Kedves Jobbikosok! Hogyan kell értelmezni az alábbi idézetet a párt programjából? A gyakorlatban mit jelent ez a nőkre nézve? (Kérem, csak jobbikosok válaszoljanak - ha nem vagy az, jelezd! )

Ezt az én kérdésemnél idézték. :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__partok-kormanyzas__7..

Örülök, hogy ekkora port kavart.

Az én véleményem az, hogy igazuk lenne, ha komolyan gondolnák és nem csak pártpolitikai megfontolás lenne.

Morvai érdekes ezzel kapcsolatban, hiszem ő nem egy ilyen típusú nő, mégis a Jobbik legfelsőbb szinteken álló nője, akinek példát kellene mutatnia, és nem politikust játszani, ami a férfiak dolga.

Az emancipáció beteg, életellenes eszméjének visszaszorítását jelenti.

"A nők ma legtöbbször férfiként viselkednek. A nyílt harcmodort választják, a direkt cselekvést, a közvetlen fegyvereket, melyek eredetileg a férfi kelléktárához tartoznak.

A mai emancipált nő ordít, csapkod, goromba, szópárbajokban éli ki magát, karriert épít, "el akar érni valamit", önmegvalósít, kemény és határozott, meg akarja mutatni - legfőképp a férfinak -, bizonyítani akar, s az ember közben önkéntelenül arra gondol: Istenem, milyen boldogtalan szegény, s mennyire nem találja helyét a világban.

Ennek ellenpólusaként a férfiak mind nőiesebbek, gyermetegebbek, mind kevésbé férfiak, aminek következményeképp nemcsak hogy társadalmi bajok özöne zúdul a civilizáció nyakába, s a családok széthullanak - melyik férfi képes elviselni az okoskodó nőt, és melyik nőnek van szüksége a cselekvésképtelen férfira? - hanem komoly problémát jelent a fehér faj és a fehér kultúra biológiai fennmaradása is." (Idézet Pozsonyi Ádám: Göre Gábor, mint filozófus című könyvéből)

Ja, de ha a nő elmegy dolgozni, akkor ki a f@szom részesíti normális neveltetésben a gyereket?

Amúgy ez a "nő is dolgozzon!" duma, rohadtul lélekellenes mentalitást tükröz, ami nem éppen egy értékvédő párt sajátja.

Ezért, ha a Jobbik tényleg nemzeti-értékvédő, akkor a nő gyereket nevel és nem dolgozik a GDP növeléséért.

"A nők fokozatosan levetnek magukról mindent, amiért valaha szeretni lehetett (és kellett) őket: a melegséget, a bájt, a jóindulatot, a kedvességet, a józan szemérmet, a gyöngédséget, a segíteni és törődni akarást és sok más hasonlót. És már gyerekeket se igen akarnak... Na ez a vég kezdete. Nem kevés kajánsággal szoktam mondani, hogy a nőnek van egy hatalmas erénye: hogy gyermeket tud szülni, a férfi meg ennek hiányában kénytelen másban keresni a teremtés lehetőségét, ezért aztán szobrot farag, verset ír, feltalálja a penicilint, háborúzik, majd békét köt. Olykor a nővel is.

Vagyis a nő képes az élet átadására, szó szerint saját testével és vérével táplálva magzatát. Hiába biggyesztik most le ajkukat némely feministák, ez bizony maga az életerő. Szemben a férfi teremtő erejével. Az életerő és a teremtő erő persze kiegészítik egymást, sőt egymás nélkül értelmük sincs. Az életerő befelé irányulva teremt új életet, a teremtő erő kifelé hatva teszi ugyanezt, csak persze más lesz az "eredmény". Az odáig puszta biologizmusnak tűnik, hogy valaki utódokat hív életre. Csakhogy ezzel az aktussal nemhogy nem ér véget emberi valónk, hanem éppenséggel ezzel kezdődik. Nemcsak az utód számára, hanem a szülők számára is. Hiszen ésszel, szívvel fölnevelni, hogy ne mondjam: szocializálni egy gyermeket - ez az emberi és egyben isteni próbája és igazolása az életerőnek is, a teremtő erőnek is. Ezeknek híján tényleg nem vagyunk mások, mint két lábon járó önző állatok."