Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Fidesz: visszahívjuk az...

Fidesz: visszahívjuk az "ejtőernyősöket és pártkommiszárokat" Mi lesz ebből?

Figyelt kérdés

Az első Fidesz éra kezdetén már vezető állásban dolgoztam az államigazgatásban. Elszenvedője voltam a Fidesz által irányított regionális átszervezésnek. A régiók szakmai vezetői pozícióit akkora pártkatonákkal töltötték fel amekkorákat addig nem láttam. Volt aki négyszemközt el is mesélte a politikai érdemeit ami a pozícióba juttatta. Átgondolatlan koncepciótlan átszervezéssel, a hatás és felelősségi körök újratervezése nélkül robbantották fel a megyerendszert. A felmerülő kérdésekre általában vállvonogatás volt a válasz az új vezetők részéről. A tomboló ügyfeleket problémáit persze nekünk kellett megoldani.

4 év múlva az MSZP lassan visszarakta a helyére az eltávolított elvtársak egy részét.

Évekkel később - már az MSZP idején - találkoztam az egyik régi Fideszes "szakemberrel". Orvosi diplomával munkaruhákkal ügynökösködött.

Sajnos ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött én nem merek bizakodni. Már évek óta semmi közöm az államigazgatáshoz, de a régi kollégáktól nem sok jót hallok.

Most kik fognak az állami és közigazgatási vezetői székekbe ülni ?


2010. jan. 7. 22:50
 1/5 anonim ***** válasza:
Újra a Fidesz pártkatonák.Az országgyűlési Fideszes képviselönk nyilatkozta a helyi újságnak,hogy OV megbízta,hogy válogassa ki a megfelelő embereket a különböző posztokra.
2010. jan. 7. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
"Véresebb" átszervezés lesz, mint valaha. Máris kezdenek a régi katonák elszállni, fellépésükből ítélve egyes rendezvényeken. Na ezt most talán nem kéne! A messianisztikus menőskac "arckifejezéseket" lehetne törölni ezúttal.(És az alsóbb szinteken is szét lehetne talán nézni.)
2010. jan. 7. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
A Fidesz már kb. fél éve nyeregben érzi magát. Azok, akik menteni próbálják a széküket, már helyezkednek feléjük (lásd pl. közszolgálati tv esete). Emlékszem még '98-ra, amikor egymás után hullottak a fejek a különböző állami finanszírozású szerveknél. Hatalmas átszervezések várhatók idén is, egyértelmű, hogy "lojális" embereket ültetnek az összes vezető pozícióba.
2010. jan. 7. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

"A régiók szakmai vezetői pozícióit akkora pártkatonákkal töltötték fel amekkorákat addig nem láttam. ... 4 év múlva az MSZP lassan visszarakta a helyére az eltávolított elvtársak egy részét."


"Most kik fognak az állami és közigazgatási vezetői székekbe ülni ?"


Amint látod, az a szabály, hogy fideszes kormány idején fideszesek, emeszpés kormány idején emeszpések. Nem túl meglepő, furcsa lenne, ha pl. fordítva történne. Demokráciában ez így megy, főleg a fiatal demokráciákban, pl. az USA-ban a 19. században és a 20. szd. elején választás után rendszerint minisztériumi osztályvezetőtől az utolsó titkárnőig és sofőrig mindenki repült. Magyarországon ennél már sokkal jobb a helyzet, bár még nem akkora a stabilitás, mint mondjuk Németországban.

2010. jan. 8. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Felettébb gusztustalannak tartom akármelyik országról van szó. A politikai hűség nem pótolja a szaktudást. A tapasztalatlanságból eredő veszteségeket meg az adófizetők fizetik meg szokás szerint. Ez hát a demokrácia ára.
2010. jan. 8. 12:01

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!