Vannak itt olyan NEM jobbikosok, akik büszkék arra, hogy magyarok? Akik igazán úgy gondolják, hogy milyen jó is az, hogy magyarnak születtek és nem mondjuk amerikainak? .

Ebben nem értünk egyet, bármi a múltban másképp történt volna, én nem lennék. Az valaki más lenne, valamiben mindenképpen más lenne. Már a szüleim is mások lettek volna..

Szerintem amellett, hogy hálásak vagyunk, lehetünk büszkék is, pl. amit nekem meséltek az alapján azt gondolom, hogy igen nagy teljesítmény az amit elértek, ahhoz képest, hogy mennyire szegények voltak. Igaz, a felemelkedés ennek megfelelően nem is huszonévesen, hanem negyven körül jött csak el számukra.

Gondolkodtam a dolgon és itt van ez a két mondat:

"Jó esetben az ember azért büszke a nemzetiségére, mert van rá oka/alapja. Franciáknál vagy amerikaiaknál pl. tök egyértelmű a dolog, bőven van mire büszkének lenniük."

Ezen felül azt mondtátok, hogy az ember arra legyen büszke ami az ő érdeme, neki pedig arra, ami mondjuk a szüleié, azaz másé. De.

Ezzel az erővel, ha mindig csak az egyéneket nézzük, akkor a franciáknak sem szabadna büszkének lenniük, mivel minden ami nekik van, valaki másnak az érdeme.

Úgy értem vegyünk egy 20 éves francia fiatalt. Ha rátok hallgatok, akkor meg kell kérdeznem, hogy mire fel büszke a nemzetére, amikor az abszolút nem az ő érdeme, hogy egy fejlettebb nyugati országba született. Sőt, az sem az ő érdeme, hogy vannak mások, akik így vagy úgy, többé vagy kevésbé, de megdolgoztak/megdolgoznak azért, hogy Franciaország olyan legyen amilyen, ne pedig egy banán köztársaság.

Továbbá, ha nem lehetek büszke a szüleimre, az általuk elért eredményekre, mondván azaz ő érdemük nem pedig az enyém, akkor ugyanezzel az erővel nem lehetek büszke a barátnőmre sem, sem azért mert jól sikerült a nyelvvizsgája, sem semmi másért, mert azokat nem én értem el, azok nem az én érdemeim. Ez így elég furcsán hangzik:) Hadd legyek már büszke rá, köszi:)

Szerintem kicsit félreértitek ezt a büszkeség dolgot:) Nem is értem, hogy lehet úgy felfogni, hogy csakis arra lehetek büszke, ami az én érdemem, amit én értem el.

Ha ebbe eszerint a felfogás szerint mélyebben belemegyünk, akkor tulajdonképpen az égadta világon semmire sem lehetünk büszkék. Még a saját érdemeinkre sem, mivel ha belegondolunk, a saját érdemeink sem a mi érdemeink.

Például tegyük fel, hogy nagyon jól megy a matematika (amúgy jól megy), sokkal jobban mint az átlagnak. Ez az én érdemem? Az én érdemem, hogy így sikerültem? Tettem én azért bármit, hogy már az általánosban is végig kitűnő voltam? Ez egy adottság. Benne van a szóban, hogy én ezt csak kaptam, mondjuk úgy, az "ég adta":) Lehet az én érdemem az, amit csakúgy kaptam? Lehet az én érdemem az, amit a szüleimtől örököltem? Nem nagyon.

Ne gyertek azzal, hogy de biztos sokat tanultam és akkor ezt már vehetjük úgy, hogy végül is ilyen formában kiérdemeltem az eredményeimet, amire már lehetek büszke; mert van aki sokkal többet tanul nálam, mégsem sikerül neki semmi úgy, mint nekem, mert nem olyan jók a képességei, az adottságai. Pedig ha azt vesszük sokkal többet tesz, sokkal szorgalmasabb mint én, tehát jobban kiérdemelné a jó eredményt, neki már inkább lenne az ő érdeme, mint csupán az adottságaié.

Persze attól függ hogy vesszük, mennyire megyünk mélyre, mert végül is a szorgalom, a kitartás, vagy az akarat is csak egy-egy adottság. Ezeket is csak örökölte valahonnan, megfelelő környezeti hatások érték (jó családi körülmények), vagy csak zavarta, hogy régebben esetleg cikizték szerényebb képességei miatt és elhatározta, hogy megmutatja - míg mások, akiket más hatások értek, vagy más tulajdonságokat örököltek, lehet nem határozták el -, de ezek egyike sem az egyén érdeme. És akkor mindjárt ott tartunk, hogy még ha sikerülne is jó eredményeket elérnie, akkor sem lehetne büszke az érdemeire, mivel nincsenek is érdemei:) Csak mondjuk adottsága a kitartásra, az akaratra, akarata a szorgalomra. Viszont azt, hogy neki ezek legyenek, nem ő érte el.

Szóval én nagy tévedésnek tartom azt, hogy csak arra lehetek büszke, amit én értem el, én valósítottam meg, ez így eléggé felszínes, és ha mélyebbre megyünk ugyan eszerint a felfogás szerint, akkor oda fogunk kilyukadni, hogy mivel nem én értem el, hogy képes legyek bármit is elérni, valójában nincsenek is érdemeim, tehát nem is lehetek egyáltalán büszke semmire - még magamra sem, nemhogy másokra, vagy a nemzetre.

Van itt valaki, aki büszke a jó memóriájára?:) Igen, és mire fel, talán tett érte valamit?:)

Büszke vagy a nyelvvizsgádra, igen? Tehát büszke vagy arra, hogy volt elég kitartásod/szorgalmad (esetleg időd/pénzed) és, hogy jók a képességeid? Ez mind adottság (esetleg szerencse), nem pedig a te találmányod, ezeket nem magadnak köszönheted, ezek nem a te érdemeid. Akkor tulajdonképpen mire is vagy büszke?:) Ja, hogy úgy döntöttél, hogy szorgalmas leszel, kitartasz és végig csinálod? És mások akkor miért nem döntenek úgy? Mert lusták, nem akarnak úgy dönteni? Miért lusták? Valamiért biztosan azok. Te miért nem vagy az? Mert nem vagy olyan mint ők, vagy mert nem ugyanazok a hatások érnek, mint őket? Ha csak annyi, hogy nem ugyanazok a hatások érnek, akkor egyértelműen nem a te külön tehetségedről van szó. Inkább nem vagy olyan? Miért nem vagy olyan? Tettél valamit, hogy ne legyél olyan, mint ők? Vagy megint csak úgy döntöttél, mondjuk, hogy nem leszel lusta? És a lusták miért nem döntenek úgy? Ahhoz is lusták, hogy úgy döntsenek nem lesznek lusták akarni úgy dönteni, hogy inkább szorgalmasak lesznek? És te miért nem voltál már ahhoz sem lusta?

Szóval érted:) A "döntésed" is csak egy okozat, nem pedig ok.

Igenis lehetsz büszke a nyelvvizsgádra, lehetünk büszkék a párunkra, a szüleinkre, egy magyar sportolóra és akár a magyar nemzetre is, miért ne? És nem csak arra lehetsz büszke, ami most van, hanem arra is, ami volt.

Miért ne lehetnék büszke majd 70 évesen ha visszanézem a fotóimat, hogy milyen jól néztem ki fiatalon? Pedig mondanom sem kell, hogy az, ahogy most kinézek, nem az én érdemem:) Vagy talán az én érdemem, hogy elmegyek egy fodrászhoz, és a jelenlegi valamelyik divat szerint vágatom le a hajam? Ez a szokás, ezt látom magam körül, csak követem a mintát. Az én érdemem, hogy van időm edzeni, hogy van hozzá elég kitartásom, kedvem? És még sorolhatnám...

Ha csak a tisztán általam elért eredményekre, csak az én érdemeimre lehetnék büszke, akkor nem lehetnék büszke semmire sem, mert az érdem az kb. olyan mint a szabad akarat: ha eléggé visszafejtjük, kiderülhet, hogy talán nincs is.