Csak nem ezekre gondolsz?
A Daimler 300 millió eurós befektetéssel bővíti telephelyét, az E.On januárban indított a konszern számára fontos stratégiai központot és fektet szélerőművek építésébe. A Bosch alkatrészgyártó újabb helyszínnel bővíti a romániai üzemeit.
Mi ezekben a közös? Valamennyi cég Magyarországon is tevékeny, a legfrissebb fejlesztéseik mégis inkább a szomszédos Romániába irányulnak.
Vagy erre!
Az E.On a legtöbb kelet-európai országban újratervezi a jelenlétét, és inkább az ázsiai és dél-amerikai piacokra összpontosít. Különösen igaz ez Magyarországra, ahol a gáznagykereskedő és tározó cégét eladta az államnak, miközben a szomszédos Romániában változatlanul biztatónak látja a jövőt: „4,4 milliárd eurót fektettünk be az országba 2005 óta, és a válság miatt sem szüneteltettük a beruházásokat. A jövőben is invesztálni fogunk” – nyilatkozta januárban Frank Hajdinjak, az E.On Romania vezérigazgatója.
Vagy erre?
Egymást követik a többszáz millió eurós beruházások az autógyártás területén is. A Daimler április végén jelentette be, hogy 300 milliós beruházással a Fehér (Alba) megyei Szászsebesen építi fel sebességváltó- és hajtóműgyártó üzemét – és nem pedig kecskeméti kapacitásait bővíti tovább. Az autógyártó szóvivője a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a lehetséges befektetési helyszínek gondos felmérése után esett a választás Romániára: „Szerepet játszott az is, hogy a helyi hivatalok mennyire támogatják a beruházást, milyen források állnak rendelkezésre. Bár az új telephely kiépítése még nem fejeződött be, annyit mondhatok, hogy jó kilátásaink vannak, román oldalról pedig nagymértékben támogatják a bővítést.”
És ezek?
Akiknek nem jött be Magyarország
Index
2011. január 11., kedd 15:00 |
Tavaly több jelentős cég is kivonult Magyarországról. A Világgazdaság Online nemzetközi vállalatok magyarországi kudarcáról közölt összeállítást. A nyolcas listán szerepel olyan, akinek az üzleti modellje nem működött, de olyan is, akinél a különadó tette be a kaput.
Kapcsolódó
Bedőlt a Pizza Hut Magyarországon?
Kivonul a Schlecker
Kivonul Magyarországról a Sony
Kivonul a Ryanair Budapestről
Kivonul Magyarországról a Credigen
Kivonul Magyarországról a TDK
Besokallt a Lukoil a válságadó miatt
(7)
Címkékkivonultcégek, ryanair, lukoil, tdk, pizza hut, upc, schleker
Jelentős nemzetközi cégek vonultak ki Magyarországról a tavalyi évben. A Világgazdaság Online szerint könnyű lenne az eseményeket a gazdasági válságra fogni, de nem ez volt az egyetlen ok: akadt érdektelenség, váratlan piaci ellenállás és egyszerű kifulladás is.
Schlecker
A 2006 elején megjelent cég jellemzően régi Azúr-üzlethelyiségeket vásárolt fel és elsősorban saját márkás termékeket árult. A lánc képtelen azonban képtelen volt úgy bedarálni a konkurens drogériákat (DM, Rossman), mint tette azt a más európai országban: a hálózat tavaly december elején jelentette be, hogy bezárja 22 magyar üzletét.
Sony
A Sony júniusban jelentette be, hogy beszünteti Gödöllőn a Blu-ray Disc és DVD lejátszók gyártását és áthelyezi azt egy malajziai üzemébe, a közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége azonban továbbra is Magyarországon maradt. Az intézkedés 540 munkavállalót érintett.
Ryanair
A diszkont légitársaság máráprilisban bejelentette, hogy október végén kivonul, miután nem tudott megegyezni a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airporttal a díjak csökkentéséről.
Credigen
A kezdetekben áruhitelekre, majd személyi kölcsönökre és hitelkártyákra is szakosodott Credigen szintén április elején jelentette be, hogy kivonul Magyarországról. A cég olyan jelentős szereplőkkel állt üzleti kapcsolatban, mint a Tesco, a Saturn vagy az Extreme Digital. A vállalat a nem elégséges nyereségtermelő képességgel okolta a kivonulást.
TDK
Tizenöt év után 2010-benadta fel a harcota japán TDK is. A cég magyar leányvállalata 1995-ben kezdte meg működését a Budapesttől 50 kilométerre fekvő Rétságon, fénykorában több mint ezer főt foglalkoztatott. 2005 végén háromszázan dolgoztak a gyárban, a bezárás előtt már csak 145 munkásnak adott állást.
Lukoil
Csak részben vonult ki hazánkból a Lukoil. A cég üzemanyag-nagykereskedelmi tevékenységét szüntette meg Magyarországon, amit az iparági különadó bevezetésével indokoltak. A 76 töltőállomásból álló hálózatukat továbbra is üzemeltetni kívánják.
UPC
Bár a UPC szolgáltatásai megmaradtak Magyarországon, a műholdas televíziózásért felelős UPC Direktet külföldre szervezte a cég. A társaság itthon 6,5 milliárdos árbevételt produkált, így távozásuk akár egymilliárd forintos kiesést is jelenthetett a magyar államnak.
Pizza Hut
A Pizza Hut még nem vonult ki, de már alig pislákol benne az élet. Az elsõ Pizza Hut étterem 1992-ben nyílt Budapesten, majd Gyõrben, Pécsett, Miskolcon és Szegeden is megjelent a cég. A csúcson csaknem kéttucatnyi Pizza Hut egység működött, év végére már csak kettő maradt.
Így könnyű dolgod van, ha előre megrágott, kész szöveget kell csak kimásolnod... Én pedig keressem össze a linkeket külön-külön? Merthogy a jó hír az unalmas, arról nem lehet ilyen könnyen cikket találni.
Új vonatok beszerzése, és ami kiemelendő, hogy magyar gyártásúak(!), amely régi-új iparágat jelent
(Pluszpont, hogy egy magyar fiatal innovációját, egy speciális biciklitartót is alkalmaztak benne egyúttal. Ha már annyi jó ötletünk van, ne másoknak passzoljuk el, éljünk vele. Ez kifejezetten szimpatikus.)
De nem fogok guglizással egy délutánt eltölteni most ezért.
patria! A mercit ki is hozta Magyarországra? nem tudod? mondom Gyurcsány akit orbánék lejárattak ez a lejáratott ember többet tett ezen a téren mint az egész fidesz orbánostól. Nemlehet hogy azért találsz ilyen nehezen ellenpéldát mert kevés van. Napjainkra a fideszes agymenés miatt inkább a leépülés a kivonulás a jellemzőbb.
Az orbánkormány kontárok gyülekezete ezt nem én mondom ezt a nemzetközi szakértők mondják. Sajnos Orbán egy önjelölt kontár, képtelen a gazdaságot rendbe szedni, csak a politikai uszítás megy neki de az meg nagyon kevés egy ország jó kormányzásához. Úgyhogy a helyedben én magamba néznék és beismerném hogy akire szavaztam és akit védek az egy nímand, nem érdemes arra hogy bárki is a védelmébe vegye.
"A mercit ki is hozta Magyarországra? nem tudod?"
- Na és az mit ér, hogy ha 2010 után lemondják az egészet, ha nem adnak bele pénzt? Gyurcsánnyal még csak megállapodás történt, a téglák lefektetése nem, és minden, ami a gyakorlatban megvalósult, az már utána jött, amihez Gyurcsány semmit nem tett hozzá. Persze, ezt is el lehet csúsztatni...
Az is elegáns, ahogy a háromból csak egyre reflektáltál, amibe bele tudtál kötni.
És akkor mindent még meg se kerestem. Coca-Cola, ha jól emlékszem, a Sony Ericsson is most alkotott valamit. De minek szánnék erre egy délutánt, ha láthatóan semmit sem hatna?
"Nemlehet hogy azért találsz ilyen nehezen ellenpéldát mert kevés van."
- Nem lehet, hogy azért, mert nekem ezt nem gyűjtötte ki senki helyettem...? Ha magadnak kellett volna összeállítanod, hányat találtál volna?
"mondom Gyurcsány akit orbánék lejárattak ez a lejáratott ember többet tett ezen a téren mint az egész fidesz orbánostól."
- Aki maga mondta, hogy nem tettek semmit, egyetlen jelentős kormányintézkedéssel nem tudnak elszámolni, csak hazudtak, és trükkök százaival nyerték meg a választásokat...:)
"Úgyhogy a helyedben én magamba néznék és beismerném hogy akire szavaztam és akit védek az egy nímand, nem érdemes arra hogy bárki is a védelmébe vegye."
- Nem szavaztam senkire 2010-ben. Ellenben te gondolkodj el azon, hogy miért csökkent addigra egymillió alá az MSZP szavazótábora.
"Na és az mit ér, hogy ha 2010 után lemondják az egészet, ha nem adnak bele pénzt? Gyurcsánnyal még csak megállapodás történt, a téglák lefektetése nem, és minden, ami a gyakorlatban megvalósult, az már utána jött, amihez Gyurcsány semmit nem tett hozzá. Persze, ezt is el lehet csúsztatni"
Na és mit ért volna Orbán kevés kis pénze önmagába ha a mercit nem hozta volna ide Gyurcsány?
"Az is elegáns, ahogy a háromból csak egyre reflektáltál, amibe bele tudtál kötni.
És akkor mindent még meg se kerestem. Coca-Cola, ha jól emlékszem, a Sony Ericsson is most alkotott valamit. De minek szánnék erre egy délutánt, ha láthatóan semmit sem hatna?"
Te hány kédésemre nemtudtál válaszolni? 20 vagy 25?
a coca-cola rég jelenvan a magyar piacon azt nem Orbán hozta ide mint ahogy a SONY-t sem.
" Nem lehet, hogy azért, mert nekem ezt nem gyűjtötte ki senki helyettem...? Ha magadnak kellett volna összeállítanod, hányat találtál volna?"
A tényeken ez semmit sem változtat.
"Aki maga mondta, hogy nem tettek semmit, egyetlen jelentős kormányintézkedéssel nem tudnak elszámolni, csak hazudtak, és trükkök százaival nyerték meg a választásokat"
Pont most idéztem neked hogy a mercit Gyurcsány hozta ide.
"Nem szavaztam senkire 2010-ben. Ellenben te gondolkodj el azon, hogy miért csökkent addigra egymillió alá az MSZP szavazótábora."
Miért kellene nekem elgondolkozi azon Hogy csökkent az MSZP szavazók száma?? mi köze van ennek ahhoz hogy Orbánék kontárok??
"Na és mit ért volna Orbán kevés kis pénze önmagába ha a mercit nem hozta volna ide Gyurcsány?"
- "Kevéske pénze"? Gyurcsány csak a tárgyalásokat indította el, semmi mást nem tett, ez önmagában még nem egy nagy was ist das. Minden, ami megvalósult belőle, pénzestül, építésestül, a kormányváltás után, a jelenlegi kormány pénzbeli és egyéb támogatásával és munkájával jött létre.
"a coca-cola rég jelenvan a magyar piacon azt nem Orbán hozta ide mint ahogy a SONY-t sem."
- Az E-ON is jelen van most is Magyarországon.
Én gyáralapításokról és bővítésekről beszéltem.
"Nem lehet, hogy azért, mert nekem ezt nem gyűjtötte ki senki helyettem...? Ha magadnak kellett volna összeállítanod, hányat találtál volna?
-> A tényeken ez semmit sem változtat."
- De, nagyon is sokat. Ugyanis nem azért dobtál te itt össze egy perc alatt egy húszas listát, mert annyira a bőség zavarából halászhatsz, hanem mert ezt valaki más összegyűjtötte, és neked csak egy kattintásba került.
Én pedig nem azért nem dobtam össze ilyet, mert ne lenne miből, hanem mert amiket én felmutattam, azt mind nekem kellett előkeresgetnem, ami jóval munka-, és időigényesebb.
Az állításodat ellenben, miszerint "nincs beruházás, mindenki menekül", bőven cáfoltam.
"Aki maga mondta, hogy nem tettek semmit, egyetlen jelentős kormányintézkedéssel nem tudnak elszámolni, csak hazudtak, és trükkök százaival nyerték meg a választásokat
-> Pont most idéztem neked hogy a mercit Gyurcsány hozta ide."
- Hamisan, mint ahogy az kifejtettem. Mi lesz itt, ha már őneki magának sem hiszel?
"Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz*rból visszahoztuk a kormányzást a végére."
"Miért kellene nekem elgondolkozi azon Hogy csökkent az MSZP szavazók száma?? mi köze van ennek ahhoz hogy Orbánék kontárok??"
- Mivelhogy azt mondtad, idézem: 'Gyurcsány akit orbánék lejárattak ez a lejáratott ember többet tett ezen a téren mint az egész fidesz orbánostól.'
Valahogy az emberek véleményében nem ezt tükröződött, és tükröződik...
(Túl azon, hogy Gyurcsányt nem kellett lejáratni, megtette ő maga. Más országban esélye sem lett volna visszatérni a politikába, de még előtte évekig kormányozni sem.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!