Szavaznál erre a pártra?
Név: Magyar Demokrácia és Hosszútávú Jólét Pártja
Programpontok (több ideológia és párt vonásait, terveit is átvenné, ezeket jelzem):
1. A határon túli magyarok szavazójogának megtartása (a Fidesz nyomán)
2. Határozottabb fellépés Székelyföld, Kárpátalja, a vajdasági magyarok, a partiumi magyarok, a bánsági magyarok, az észak-erdélyi magyarok és a szlovákiai magyarok autonómiájáért
3. Svájci típusú félig-közvetlen demokrácia létrehozása (évente 1-2 népszavazással, viszont sokkal olcsóbban, mint most), az alkotmány módosításához és az abból nem levezethető törvényekhez népszavazási beleegyezésre volna szükség
4. A megyei és települési önkormányzatok szélesebb körű önrendelkezése, az állami költségvetés 10-10 százalékával a megyék illetve a települések rendelkeznének és több hatáskör lenne a megyei közgyűlések és a települési/kerületi képviselő-testületek hatáskörébe utalva
5. Országos szintű fizetésemelés (valamennyi parlamenti párt támogatja), az állami fizetések 100 százalékos emelése, valamint a minimálbér legfeljebb 150 százalékáig terjedő fizetések 100 százalékos támogatása úgy, hogy a többletet az állam egy ún. feltételhez kötött jövedelem formájában utalná a dolgozóknak.
6. Az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok és társadalmi megbízatású polgármesterek, alpolgármesterek
és megyei közgyűlési alelnökök tiszteletdíjának többlépcsős, 50 százalékos csökkentése (a helyi politikusok ne a pénz, hanem a lokálpatriotizmus, a tenni akarás miatt dolgozzanak, az így megspórolt összegeket az önkormányzatok a legalacsonyabb fizetések megemelésére, kulturális programokra, új települési munkahelyek (pl. egy helyi kis gyár) létrehozására fordíthatnák.
7. Az országgyűlési képviselők és egyéb politikusok mentelmi jogának megszűntetése és vagyonosodási eljárás bevezetése (Jobbik nyomán)
8. Korrupcióellenes ügyészség létrehozása
9. Visszahívhatóság bevezetése (önkormányzati, megyei önkormányzati képviselőt a települési/megyei választópolgárok egyharmadának, polgármestert, megyei közgyűlési elnököt, országgyűlési képviselőt a települési/megyei/választókerületi választópolgárok felének aláírásával vissza lehet hívni)
10. A politikusok fizetésének csökkentése, öt év alatt 50 százalékkal (képviselők, megyei közgyűlési elnökök, polgármesterek, kormánytagok (tehát a főállású politikusoké)
11. Az 50 ezer forint alatti nyugdíjak 150 százalékos, a 150 ezer forint alatti nyugdíjak 100 százalékos emelése, a 300 ezer forint feletti nyugdíjak 33 százalékos, az 500 ezer forint feletti nyugdíjak 50 százalékos csökkentése
12. Nyugatbarát politika kialakítása, baráti viszony az EU-USA-tengellyel
13. Az Európai Unió megreformálásának támogatása
14. Az államilag finanszírozott helyek növelése, az állam által támogatott félévek emelése 10-ről 30 félévre (feltétel: érje el a tanulmányi-érettségi-többletpontok alapján az államilag finanszírozott képzéshez szükséges pontokat)
15. A kötelező tantárgyak 5. évfolyamtól a matematika, magyar, történelem, angol, német, testnevelés, etika lennének, ezekből heti 16-21 óra volna (évfolyamfüggően), valamint heti 6-10 órát (évfolyamfüggő) a diák szabadon választana (a 3-5 választott tantárgy heti 2-2 órát jelentene)
16. A hittan órák kizárólag fakultatív jelleggel való bevezetése
17. A matematika, mint érettségi tárgy kiváltható legyen egy másik természettudományos tantárggyal
18. Az állások betöltésére meghirdetett pályázatok név nélkül érkezzenek be, hogy ne legyen részrehajlás, vagy ne pártkatonák kerüljenek magas posztokba (pl. iskolaigazgató, hivatalvezető, jegyző, stb.)
19. A mindenkori legalacsonyabb nyugdíj értékének növelése 28 500 forintról a létminimum összegére
20. A csok kiterjesztése a munkaviszonnyal nem rendelkezőkre és a büntetett előéletűekre is, valamint a 10 millió forint mellé ne legyen kötelező a hitel felvétele (nem tudom, ez most hogy van)
21. A házassággal egyenértékű bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése a homoszexuálisok számára (kivétel: ne fogadhassanak örökbe) (nem tudom, ez most így van-e)
22. A hadsereg létszámának növelése 50 ezer főre.
23. Önálló határőrség létrehozása (Jobbik nyomán).
24. A kisvállalkozások esetében a végkielégítés 50
százalékát az állam vállalja át
25. Az oktatásban vegyes rendszer bevezetése: amelyik település/egyház/alapítvány/megye akarja, átveheti az iskola működtetését és/vagy fenntartását.
26. Gyermek - és ifjúsági önkormányzatok létrehozása országszerte az ifjúsági érdekképviselet céljából
27. A pártalapítás megkönnyítése, a kötelező minimum létszám 50 százalékos csökkentése, a két választáson való nem indulás ne legyen ok a megszűntetésre.
28. A felesleges kiadások átcsoportosítása a nyugdíjemelésre, a feltételhez kötött jövedelemre, a fizetésemelésre és egyéb, fontos kiadásokra.
29. Különféle különadók ideiglenes (legfeljebb egy évig tartó) bevezetése a költségvetési hiány pótlására, egy év után az állam kötelessége ennek eltörlése (ez alkotmányban rögzítve)
30. A Fidesz által bevezetett mindenféle felesleges adóemelések (pl. a benzin jövedékiadó-emelése) eltörlése, de az emberi szervezetre káros élvezeti cikkek (alkohol, dohánytermékek) jövedéki adója magasabb legyen
31. A jóléti intézkedések mögött legyen tényleges fedezet, ne okozzon költségvetési hiányt (mint 2002-ben), ezért többkulcsos adórendszer, vagyonadók és egyes vállalatok államosítása (természetesen igazságos módon, nem pedig erőszakosan, mint a kommunisták)
32. A munkahelyteremtő intézkedésekből, és az ideiglenes különadókból befolyt összegből az SZJA és az ÁFA csökkentése 10-10 százalékra, majd, hogyha a gazdasági növekedés megengedi, 5-5 százalékra.
33. A népszavazási kérdések körének kiterjesztése, bármilyen, emberi jogot nem sértő kérdésben lehessen népszavazást tartani.
34. Kereskedelem a keleti országokkal, de a külpolitika inkább legyen semleges
35. Alkotmányban rögzíteni a szakmaiságot, azaz az oktatásügyek élén csak tanár, a pénzügyek élén csak közgazdász és így tovább, állhasson.
36. Az atomenergia helyett a környezetbarát, megújuló energiaforrások, a szél -, víz -, napenergia használata. Az atomerőmű-építés alkotmányos tilalma, az atomenergia fokozatos leépítése.
37. A főiskolai és egyetemi ösztöndíjak emelése több lépcsőben (akár 10 év alatt), 100 százalékkal
38. Rászorultsági alapú ösztöndíj bevezetése, azon egyetemisták számára, akik nem tudják fenntartani magukat (nincs szülői támogatás, nem tudnak diákmunkát vállalni), külön ösztöndíj bevezetése tanulmányi átlagtól függően
39. A kollégiumi helyek megnövelése (ez egyúttal munkahelyteremtő is)
40. A primer és szekunder szektor megerősítése, mivel ezekből származik nyereség.
41. A kommunizmus még élő bűnöseinek bíróság elé állítása, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, az 1990 óta kormányzó politikusok átvilágítása, hogyha bűnt követtek el, elszámoltatás (a Jobbik nyomán).
Ez a párt centralista volna, azaz jobb - és baloldali egyaránt. A klasszikus liberalizmus, a konzervativizmus, a szociáldemokrácia, a kereszténydemokratizmus, a patriotizmus, a lokalizmus és a lokálpatriotizmus értékeit vallaná.
Nem mentem végig a teljes listán.
"1. A határon túli magyarok szavazójogának megtartása (a Fidesz nyomán)"
Nem. Csak annak legyen választójoga, aki majd a saját bőrén érzi a változásokat. Annak semmi értelme, hogy a határon túlról szavaznak, aztán majd a kerítés túloldaláról nézik, hogyan boldogulunk az új szabályok szerint, miközben náluk semmi sem változik.
"3. Svájci típusú félig-közvetlen demokrácia létrehozása (évente 1-2 népszavazással, viszont sokkal olcsóbban, mint most), az alkotmány módosításához és az abból nem levezethető törvényekhez népszavazási beleegyezésre volna szükség"
Nem azzal van a baj, hogy nincs elég népszavazás, hanem hogy ha van, az átlagembert akkor is baromi könnyű megvezetni, lásd ezt a kvótás állatságot, ahol 3 millióan megszavazták, hogy ne jöhessenek be olyanok, akik nem is akarnak bejönni.
"5. Országos szintű fizetésemelés (valamennyi parlamenti párt támogatja), az állami fizetések 100 százalékos emelése, valamint a minimálbér legfeljebb 150 százalékáig terjedő fizetések 100 százalékos támogatása úgy, hogy a többletet az állam egy ún. feltételhez kötött jövedelem formájában utalná a dolgozóknak."
Ezt miből fizetnénk ki, ráadásul folyamatosan?
"6. Az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok és társadalmi megbízatású polgármesterek, alpolgármesterek és megyei közgyűlési alelnökök tiszteletdíjának többlépcsős, 50 százalékos csökkentése (a helyi politikusok ne a pénz, hanem a lokálpatriotizmus, a tenni akarás miatt dolgozzanak, az így megspórolt összegeket az önkormányzatok a legalacsonyabb fizetések megemelésére, kulturális programokra, új települési munkahelyek (pl. egy helyi kis gyár) létrehozására fordíthatnák."
Adjunk nekik sok pénzt, ha megérdemlik, de legyen konkrét, személyes felelősségük és ha kárt okoznak, fizessék meg vagy sitteljék le őket és ha megbuknak, ne viselhessenek többé állami tisztséget. Te milyen lelkesedéssel dolgoznál, ha tudnád, hogy ha a lelked kiteszed, akkor is csak egyre kevesebb pénzt kapsz érte?
"7. Az országgyűlési képviselők és egyéb politikusok mentelmi jogának megszűntetése és vagyonosodási eljárás bevezetése (Jobbik nyomán)"
Vagyonosodási eljárás most is van, csak lóf-szt sem ér. A mentelmi jog megszüntetésével pedig egy Fidesz-szintű maffia lazán bedarálhatja az ellenzéki politikusokat.
"10. A politikusok fizetésének csökkentése, öt év alatt 50 százalékkal (képviselők, megyei közgyűlési elnökök, polgármesterek, kormánytagok (tehát a főállású politikusoké)"
Hát... "Piacvezető település polgármestert keres azonnali belépéssel. Amit nyújtunk: versenyképes jöve... szóval családias hangulat." Inkább keressenek kétszer annyit, de csak akkor, ha bizonyíthatóan tettek valami hasznosat.
"11. Az 50 ezer forint alatti nyugdíjak 150 százalékos, a 150 ezer forint alatti nyugdíjak 100 százalékos emelése, a 300 ezer forint feletti nyugdíjak 33 százalékos, az 500 ezer forint feletti nyugdíjak 50 százalékos csökkentése"
Az emelés OK, de úgy érzem, te irigy vagy azokra, akiknek sok pénzük van.
"15. A kötelező tantárgyak 5. évfolyamtól a matematika, magyar, történelem, angol, német, testnevelés, etika lennének, ezekből heti 16-21 óra volna (évfolyamfüggően), valamint heti 6-10 órát (évfolyamfüggő) a diák szabadon választana (a 3-5 választott tantárgy heti 2-2 órát jelentene)"
És ha egy iskolában senki sem választ mondjuk kémiát, akkor azt nem tanítjuk?
"17. A matematika, mint érettségi tárgy kiváltható legyen egy másik természettudományos tantárggyal"
Minek tanulják kötelezően, ha érettséginél egyszerűen lecserélhetik?
"21. A házassággal egyenértékű bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése a homoszexuálisok számára (kivétel: ne fogadhassanak örökbe) (nem tudom, ez most így van-e)"
Nem. Fogadjanak csak örökbe, ne szórakozzunk megint azzal, hogy legyenek egyenlőek, de azért vigyázzunk, hogy ne teljesen, ez annyira álszent dolog.
"25. Az oktatásban vegyes rendszer bevezetése: amelyik település/egyház/alapítvány/megye akarja, átveheti az iskola működtetését és/vagy fenntartását."
Ezt úgy módosítanám, hogy egyház nem veheti át a település egyetlen iskoláját, mindig lennie kell egy helyi állami alternatívának.
"33. A népszavazási kérdések körének kiterjesztése, bármilyen, emberi jogot nem sértő kérdésben lehessen népszavazást tartani."
Nem feltétlenül jó. Szerinted egy átlagember mennyire tudna mondjuk egy atomerőmű kérdésében szakmai szempontok alapján szavazni?
"41. A kommunizmus még élő bűnöseinek bíróság elé állítása, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, az 1990 óta kormányzó politikusok átvilágítása, hogyha bűnt követtek el, elszámoltatás (a Jobbik nyomán)."
Legyen. Az ügynöklistákkal kezdhetnénk mondjuk holnap reggel.
Koma, ki fizetné meg ezt az esztelen pénzszórást?!
Várj, kitalálom: én, a megemelt adómmal.
A pémz nem a pénzfán terem. Ha a senkiháziaknak osztogatni akarsz, akkor az értékteremtő embereket kell megnyúznod. Az meg nem faxa.
Úgy általában igen.
Hiányolom viszont a környezetvédelmet.
Az oktatásból pedig az egészségügyi és jogi oktatást.
A név talán hosszú, bár lényegretörő.
Hozzá lehetne tenni esetleg a szerte a világban élő magyarok hazahívását, hazasegítését?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!