Melyek a Fidesz kormány legjobb és legrosszabb "húzásai" szerinted?
A legjobb döntése szerintem az volt, hogy nem vette fel az IMF hitelt. Talán ez az egy volt ami egyedül tetszett.
A többi lépeséével mind tudnák vitatkozni, de leginkább az nem tetszik, hogy az alsó és közép rétegeket adóztatják a felső réteg helyett.
A btk módosítása az irányban, hogy ha véletlen vadidegen járna az udvaromban és kicsit meg lenne szaggatva nem engem hurcolnának még meg mert "szegén' betörõ megsérült 'munka közben'". Ha jól írtam a dolgot.
Több esetben inkább rosszabb lett amit csináltak, még ha jót is akartak volna vele.
Én azt hittem a trafikbotrány meg a földtörvény lesz a legellenszenvesebb. Én a földtörvény kérdésében a Jobbikkal értek egyet.
Beváltatlan ígéretek:
Elmaradt a 2006os események felelőseinek elszámoltatása, és nincs 1 millió új munkahely.
Nekünk a családi adókedvezmény nagyon jó, és persze az is tettszik h nem úgy fütyül ahogy az Eu meg az IMF elvárja.
" Én azt hittem a trafikbotrány meg a
földtörvény lesz a legellenszenvesebb."
Ki mondta, hogy nem azok?
A legjobb húzása az alacsony de még bevételeket szinten tartó marzssal hitelezte meg az MNB a kereskedelmi bankokon keresztül a KKV szektort. Ez még akár ebben a gazdasági környezetben is jól sülhet el. Mármint az ország szempontjából.
A propagandakiadványok terjesztése és a rezsicsökkentés lekommunikálása meg zseniális módszer.
A rezsicsökkentést a szolgáltatók a nagyfogyasztókra hárítják át, részben lenyelik, az államnak ez nem kerül semmibe, a nagyvállalkozások meg leverik a lakosokon részben lenyelik, az állam nem kockáztat semmit megint, az emberek a fölös pénzüket általában nagyfogyasztó vállalkozások által megemelt árú termékek vásárlásába fektetik, a megnövekedett ÁFA-ból származó bevételek miatt az állam pozitív nyereséggel száll ki a játékból. Csak az a probléma, hogy sokszor nem lehet ezt eljátszani, mert egyrészt az átlagember rájön, hiába csökkent a kormányzat árakat mégse él jobban, meg a szolgáltatók vagy a nagyfogyasztók közül is kidőlhet annyi, amennyi már nem hasznot hanem problémákat termel a kormánynak.
A levelezés meg a vesztesége állami postát feltőkésíti, a kiadványokat meg a haveri cég nyomtatja, így ők is fel vannak tőkésítve. Mindkét cégből haveriból vagy államiból legális vagy kevésbé legális módon jelentős rész visszacsurog az államhoz És a bárányokat az akolban tartja, néhány bizonytalant is meggyőzhet, az ellenzéknek meg ad ingyen tüzelőt.
A legrosszabb? Az új, olvasztott vaj szilárdságú Tákolmány megalkotása, restriktív gazdaságpolitika nép populizmussal, valamint a rendszerváltás előtt hangoztatott agitproppal és módszerekkel megspékelve.
Vagyis a komplett gazdaságpolitikájukat elcseszettnek tartom, az igencsak szabadosan alkalmazott jogszabálygyár mellett.
A legrosszabb kommunikációs fogásuk meg az Unió elleni uszítás.
"A legjobb húzása az alacsony de még bevételeket szinten tartó marzssal hitelezte meg az MNB a kereskedelmi bankokon keresztül a KKV szektort."
Abbol nem lesz semmi. Az nem fedezne a bankok muködesi költsegeit + kockazatot sem, nemhogy profitot termelne a bankoknak.
"A legrosszabb kommunikációs fogásuk meg az Unió elleni uszítás."
Meg egyaltalan a külpolitika es az, hogy nem sikerül a külföldi sajto elitelo velemenyet rolunk (de foleg a kormanyrol) megvaltoztatni.
kedves kérdező!
a fidesz jó húzásai, hogy nagyon jó kérdéseket tesz fel, nagyon égető problémákhoz nyűl hozzá
a rossz húzásai, hogy borzasztóan rossz válaszokat ad, és pont az ellenkezőjét éri el vele, illetve csak addig jut el, hogy leépítse az előzőt, de semmit nem hagy a helyén csak a káoszt, illetve, hogy az országot egy maffiaigába hajtotta
Nézőpont kérdése.
Nekem nem tetszik, hogy egy szabadságjogot csorbítanak az alkotmányban, ez egyértelműen a diktatúra felé vezető út egy alkotóeleme. Aki nem tudná miről beszélek, a szabad munkavállalás jogáról.
Bírókat igyekszenek nyugdíjba küldeni, helyükre olyanokat ültetni, akik a nekik megfelelő értékrend szerint ítélkeznek.
A rezsicsökkentés nyilvánvalóan jólesik, még ha nem is komoly mértékű.
Önkényesen államosították a takarékszövetkezeteket, a haveroknak osztogatták ki a trafikok jogait, ezen utóbbi intézkedések nyilvánvalóan a zsebükről szólnak.
Helyes, hogy most már hivatalos személy elleni erőszaknak minősül a tanárok, kalauzok megverése.
Nem tetszik, hogy az állam igyekszik átvenni a szülő feladatait, erkölcs-, és hittan formájában, arról nem is beszélve, hogy az egyház befolyása a világi élet felett megint növekedni kezd, egyértelműen látható a történelemkönyvekből, ez a folyamat milyen káros tud lenni az emberek életére.
Látható és helyes a cél, amit szeretnének elérni, visszafogni a nagytőke befolyását az ország felett, egyúttal előnyösebb helyzetbe juttatni a kis-, és középvállalkozásokat, erkölcsileg és szociálisan egészségesebbé alakítani a társadalmat, a probléma az, hogy demokratikus szempontból megkérdőjelezhető módszerekkel teszik. Jogállamban élünk, demokratikus Európa közepén, Orbán viszont gyakran nyúl a demokráciát, a demokratikus jogokat csökkentő módszerekhez.
Az sem helyes, hogy az embereket igyekszik azzal félrevezetni, hogy az Unió Magyarország szuverenitását, nem pedig a kormány a demokráciát csorbító intézkedéseit támadja. Sajnos talál elég hiszékeny, és/vagy nem elég informált embert, akik ezt elhiszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!