Jobbik alatt diktatúra lenne?
Nyilván nem fog rájuk szavazni minden második magyar, ahogyan azt Zázrivecz minden lehetőséget megragadva hangoztatja. Nagyon sokan nem is tudják elképzelni a jobbikat valaha is hatalmon. Emiatt én csak egy olyan eseményt tudok elképzelni, amelyben a jobbik éppen hogy megnyeri a parlamenti választásokat, arra kényszerülve, hogy egy megfelelő méretű másik párttal koalícióra lépjen (erre egyre több esélye lesz, ahogyan az MSZP végleg széthullik). Márpedig akit visszahúz egy kényszerkoalíció az ország irányításában, az annál is nagyobb eséllyel nyúl erőszakos, diktatorikus, alkotmány(illetvemostmáralaptörvény)ellenes eszközökhöz, hogy keresztülvigye az akaratát, és a megfelelő módon tudja sanyargatni a jónépet (mint eddig minden r˛ohadék).
Kérdés tehát: ha a jobbik valaha is nyer, reálisan egy keményvonalas, a civil jogokat még a fidesznél is sokkal markánsabban sárbatipró kormányzásról beszélhetünk-e?
"Ha a legegyértelműbb, 1948-56 közötti időszakot tekintjük diktatúrának, annak közeljövőbeli megismétlődése szerencsére nagyon nem valószínű."
Ebben egyetértünk. Ellenben a diktatúráknak is vannak "válfajai"...
Nézzük csak a mostani rendszerünket, a 2x 2/3-os fideszkormányzást. Sokaknál már ez is kiveri a biztosítékot, lediktátorozzák a politikai vezetőket, magát a rendszert antidemokratikusnak tartják, satöbbi. Hozzátenném, némi igazság van is ebben. Viszont ez egy latymatag kis semmi ahhoz képest, amit egy elborultabb párt művelhetne akár....
"Diktatúra nem lenne, azt nem lehet már fenttartani politikailag."
A legtöbb dolgukat sem lehetne józan ésszel kivitelezni, de egy kis pia győz a józan ész felett, és minden gátlást, jó erkölcsöt felülír. https://www.youtube.com/watch?v=KXxwF0rNRIs Persze ez a programjukkra is vonatkozik: nincs realitásalapja a legtöbb dolognak, kivitelezhetetlen, jó esetben ezt ők is tudják, és csak szimpátiaszerzés szavazatnyerés vagy másképpen gondolkodók elbizonytalanítása a céljából mondják ezeket, rosszabb esetben a "szakembereik" nyomják majd az unortodox2.0-át
És a jobbik legokosbjáról egy két szót:
[link] és hazugság a részéről, hogy ÁLLAMILAG ELISMERT, [link]
Dolgozók gimijáben érettségizett, amikről tudjuk, hogy miyen szokott lenni a színvonala, és ez az "egyetem" is csak egy diplomagyár. És ha a "jobbiknál" ő az okos, akkor milyen lehet a többi? Persze lehet, hogy a valódi képzettség hátrányos ebben a pártban, legfeljebb csak megtűrik őket a kispadon.
"Az elszámoltatás nem általános boszorkányüldözés, nem is céljuk mindenkit lecsukni, a koncepciós perek pedig egyszerűen nevetségesek."
Láttam én már lányt állva pisilni, az "nevetséges".
"A titkosítások feloldásával és pénzügyi vizsgálatokkal könnyedén kideríthető, hogy kik azok, akik nemzetellenesen jártak el önös érdekből."
Ez igaz, de gondolom, ez úgy működne náluk, mint ahogyan eddig ment az ügynöközés. Nem az igazság feltárása volt a cél, hanem a politikai lejáratás természetesen szükséges alkalmakhoz, önös érdekhez időzítve, pl. választási jelöltek lejáratása, figyelemelterelés valami számukra kényes dologról.
"Az MSZP széthullása nem növeli a Jobbik népszerűségét, a baloldaliak ilyen nagyot nem tudnak ugrani jobbra."
Márpedig több közvéleménykutató cég is egybehangzóan bizonyította, hogy volt rá már példa.
"Persze páran kikiáltanák őket diktatúraépítőknek, ezek leginkább a liberális eszméket vallók és Magyarországot most is lehúzók lennének."
"A törvény betartatása lehet jobban érvényesülne, talán nem lehetne úgy kijátszani mint most. Ez talán nem is volna olyan nagy baj."
Ez igaz, de azért kétlem, hogy ezt a Jobbik szakszerűen demokratikus úton meg tudná oldani.
"ugye a '96-2002-es időszakról a rablóprivatizálások koráról beszélünk"
Ezek az idők elévültek, nem lehet elszámoltatni, max visszamenőleges hatályú törvényekkel, amire bár volt precedens, mégis egy igazi jogállamban nem elfogadott dolog. Más kérdés, hogy érdek szerint vélt vagy valós boszorkányok üldözésére alkalmas a dolog.
"A jobbik nem akar kormányozni, nem is ez a szerepük, ezt ők is pontosan tudják."
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem is tudnának JÓL kormányozni, max az árokba, aminek bevállalása - ahogy írtad - tényleg felér egy hazaárulással. Persze azért szeretnének minél többen a husosvazék köré ülni, kérdés, hogy tudnának-e önmérsékletet tanusítani, ha csak rajtuk állna a dolog és nem a szavazókon.
"Jobbikos bíróság biztos, hogy eltudná ítélni Gyurcsányt."
Jobbikos bíróság még Hófehérkét is el tudná ítélni, ha akarná, (ezzel semmilyen állást nem foglalok Gyucsánnyal kapcsolatosan).
"Akik szerint ma diktatúra van vagy diktatúrát vizionálnak azok mondják már meg miben merül ez ki.
Nem szavazhatunk"?
Nem tudom, hogy mennyire vagy tájélozott, de a Fidesz a pálinka-törvény utáni első intézkedései között szerepelt
- az ÜGYDÖNTŐ népszavazás témaköreinek igencsak alapos megnyírbálása, a népszavazási kezdeményezésekről pedig ezer körben, és csakis fideszesek döntenek.
- a választási törvények rengeteg módosítása, ami valahogy mind a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Persze ezt rengeteg előtanumány alapján (pl. Kubatov-lista, szándékos kopogtatócédula túlgyűjtés, stb. előzte meg, de ahol még mindig nem voltak elégedettek az eredménnyel többszöri nekifutással módosítottak (főleg az egyéni választókörökre gondolok). Hadd ne soroljam, hogy milyen JOGGAL VALÓ VISSZAÉLÉSEK történtek a választási eredmények befolyásolása érdekében!
Szóval gyakorlatilag fején találtad a szöget: NEM SZAVAZHATUNK IGAZSÁGOS MÓDON!
"nem tüntethetünk?"
Hát volt rá példa, hogy március 15.-én a kormány gyakorlatilag az egész Budapestet lefoglalta, hogy az ellenzék ne tudjon tüntetni.
"ha sérelem ér nem fordulhatunk a megfelelő hatósághoz"?
Ennek lehetősége is eléggé csökkent. Az emberek végső esetben nem fordulhatnak az alkotmánybírósághoz. Ha egy társadalmi rétegnek sértik a mélóságát, jogát, stb. szervezetszinten nem emelhetnek panaszt, hanem csak egy-egy ember külön bizonyítani kell, hogy valóban sérelem érte (a bizonyítás maga még rendben van, de ha egy csoport egészét éri sérelem, egy-egy ember nem életszerű, hogy ki tud állni magáért, pláne, ha sorozatosan történik vagyis csak elméleti szinten van meg a joga, gyakorlati szinten nem tudja érvényesíteni).
Mondhatnám még azt is, hogy Orbán a munltik (vagy kik) kedvéért korlátozta a szakszervezetek jogkörét, megszüntette a szakszervezeti vezetők védett státuszát (hogy ez milyen hatással van, nézz utána a Hankooknál). Vagy vegyük csak azt a példát, hogy a Fidesz olyan törvényt hozott, ami még a szocializmusban sem volt (csak alattomban tették) hogy indoklás nélkül azonnali hatállyal fel lehetett mondani bárkinek. Gyorsan ki is rúgtak egy rakás tapasztalt embert, és megszállták a hivatalokat a fideszes pártkáderek. Később igaz, hogy az AB ezt alkotmány ellenesnek találta, de nem rendelkezett az eredeti állapot visszaállításáról, vagyis a Fideszesek maradtak a helyükön. Amúgy a törvényt a Fidesz rá nem sokkal ismét bedobta kis módosítással "bizalomvesztés" indok már jó legyen ez bármi, vagy versenyszférában "lojalitás hiányában". Persze igazad van, fordulhatnak bírósághoz, de ilyen szubjektív vádak ellen a kirúgott munkavállaló hogyan tud védekezni EGYENLŐ ESÉLLYEL?!
A sajtószabadságot nem említetted, de én megteszem. A Fidesz megszálta a közmédiát, minden ingyenes sajtót (általában állami vagy önkormányzati támogatással fizetik az öncélú propagandát, de ugyanez megy az óriásplakátokon is.) Centalizálták a híreket, MTI gyártja a hírblokkokat, amit ingyen bocsájt mindenki rendelkezésére. (Kvázi "ezt közölhetitek, minden másért esetleg megüthetitek a bokátokat") Hasonlítsd csak össze, hogy az MSZP kormány ideje alatt mennyi politikai témájú hír ment, és abból mennyi volt az MSZP-nek kellemetlen, vagy szólt a lakosságot terhelő intézkedésekről. Most alig, csak a fókabébi születéséről, motorbalesetekről hallani, persze csak akkor, ha az illető nem viccelődött korábban a Fidesszel, különben még lehetett akármilyen nagy művész, elhallgatja a tévéhiradó. Erősen ott van a jogi pallós, hogy kötelező a kiegyensúlyozott média, de ez csak az ellenzéki oldalról kérik számon. Nem tudom, hallottál-e arról, hogy az ATV élő egyenes adásban közvetítette egyszer a "békamenetet", másnap meg a Milla tüntetését ugyanígy, mégyis megbüntették kiegyensúlyozatlanság miatt. Ez ellen még a gojmotorosok is tiltakoztak, pedig az nem semmi!
Ott van a már említett Klub-rádió esete, a Médiatanács amennyire csak lehetett, sőt mégjobban ellehetetlenítette az egyetlen ellenzéki hangot megütő rádiót (fideszes persze lehet ezer)
Az RTL-t, aminek hireit korábban egy évig elemezték, hogy mennyire fideszellenes (az már nem érdekelte őket, hogy amikor az MSZP volt hatalmon, arról sokkal több negatív hírt közöltek, tehát ez a mindenkori kormánynak szól, nem pártnak, ami helyes is), kb. hatszázalékos negatív megítélés miatt ki akarták csinálni a reklámadóval. Persze, hogy ezután az RTL is elengedte magát!
Ha már sajtószabadság, említsük meg az oknyomozás veszélyeztetését, pl. kötelezhetik szerkesztőséget a hírforrás megadására, lefoglalhatnak akármit, számítógépeket, szervereket is, stb, nem csak helyben lemásolják az anyagot (esetleg az közvetlen adathordozót) tehát gyakorlatilag ha akarnak, bármikor tönkretehetnek egy médiát. A jogi lehetőség tehát adott. Nem csoda, hogy inkább a sajtó az öncenzúrával él, és csak MTI-s híreket közöl. Így nem is kell hírekre költeni, az embereknek meg minek kéne tájékozódni, felesleges jog.
Szólásszabadság nem sokat ér, ha nem jut el az emberekhez. MSZP kormány alatt a fideszes tüntetők szétsarhadták az egész Kossuth teret, most meg alig van hely, ahol lehetne tüntetni, tüntetésen is több a rendőr és a kamera, mint a tüntető, és nem azért, mert nincs ügy, vagy kevesen vannak.
Mellesleg az is természetes, hogy a rendőrök, stb. levelezéseit telefonbeszélgetéseit, stb. bírósági engedély nélkül bármikor törvényesen lehalgathatják, és egyéb titkosszolgálati eszközt is használhatnak, akkor is, ha nincs semmi gyanú.
A vallásszabadságot is csorbították: most a Fidesz mondja meg, hogy mi lehet történelmi egyház, mi nem, ki kapat 1%-ot, ki nem. És semmi szakmaiság nincs itt sem.
Találd ki, hogy honnan valók az alábbi sorok!
1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, a censura eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
6. Közös teherviselést.
8. Esküdtszékeket, képviselet s egyenlőség alapján.
És még valami a sajtószabadsággal kapcsolatosan:
(És akkor a Tilos rádióról nem is beszéltem. Tudom, volt egy botrányos műsoruk, de más nem veszi tudomásul, hogy rötgtön az adást követően elnézést kértek, és kirúgták a hibázókat, és felfüggesztették a műsort.) Bezzeg a jobboldali médiában ilyent még soha nem tapasztaltam, pedig voltak ott is botrányos dolgok szép számmal.
Egyébként az meg kifejezetten érdekes megjegyzés volt, hogy az egy dolog, hogy a Fidesz gátlástalanabbul lop, mint az MSZP (ebben egyetértünk) de ez csak azért jó, hogy a rohadt ballibek gyülölködjenek. Na, azért nehogy már azért is a "ballibek" legyenek a hibásak, mert felháborodnak a gátlástalan lopásokon, amikor olyan alacsony az életszínvonal, mint amilyenre rég nem volt példa!
Segíts nekem emlékezni, hogy kik gyujtogattak és lopták szét az MTV székházát békés tüntetés címszó alatt 2006-ban?
"vagy el is húzhat az országból bárhova ahol szerinte jobb"
Gondolom, amikor Gyurcsány mondott hasonlót, akkor egyetértve tapsoltál neki.
"de hogy diktatúra lenne az megint egy tipikus "demokrata, liberális" agymenés"
Nem tudom, nekem úgy rémlik, hogy a Jobbikból mintha jött volna olyan nyilatkozat, hogy a Jobbik nem demokratikus párt...
"Kérdésre válaszolva vannak olyanok akiknek lehet félnivalója egy Jobbik-kormánytól, remélem rendesen be is vannak sz.rva,"
Jobb félni mint megijedni. Az egész nemzetünknek lenne mitől félnie, mert a jobbik matt egyik napról a másikra jutna csődbe az ország, még akkor is, ha egy fillért nem lopnak, és jóindulatúan csak a programjukat hajták végre. Akkor pedig az árpádsávos zászló, sem fog megvédeni bennünket, sem a határon belüli, sema határon kívüli magyarokat. Akkor államosítás lesz, bocsánat, nem államosítás, csak minimum 100%-os tőkeadó.
"A 21. században, Európa közepén elképzelhetetlen az olyan rendszerek visszatérése mint amik a 20. században voltak."
Mivel a jobbik kormányra kerülése esetén kipottyannánka az EU-ból (tudom, a programjuk szerint ők csak népszazvazást tartanának róla, de a programban vannak olyan dolgok pl halálbüntetés, ami kizáró ok lenne) akkor pedig aztán hiába vagyunk akárhol.
Kedves #24, a diktatúrának fokozatai vannak.
Senki (józanul) nem állítja, hogy itt totális diktatúra van. Egyesek vizionálják, hogy lesz.
De.
Nem szavazhatunk! Szavazni nem annyit tesz, hogy formálisan bemehetsz egy fülkébe, hanem annyit, hogy minden jelölt egyforma esélyt kap, és majd a szavazó eldönti. Itt nem erről, hanem nagyon nagy átverésről van szó, amit szavazásnak csúfolnak.
Nem tüntethetünk, az feltételez egy egyensúlyt. Ha azonban valamit úgy próbálnak eliminálni, hogy ellentüntetést szerveznek, az ennek a megcsúfolása. A tüntetés fogalmában benne van, hogy egy működő hatalom ellen történik. Hogy mellette, az abszurd.
Ha sérelem ér nem fordulhatunk a megfelelő hatósághoz, mert ilyen hatóág nincs, csak bábhatóság. Ne feledjük, a kinevezett mindig függ a kinevezőtől. Ezért szokás ezt (a kinevezést) független szervezetnek tenni.
Csak az van megengedve, hogy befogjuk a szánkat! Ez azt jelenti, hogy ha kinyitod, a legtöbb, amit elérhetsz, hogy nem történik semmi. Kicsit rosszabb esetben körberöhögnek, hazugnak neveznek.
Kérdező
Vona a neve, nem Zázrivecz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!