Az olyan konzervatív anarchisták, mint Tolkien, Tolsztoj miért és hogy voltak anarchisták, ha nem voltak individualisták? Hogy vezették le?
Tolkien konzervatív volt, a monarchia, valamint a király/királynő mellett állt és büszke angol patrióta volt. Szintén támogatta a hagyományos társadalmi értékek fenntartását, mélyen vallásos keresztény volt, de nem volt az a határozottan haladásellenes high-tory, ahogy nem is volt megrögzött tory. Olyannyira nem, hogy volt amikor magát humorosan "alkotmányellenes monarchistának" nevezte. Támogatta az állam szerepének minimálisra csökkentését, kvázi minarchista volt. Volt amikor úgy hivatkozott magára, hogy a parlament és az uralkodó közötti mérleg olyan értelemben, hogy mindkettő hatalmát minimálisra csökkentené és a hatalmat a közvetlenül cselekvő nép kezébe adná, illetve mindkettő szerepkört a nép valódi és kérlelhetetlen akaratának kivetülésévé tenné. Emellett erősen hitt az állam decentralizációjában, ahol a kis közösségeknek van közvetlenül nagy hatalmuk, egy kicsit merítve a Rousseau-féle államelméletből. Később már nyíltan kijelentette, hogy pacifista és anarchista, ami a korban elég bevállalós dolognak számított. Emellett kritikával illette az Adam Smith-féle laissez-faire kapitalizmust, de ellenezte a monopolkapitalizmust, valamint általánosságban az erősebb kapitalizmust is. Mindezen nézetei miatt gúnyolta sokszor Churchillt, akit autokratának, népírtónak, vadkapitalistának, nem tiszta tory-nak és még sok másnak is tartott.
Tolsztoj egy kicsit hasonló volt csak az oroszoknál. Viszont az ő konzervatív anarchizmusának kiindulópontja kevésbé a hagyományos értékek és a monarchia voltak, hanem a filozófiája és közvetetten a vallásossága, bár hasonló következtetésekre jutott végül. Nála a a kiindulópont az volt, hogy az I. világba kell visszatérni, hogy az ember megélje a harmóniát és az Istennel való egységet, de ebben megköti a II. világ, aminek a szerve az állam. Helyette ő is a hagyományos közösségeket részesítette előnyben. Példaképként tekintett az őskeresztény vagyonközösségekre, az ősbuddhista vagyonközösségekre, valamint úgy vélte, hogy ezt az ősi gyakorlatot a muzsikok őrizték meg a legjobban. Konzervatív értékeket képviselt orosz éretelemben, ugyanakkor mindezt először erős pacifizmussal, majd később egyfajta anarchizmussal ötvözte.
Mindketten jobboldali kulturális értékeket vallottak az anarchizmusuk/végsőkig elvitt libertarianizmusuk/minarchizmusuk mellett. Ugyanakkor egyikük sem illeszkedett az individualista anarchizmushoz, valamint libertarianizmushoz, akár anarcho-kapitalizmushoz, amit manapság a jobboldali anarchizmushoz társítunk. Mindkettejük inkább kollektivista volt.
Mindezt hogy vezették le? Vagy az anarcho-konzervativizmus alapvetően is egy inkább közösségi eszme? Az anarchizmus/libertarianizmus nem feltétlen kollektivista, akkor sem, ha nem szocialista/kommunista irányzatról van szó? Miért lesz egy nem-individualista ember anarchista/libertárius?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#1.
Ezt hívják kollektivista libertárius konzervativizmusnak vagy esetében minarcho-monarchizmusnak. Gyakorlatilag az anarchizmus egyik konzervatív, jobboldali irányzata, ami ennek ellenére sem az individualista ághoz tartozik. Ő magára is tory-ként, konzervatívként, Burke követőjeként, valamint "erőszakellenes anarchistaként" hivatkozott.
Magyarországon gyakori tévképzet, hogy anarchista csak az utcán kajabáló, punk sérós, neveletlen fiatal lehet, aki "antifa akció" név alatt gyújtogat kukákat és mindenki náci vagy sztálinista, aki nem ért vele egyet.
Pedig valójában egy elég sokszínű ideológia. Van rengeteg irányzata beleértve a kommunistát, a szocialistát, a kapitalistát, az individualistát, a konzervatívot, de még a kimondottan vallásosat is. Ezek között bőven vannak erősen pacifista eszmék (pl. tolsztojanizmus vagy Tolkien elképzelései). Van olyan formája is, ami nem követeli meg az állam teljes felszámolását, csupán a minimális, szinte szimbolikus szerepre redukálását kívánja elérni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!