Szerintetek van hátránya, hogy majdnem az összes politikusunk jogi diplomával rendelkezik?
Vona Gábor - a Jobbik elnöke és frakcióvezet?-helyettese - Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, történelem szakon végzett, három évig pszichológiát is hallgatott, de csak nagyon rövid ideig dolgozott a tanári pályán.
Szabó Gábor - országgy?lési választmány elnöke - 1998-ban érettségizett a budapesti József Attila Gimnáziumban, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának történelem-kommunikáció szakos hallgatója lett, ahol történelemtanári diplomát szerzett.
Dr. Fülöp Erik - a Jobbik alelnöke, Tiszavasvári polgármestere - nem közöl magáról semmilyen információt, sehol semmi önéletrajz ( Dr. címet használ (jogász?))
Janiczak Dávid - a Jobbik alelnöke, Ózd város polgármestere - Az érettségi vizsgák után az ELTE fizikus-mérnök szakán kívántam folytatni tanulmányaimat, lévén a matematika és a fizika voltak a kedvenc tárgyaim a középiskolában. Ám ezen tárgyak az ELTE szintjén már nem nyerték el a tetszésemet. Már évek óta fotóztam öncélúan, arra gondoltam, kitanulom a fotográfus szakmát. Így a kollégiumot és az egyetemet hátrahagyva egy vonatra ülve Miskolc felé robogtam egyenest a Szemere Bertalan Szakközépiskolába, ahol indult ilyen képzés. Ott közölték velem, hogy már nem tudnak átvenni, várjam meg a következ? évfolyamot. Így tettem. """" Nem tudom eldönteni, hogy végülis micsoda lett """
Sneider Tamás - a Jobbik és az Országgy?lés alelnöke, frakcióvezet?-helyettes - 2009-t?l az Esterházy Károly F?iskolán tanul történelem szakon. Sose fejezte be???
Toroczkai László - a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere - semmit nem találok itt sem
Volner János - a Jobbik alelnöke, frakcióvezet?je, a Vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke - 9?t?l 1994?ig a rend?rség állományában dolgozott, a Csopaki Rend?r Tiszthelyettes?képz? Iskola elvégzése után a BRFK állományába került, ahol körzeti megbízottként és rend?ri közelharckiképz?ként tevékenykedett, eredményessége miatt többször kitüntették és el?léptették. 1994?t?l az üzleti életben helyezkedett el, ahol cégvezet?ként a kutatás?fejlesztés, a termékgyártás és a kereskedelem területén széles kör?, gyakorlati tapasztalatokra tett szert. Oké...
Z. Kárpáti Dániel - a Jobbik alelnöke, az Országgy?lés jegyz?je, frakcióvezet?-helyettes, a Fogyasztóvédelmi albizottság elnöke, a Gazdasági bizottság alelnöke - Ebben az id?szakban jelentek meg els? cikkeim, publikációim is. Közgazdasági végzettségem ellenére mindig is er?s volt bennem a humán véna, hiszen nem a számok világában, hanem az emberek között élek. """Semmit nem látok, de állítólag közgazdasági végzettsége van..."""
Összefoglalva:
1 jogász, 2+1 történész (Szabó, Sneider és Vona), +egyéb, akikr?l életrajz címén csak mesét írtak... Lényegében nem tudunk semmit "Forrás: jobbik.hu"
Egy pár közülük a régi MIÉP-b?l jött át a jobbikba, ezt eddig nem is tudtam. (teljesen mellékes)
Második Orbán kormány (2010-14)
Semjén Zsolt - miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felel?s tárca nélküli miniszter - ELTE szociológus, teológus, jógász (nem fejezte be)
Navracsics Tibor - miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felel?s tárca nélküli miniszter - Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán. Itt szerzett 1990-ben jogi diplomát.
Pintér Sándor - belügyminiszter - 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
Martonyi János - külügyminiszter - József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1967-ben szerzett jogi diplomát („summa cum laude” min?sítéssel)
Matolcsy György - nemzetgazdasági miniszter - 1991 januárja és szeptembere között a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója volt "HAHAHA" (közgazdász)
Varga Mihály - nemzetgazdasági miniszter - közgazdász
Réthelyi Miklós - emberi er?források minisztere - orvos
Balog Zoltán - emberi er?források minisztere - teológus :)
Fellegi Tamás - nemzeti fejlesztési miniszter - Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben diplomázott
Navracsics Tibor - nemzeti fejlesztési miniszter - Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán (ismételt)
Németh Lászlóné - nemzeti fejlesztési miniszter - közgazdász
Fazekas Sándor - vidékfejlesztési miniszter - jogász
Hende Csaba - honvédelmi miniszter - ELTE jogász, ügyvéd
Fellegi Tamás - egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felel?s tárca nélküli miniszter (2011. december 15-t?l 2013. március 6-ig) - ELTE jogász
Varga Mihály - egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felel?s tárca nélküli miniszter (2011. december 15-t?l 2013. március 6-ig) - közgazdász (ismételt)
Tehát miniszteri posztokat betölt?k közül ( 8/15 (+0.5/15 Semjén))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!