pozícióját.
Kormányváltáskor iskola igazgatókat, kórház igazgatókat hivatalok vezetőit váltották le mert ellenzék mellett voltak.
Ha lenne jobbikos tv akkor erőteljesebben nőne a jobbik támogatottsága.
Ne búsulj: van jobbikos TV ! Éppen a Simicska-féle hír-TV az, de egyébként se lássad annyira borúsan a szebb jövőt, hiszen a Jobbikot már akár a hitgyülis ATV is szívesen látja! :)
Találgass te magad is, hogy a tapasztaltabbak miért tartanak/tarthatnak a Jobbiktól, számukra miért is nem annyira "meggyőző" a Jobbik régi-új "iránya", kikkel "egy az utuk"! Ugyanis itt bármit írnak azok, akik nem a te véleményedet osztják, őket élből azzal fogod megbélyegezni, hogy "aluliskolázottak", bérkommentelők, a Habony-média kritikátlan fogyasztói...és stb. Miért érzed annak kényszerét, hogy általánosíts, egy halmazba sorolj mindenkit, aki nem ért veled egyet?
Jómagam is bízom a magyar emberekben, mint abban is, hogy te is képes leszel idővel minden pártot nem a kettős mérce szerint megítélni, és a mai véleményalkotásodnál tárgyilagosabban "ítélkezni" azok felett, akik nem osztják, illetve ellenzik a te "meggyőződésedet".
Tehát továbbra is bízz a magyar emberekben, a józan paraszti észben! Minden "oldal" médiájára figyelj és próbálj pártfüggetlen, valóban elfogulatlan, tárgyilagos véleményt alkotni! És valóban ne higgy el mindent, amit a neten olvasol !
Ha olyan, az "ellenoldal" számára megbélyegző jelzőket vágsz néhányunk fejéhez, amiket pl. a harmadik bekezdésedben írtál, akkor bizony el kéne gondolkodnod, miért nem lelkesednek sokan Sorosért. És nem csupán Magyarországon.
Tessék! igazán nem mondhatod, hogy Habony-féle média írta le Soros egyik "húzását"...a nagyon sok hasonló megnyilvánulása közül : [link]
Bővítsd az ismereteidet, óvd magad attól,hogy a "magyarságot" , mint olyat, pártállás szerint ítélj meg !
Ha 2018-ban nem a Jobbik lesz a 2/3-os befutó, akkor mit kapunk tőled? "Csalódottságodban" minimum a "hazaáruló fotelforradalmár"-jelzőt osztod ránk? Vagy kurucosabb tempóval jössz, anélkül, hogy észrevennéd, valójában mi folyik körülötted...és nem csupán Magyarország határain belül?
Nem kell "messzire menned": nagyon sok véleményt találsz akár itt, a gyakorin, ami az általad kért érveket hoz. Véleményeket arról, hogy egy-egy kommentelő számára miért "hiteles", vagy "hiteltelen" a Jobbik... Érveket pro et kontra. Merthogy az utóbbiból is egyre több. Véletlenek pedig nincsenek. Akkor sincsenek, ha ezt veled naponta elhiteti néhány "anyázós" , mások álláspontját "fikázó" bérkommentelő.
Üdv mindenkinek: egy pártfüggetlen magyar.
Én csak az utóbbi időben kezdtem el igazán tartani a Jobbiktól. Mi jöhet még?
Milyen "aljas propagandáról" beszélsz pl. Sorossal kapcsolatban? Csak nem a tények felsorolásáról? Sorossal kapcsolatban nincs szükség érvekre, a tevékenysége maga magáért beszél.
Gyurcsány szerinted csak "KISZ-titkár" volt? Orbán pedig "kommunista"? Így egy mondatban.
Először is köszönöm a válaszokat! :)
Tisztában vagyok Soros György tevékenységével. Amire utaltam a Sorosozással kapcsolatban, hogy a FIDESZ minden nap bedobja a Soros-kártyát. Minden nap olvashatunk, láthatunk egy bejegyzést, egy cikket akár az oldalukon, akár az Origon, vagy éppen a TV2-n. ,, Soros a magyar érdekek ellen lobbizik Brüsszelben." És erre jönnek a a valódi fotelhuszárok a védjük meg az országunkat, csak a FIDESZ, le Sorossal, éljen Viktor dumával. Fogalmuk sincsen semmiről, ha ennek a Sorosnak ekkora hatalma lenne, már az Unió vagy az USA elnöke lenne...
Annyit beszélnek a Sorosról, amennyit a súlya szerint szükségesnek tartanak. Ami szerintem nem is elég még.
Többet kéne, mert be lenne szükséges pótolni azt is, amikor még nem mertek egyenesen fogalmazni, és tömegek maradtak ki a tényekből. Persze, lehet, hogy a közvetlen befolyás hiánya miatt nem beszéltek dolgokról.
Mostanában Soros is aktívabb lett, nem? Meg szaporodnak a katonái is. Forr a világ.
Az ember mindig kevesli a pénzt, abból mindig több és több kell. Kevés ember mondhatja el, hogy elégedett anyagi helyzetével, de ha az értelmi képessége felől érdeklődsz, a többség úgy gondolja abból busásan adatott számára. Egyszóval kevés ember kételkedik saját értelme határaiban. Mindenkinek meggyőződése, hogy a többi az aluliskolázott, a másik a birkanyáj tagja.
A kérdésedre válaszolva, a Jobbikban az a legfélelmetesebb, hogy humortalan, komoly. Nehezen ébreszt bizalmat, inkább "elszámoltatjuk a korrupt politikusokat"... Majd Vona Gábor megcsinálta a "cukiság" kampányát. Kiskutyákkal...mert kipróbált egy napra milyen a két kézi munka. Természetesen Vona Gábor ezzel megmutatta emberi oldalát, ami "cukiság-kampánnyá" lett degragálva, "ne vedd komolyan, ez csak képmutatás"... de a bébikutyák a kutyamenhelyen nyalták Gábor arcát s a kutya nem hazudik.
Amúgy 100%, hogy Vona egy napon kormányfő lesz; tisztában volt ezzel a Fidesz. Azért kellett besároznia minden koholmánnyal, mert kirughatja alóluk a kereket. Jelenleg erre már nulla esélly (a médiájuk szerint)
Szerinted, ha az volna a helyzet, hogy a Jobbik nyerné a közvékemény kutatás szerint a választást...nos ezt bejelentené a médiájuk? Biztos lehetsz benne, hogy NEM! Mocskolódni kell és elhitetni a néppel nem érdemes elmenni szavazni, úgyis a Fidesz nyer. Ezt kéne megfontolnia mindenkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!