Az új SZDSZ párt, az LMP bejut majd a parlamentbe?
A te szanatóriumi kezelésedet kéne inkább putyinnak pénzelnie te torzszülött...
Íme egy jó elemzés az LMP-ről:
Lehet más az SZDSZ – a másik szélsőség
A fővárosi lista kapcsán már majdnem kezdhettünk örülni, hogy a magyar demokrácia két rosszindulatú daganatának szövetsége, az MDF-SZDSZ végre biztosan kiesik a parlamentből, de aztán az OVB mégis engedélyezte a kis szörnyszülött indulását. Még aggasztóbb azonban egy másik politikai szereplő, az LMP esetleges parlamenti szerepe.
A mondanivalója középpontjába a klímavallást és az esélyegyenlőséget beemelő pártocska bekerülése esetén olyan jövőbeni szereplője lehet a parlamentnek, hogy utána az SZDSZ-t még nemzeti pártként sírhatjuk vissza. Az LMP lényegében a fiatal liberális-gödörklubos értelmiség militáns szárnya. Testvérpártjai, a nyugat-európai zöldpártok eddigi tevékenységéből, valamint az LMP prominensek eddigi óvatos nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a politikai palettán feltűnt egy, az emberi jogokat a törvényes rend fölé helyező, kérlelhetetlen környezet-populista, s szélsőségesen másság imádó csapat, melynek nyugat-európai híveit az eddigi tapasztalatok alapján leginkább a kukaborogató globalizáció-ellenes tüntetések közvetítéseiből és a Greenpeace akcióin ismerhettük meg. Az LMP által megkezdődhet a magyar nemzet „újrafelosztása”. Baloldali-jobboldali helyett/mellett most jöhet a környezetvédő-környezetromboló, elfogadó-kirekesztő, biciklis-autós, stb. megosztás. Mindez egy olyan párttól, mely körül hemzsegnek a volt SZDSZ-közeli megmondó emberek, s amelynek listavezetője nem más, mint a hírhedett kommunista ember, Szakasits Árpád unokája.
Ha az LMP politikai tevékenységét próbáljuk megjósolni, akkor olyan eseteket kell felidéznünk, mint az Amnesty International szlovéniai kampánya, melyben az Orbán-kormány rendőreinek állítólagos cigányok elleni brutalitását próbálták – viszonylag sikertelenül – világgá kürtölni, vagy a Négy Mancs nevű, nyugati élelmiszeripari multi érdekeket képviselő úgymond állatjogi szervezet botránykeltése, mellyel – Bajnai után szabadon – a magyar libatenyésztőket próbálták ellehetetleníteni. Nagyjából ilyen irányvonalat képviselhet az LMP, amely – ha nem hal el még csírájában – a magyar politikai kultúra sírját kezdi el megásni.
Mert amíg az SZDSZ megelégedett amolyan politikai hiéna szereppel, addig az LMP sokkal többet akar. Harcos módon készül jogokat védeni, környezetet óvni, és a devianciákat elfogadtatni. Ha a programjuknak nevezett valami nem lenne erre elegendő bizonyíték, akkor érdemes utánanézni Schiffer András eddigi munkásságának.
"A te szanatóriumi kezelésedet kéne inkább putyinnak pénzelnie te torzszülött... "
Na kibújt a szög a zsákból, te gyökér :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!