Hogyan értessem meg a párommal, hogy a Fidesz nem az ország és az emberek javára cselekszik, hanem csak saját zsebükre?
"a trafikmutyi, a földmutyi, és a leendő italmutyi is mind csak csomó a kákán?"
Ezek mind csak az ellenzék által teljesen kiforgatott dolgok. Mindegyiknek a fő hatásai kedvezőek a többség számára.
Persze mint minden hatalmas lépésnél lehetnek olyanok is, akiket nem érint kedvezően. Sehol nem létezik olyan felsőbb döntés vagy intézkedés, hogy az mindenkit csak kedvezően érintsen, viszont a tömegek irányultságából is látszik, hogy ez arányaiban hogy alakul.
A többi csak szélsőséges vagdalkozás, mert nincs olyan dolog amibe nem lehet belekötni, az ellenzék éppen ezeket keresi erőn felül is, annak ellenére, hogy amikor az ő regnálásuk idején mindenkit, sokakat, a többséget nagyon rosszul érintő intézkedéseik voltak egymás után, sorozatban, akkor a szociális érzéküket az cseppet sem zavarta.
Az ilyen mértékű rendszer változtatásoknál, átalakításoknál mindig vannak "járulékos veszteségek". Ez nem megengedhető, de elkerülhetetlen a hosszú távú kedvező változások érdekében.
Persze ezeket egyedileg kell kezelni méltányosan, hogy senki ne járjon rosszul.
Ami egyiknek jó, az a másiknak nem. Valakit bármilyen változtatás is mindenképp sérteni fog, amíg az jóval többeknek kedvező irányt jelent. Enélkül nem lehet rendszert alakítani.
A lényeg, a fő irány, hogy a legtöbb embernek minél kedvezőbb legyen.
Az eredmény lemérhető a mindenkor aktuális választásoknál. Az többet mond minden ellenzéki vagdalkozásnál, mert a tömegek véleménye hiteles!
Viszont azokról a kevesekről sem szabad megfeledkezni, akik nem jártak jól. A nekik szóló megoldások kereséséről, az átalakítások utáni kár rendezésről sem szabad megfeledkezni.
.
A korábbi (2010 előtti) két kormánynál az emberek egyre nagyobb többsége nagyon elégedetlen volt a helyzetével és a kilátásaival. Kivonult a tömeg az utcára, hogy elzavarja azt a társaságot (akik most már ellenzékben vannak és onnan támadnak minket).
Most a többség az ország jelenlegi vezetése mellett áll, mert a legtöbb embert kedvezően érintik ezek az intézkedések, és nem csak ezek vannak. Sok egyéb mostanában hozott változás is, jól láthatóan az többség érdekeit szolgálja.
Én tegnap láttam, hogy már van olyan kérdés, ahol a kérdésfeltevő kikötötte, hogy Bíró Miklós ne válaszoljon.
Ez mindent elmond rólad :)))))
Ennyi baromságot itt összehoradni!
A jelszavuk, közösen támadni Orbán Viktort és Bíró Miklóst, mint a nehéz fejű baloldal ellenségét. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!